Hamarosan átveszi a kormányzást a Tisza párt, amely kétharmados többséggel foglal majd helyet a Parlamentben. A Fidesz csúfos veresége után Orbán Viktor magára vállalta a felelősséget és azt mondta, alapjaiban kell újragondolni a párt működését, ez zajlik éppen. A két kormányközeli médium, a Patrióta és a Megafon már elkezdték a leépítést, a napokban pedig – tőle szokatlan módon – a Telexnek adott interjút Szijjártó Péter. Ezek kapcsán Pottyondy Edina közéleti influenszer egy hosszú posztban megjegyezte, nem gondolta, hogy ilyen gyorsan és látványosan omlik össze az Orbán-kormány.
Talán akkor kezdett bennem tudatosulni, hogy tényleg vége, amikor Orbán interjúját néztem. Egy elgyötört szélhámost láttam. Aki nemhogy nem világpolitikai tényező, hanem egy erőtlen, hiteltelen gazember, akinek a hazugságai is üresen konganak most, hogy nincs mögötte az államhatalom. Most, hogy nem írhatja át kénye-kedve szerint a törvényeket. Most, hogy nem nekünk kell félnünk a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nevezett politikai rendőrségtől, hanem neki és a milliárdos haverjainak az igazságszolgáltatástól
– kezdte bejegyzését Pottyondy, amit a 24.hu szemlézett.
(Forrás: Vörös Szilárd)
Saját bevallása szerint egy ponton elbizonytalanodott a változás minőségétől, amikor egymást érték a viták, személyeskedések és konfliktusok. Ide sorolja a Pankotai Lilit érő indokolatlan és sokszor kioktató sértegetéseket, a tizenhét igazgató levelét, valamint „az egész kellemetlen balhét”, amely szerinte sokszor inkább kicsinyesnek hatott, mint építőnek.
Mindezek ellenére úgy látja, hogy ez a zavaros időszak mégis hordoz pozitívumot. Megfogalmazása szerint
„ez a kijózanító közjáték, minden szánalmas nyomorúságával és kisstílűségével együtt is valamiféle demokratikus működés csírája”.
Vagyis a konfliktusok nem feltétlenül a rendszer gyengeségét, hanem inkább annak kezdeti pluralizmusát jelzik. Pottyondy szerint már az is előrelépés, hogy a közbeszéd fókusza elmozdult. „Végre nem arról szól a közélet, hogy ukrán ügynök, háborúpárti” – írja, hanem konkrét szakpolitikai kérdésekről, például arról, hogy milyen oktatási minisztert képzelünk el. Bár elismeri, hogy a vita stílusa sokszor kifogásolható volt, mégis fontosnak tartja, hogy nem pusztán figyelemelterelésként szolgált.
A lehetséges kormányzati struktúra kapcsán is markáns véleményt fogalmaz meg. Ironikus hangnemben sorolja az új neveket és pozíciókat, érzékeltetve a kontrasztot a korábbi állapotokhoz képest. Egy ponton úgy fogalmaz:
„akkora a változás, mintha Rákay Philip filmjei helyett a Roland Emmerich-összesből válogatnánk”.
A legnagyobb bizalmat Ruff Bálint iránt fejezi ki. „Végre egy miniszter, akiről tudjuk, hogy mit gondolt a világról az elmúlt években” – mondja, hozzátéve, hogy ha sikerülne végigvinnie az elszámoltatást, az önmagában hatalmas politikai bravúr lenne. Zárásként ugyan fenntartásokkal, de egyértelmű reményt fogalmaz meg: „hiszek abban, hogy Magyar és ezek a miniszterek le fogják bontani a NER-t”, és ezzel elindulhat Magyarország a visszailleszkedés Európába.
