nlc.hu
Itt & most

FRISSÍTVE: Lezuhant egy autó a felüljáróról – Halálos baleset Budapesten

Halálos baleset történt a XIII. kerületben Budapesten. Több autó is érintett volt.

„A rendelkezésre álló adatok szerint 2026. április 10-én 22 óra 35 perc körül a Budapest XIII. kerület, Göncz Árpád városközpont felüljáróján öt személygépkocsi összeütközött, és az egyik jármű lezuhant a felüljáróról. A helyszínen egy ember életét vesztette, egy másik a kórházba szállítás során hunyt el, emellett négy fő megsérült” – írta a Police.hu.

Göncz Árpád városközpont baleset

(fotó: MTI)

A Katasztrófavédelem is közleményt adott ki, amely szerint a fővárosi katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a fővárosi hivatásos tűzoltók műszaki mentést végeztek a helyszínen. Az egységek egy beszorult utast kiemeltek járművéből.

Az már a Telexen olvasható, hogy szemtanúk elmondása szerint előzőleg több nagy teljesítményű autó versenyzett egymással és szlalomoztak a forgalomban, amikor az egyik a vétlen Toyotának ütközött frontálisan, amely ezután lezuhant.

FRISSÍTÉS:

Szombaton délelőtt őrizetbe vette a rendőrség azt a sofőrt, aki péntek éjjel halálos balesetet okozott a Göncz Árpád városközpontnál – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya. További részleteket délutánra ígértek.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top