
A magyar történelmi emlékezet újabb mérföldkőhöz érkezhet: civil kezdeményezés indult azért, hogy július 8. hivatalos nemzeti ünneppé váljon – számolt be a Promotions.hu. A petíció célja, hogy méltó emléket állítson a Rákóczi-szabadságharc dicső korszakának.
Bár II. Rákóczi Ferenc születésnapja, március 27. jelenleg is emléknap, a petíció elindítói szerint a szabadságharc súlya és a fejedelem történelmi nagysága azonban országos szintű ünnepnapot érdemel. Július 8-án választották meg II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé a gyulafehérvári országgyűlésen, ez pedig sorsfordító pillanat volt a magyar történelemben.
A petíció aláírói szerint a fejedelemmé választás napja méltó arra, hogy a Rákóczi-szabadságharc hivatalos nemzeti ünnepévé váljon, a jelentősége és történelmi súlya ugyanis indokolttá teszi, hogy méltó módon, azaz nemzeti ünnepként emlékezzünk meg róla.
A kezdeményezés már több száz támogatói aláírást gyűjtött össze. A cél az, hogy a javaslat az Országgyűlés elé kerüljön.
Volt már ilyen kezdeményezés
Korábban arra is indult kezdeményezés, hogy június 19. is nemzeti ünnep legyen (1991-ben ezen a napon hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot). A Független Magyarország Napja ugyan hivatalos nemzeti emléknap, de nem munkaszüneti nap. 2021-ben felmerült javaslatként, hogy munkaszüneti nappá nyilvánítsák. Ezt ano a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) javasolta, azzal indokolva, hogy június 19. jelentősége „történelmünk két fénylő napjához”, március 15-höz és október 23-hoz mérhető.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Ez is érdekelhet:
- Kiderült: idén szokatlanul rövid lesz a nyári szünet
- Így pihenhetsz akár 55 napot 2026-ban: kevesebb szabadság kell hozzá, mint hinnéd