
Pártokon és kerületeken átívelő ügyben indított nagyszabású akciót a Központi Nyomozó Főügyészség. Fideszes politikusok is vannak az előállítottak között. Budapest II. kerületének egykori Fidesz-KDNP-s polgármesterét, Láng Zsoltot, illetve Gór Csaba kerületi frakcióvezetőt, valamint Puskás Péter volt III. kerületi fideszes alpolgármestert is bevitték a razziában – értesült a 24.hu.
Korábban ugyanebben az ügyben előállították Őrsi Gergelyt, a II. kerület volt MSZP-s polgármesterét, akinek az irodáit és a lakását is átkutatták a nyomozók, a volt MSZP-s képviselőnek, Molnár Zsoltnak pedig befolyással való üzérkedés gyanúja miatt indítványozták a letartóztatását.
Az ügy parkfenntartási és más szerződésekről szól, a szálai két évvel ezelőttig nyúlnak vissza, de eddig csak a Kiss László polgármester vezette III. kerületi önkormányzatra terjedt ki. Az ügyészség korábbi közlése szerint az óbudai önkormányzat fiktív és túlárazott szerződéseket kötött bizonyos cégekkel, ezektől pedig az önkormányzat egyes tisztviselői a szerződésekért cserébe pénzt kértek vissza.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Ez is érdekelhet:
- 7 dolog, amit már másképp csinál a Tisza-kormány, mint az Orbán-rendszer. És 3 dolog, amit még nem tudunk
- Milyen lesz a következő 4 évünk, Magyarország? Van ok az optimizmusra, de ne legyünk vakok!
- Börtönbüntetés vár az Orbán-kormány érintettjeire? „10-15 évekhez olyan hamar jutunk, mint a pinty” – mondja a szakértő