
Sokan nem gondolnák, a fényszennyezés is ugyanúgy ártalmas, mint a környezetszennyezés vagy éppen a légszennyezés, csak kevésbé vesszük észre. A fényszennyezés a közvilágítás és egyéb, ember alkotta fényforrások eredménye, amely az éjszakai égbolton figyelhető meg. A fényszennyezés következtében kevésbé látjuk a csillagokat, ez azonban csak egy a negatív hatások közül. Amerikai kutatók számításai szerint 9 év leforgása alatt 16 százalékkal nőtt a fényszennyezés mértéke a Föld jelentős részén, ez pedig igen komoly növekedésnek mondható – írja a hvg.hu.
A kutatók összesen 1,16 millió műholdfelvételt elemeztek, amelyek a bolygó lakott szárazföldi területeire összpontosítottak. Az adatok szerint az éjszakai égbolt 2014 és 2022 között 16 százalékkal lett fényesebb, vagyis ennyivel nőtt átlagosan a fényszennyezés mértéke. A szakemberek úgy vélik, a világosodás az építkezésekkel és más projektekkel hozható összefüggésbe.
A kutatócsapat arról is beszámolt, hogy nem mindenhol volt érzékelhető a változás: a természetvédelmi területeken például stabil maradt a fényszennyezés szintje, ami jó hír az élővilág számára.
Fényszennyezés: komoly biológiai hatások
A mesterséges fény amúgy hatással van a növényekre és az állatokra, és számos súlyos egészségügyi problémával is összefüggésbe hozták már.
A jelenség többek között kedvezőtlenül befolyásolja az alvás minőségét, ami hosszú távon jelentős egészségügyi problémákat okoz. Legalább ekkora baj, hogy a fényszennyezés beleszól az állatok vándorlási és szaporodási szokásaiba is, egyaránt érintve a madarak, halak, kétéltűek, rovarok és például a denevérek életét.
A növényvilágra sincs jó hatással a jelenség: a különböző növények ugyanis szintén „megzavarodnak” a megnövekedett fénymennyiségtől, ezért megváltozik a fejlődésük normál üteme.
Mindemellett a növekvő fényszennyezés megnehezíti a csillagászok és űrkutatók munkáját.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Ez is érdekelhet:
- Összefüggés lehet a mesterséges fény és az elhízás között
- Ez a cég azt ígéri, megszünteti az éjszakai sötétséget: és nem kell rá sokat várnunk
- A nappaliba is bevilágítanak a ferihegyi sportpálya új reflektorai