nlc.hu
Család

Ha a gyerek értékelne: talán sokkal jobb szülők vagyunk, mint hisszük

Minden este eljön az a pillanat, amikor már mindenki evett, a holnapi uzsonna elkészült, az utolsó e-mail is elküldve, és mégis ott motoszkál bennünk valami kellemetlen érzés: ma is tehettem volna többet. Nem voltam elég türelmes, nem játszottam velük eleget, megint túl sokat néztem a telefonom, túl fáradt voltam, túl sokat dolgoztam. A modern szülőség egyik furcsa mellékhatása, hogy miközben minden eddiginél többet foglalkozunk azzal, hogyan legyünk „jól” szülők, sokszor éppen azt felejtjük el megkérdezni, aki az egészből a legtöbbet lát: a gyermekünket.
Fotó: Erste

Fotó: Erste

Állandó a versenyfutás a szülőség minden területén

Általában él egy kép a fejünkben arról, milyen a jó szülő. Állandó jelenlétben él, fejleszt, egészségesen főz, türelmes, következetes, érzelmileg elérhető, közben dolgozik, karriert épít, figyel a párkapcsolatára, és lehetőleg nem felejti el évente legalább egyszer újragondolni a Montessori-képernyőidő-érzelmi intelligencia háromszöget.

A valóságban viszont sokszor csak próbálunk túlélni egy átlagos keddet. A mai szülők közül sokan úgy érzik, mintha folyamatos teljesítményértékelés alatt állnának. Érthető, hiszen a közösségi médiában szinte kikerülhetetlenek mások gondosan szerkesztett, tökéletes családi pillanatai, a szakértők végtelen és ellentmondásos tanácsai, miközben a környezet véleménye ‒ legyen az rokon vagy vadidegen ‒ állandó készenlétben les ránk. Ha dolgozunk, bűntudatunk van, ha többet vagyunk otthon, azért kezdünk szorongani. Közben állandóan emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy ezt az egész versenyt a gyermekeink miatt futjuk. Pedig lehet, hogy nem.

A gyerekek meglepően más mérőszámokkal dolgoznak

A gyerekek ritkán mondják ezt: „anya, ma nem volt elég edukatív a délutáni program”.
Ahogy azt sem értékelik sokra, hogy apa aznap remekül optimalizálta a családi logisztikát. Ők gyakran egészen más dolgokra emlékeznek. Például arra, hogy

  • együtt nevettetek valami butaságon
  • figyeltél rájuk
  • megmutattad, hogyan kell feldobni a palacsintát
  • leültél mesét olvasni
  • gyógypuszit adtál a bibijére
  • este visszamentél még egyszer betakarni.

Ezek kívülről nézve néha jelentéktelennek tűnő jelenetek. Belülről viszont sokszor ezekből áll össze az a nagyon nehezen mérhető dolog, amit a gyerekek biztonságnak, törődésnek és szeretetnek élnek meg. 

Fotó: Erste

Fotó: Erste

Mi történne, ha egyszer fordítva ülne mindenki az asztalnál?

Talán ezért is olyan megható az a gondolatkísérlet, amit az Erste gyereknapra készített kisfilmje felvet. A film első pillantásra akár klasszikus munkahelyi teljesítményértékelésnek is tűnhet, ám hamar megérkezik a váratlan fordulat: az eligazítást ezúttal az igazi teljesítmény-értékelők, a gyerekek tartják.

Nem egyéni kudarc, szélesebb jelenség

A szülői túlterheltség és kiégés ma már aktívan kutatott jelenség, a szakemberek egyre kevésbé tekintenek rá egyéni kérdésként. A szakirodalom úgy fogalmaz: nem az a kérdés, hogy a szülő elég erős-e a kihívásokhoz, hanem hogy mennyire van összhangban a rá nehezedő elvárásokkal az a támogatás és erőforrás, ami ténylegesen rendelkezésére áll.

Egy magyar kutatásban a szakemberek a szülői kiégés hazai előfordulását és mérését vizsgálták több mint 1200 szülő bevonásával. Az eredmények szerint a súlyos szülői kiégés előfordulása 5,8 százalék volt, de ennél jóval többen számoltak be stresszről, érzelmi kimerülésről és tartós túlterheltségről. A kutatás azt is kimutatta, hogy a kiégés összefüggést mutatott az alváshiánnyal, a szabadidő hiányával és az alacsonyabb életelégedettséggel. Mára ez egy olyan állapottá vált, amikor a szülőre nehezedő elvárások tartósan meghaladják a rendelkezésére álló erőforrásokat.

Lehet, hogy azzal vagyunk a legszigorúbbak, akivel nem kellene

Mindez nem azt jelenti, hogy a törődés automatikusan megy, vagy hogy a szülőség nem nehéz. Sok családban valódi kihívás összeegyeztetni a munkát, az anyagi biztonságot, a saját igényeket és a gyerekek szükségleteit. Emellett fontos kimondani azt is: attól, hogy valaki fáradt, ingerült vagy néha kevésnek érzi magát, még nem rossz szülő. Ennek felismeréséhez lehet, hogy néha érdemes lenne ugyanazzal a kíváncsisággal meghallgatni a gyermekeinket, amivel a külvilág véleményét figyeljük. Hiszen könnyen lehet, hogy a legfontosabb visszajelzés már rég megérkezett, csak épp nem hallottuk meg.

Fotó: profimedia

Fotó: profimedia

ezt nézd meg!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top