
Betegként a kórházban: nem kezelnek partnerként
Elmondása szerint a beteg pelenkáját többszöri kérés ellenére csak órákkal később cserélték ki, a kiszáradás jeleit pedig a családnak kellett észrevennie és jeleznie, derül ki a Telex cikkéből. A hozzátartozók azt is tapasztalták, hogy az infúzió leállását senki nem vette észre, amíg többször nem kértek segítséget. A pszichiáter szerint azonban nem egyszerűen a várakozás volt a legsúlyosabb, hanem az, hogy a kommunikációból hiányzott a partnerség, a megértés és az elemi tisztelet.
Piczkó Katalin édesanyját később egy másik intézménybe vitték át. A pszichiáter beszámolója szerint ott elérhető helyre tették a nővérhívót, segítségkéréskor néhány percen belül megérkezett valaki, az ápolók pedig nyugodtan és tisztelettel beszéltek a betegekkel. Mindez ugyanabban az országos egészségügyi rendszerben történt, ami arra utal, hogy nem kizárólag a központi finanszírozás vagy az országos létszám határozza meg a beteg tapasztalatát.
Ferenczi Tünde, az 1001 nővér – Felmondjuk a csendet közösség egyik adminisztrátora szerint sok múlik az osztályvezető hozzáállásán, az ápolásvezetés szakmai felkészültségén, a csapat összetartásán, valamint azon, kapnak-e a dolgozók támogatást és használható visszajelzést. Egy 2025-ös metaanalízis szintén arra jutott, hogy az erősebb betegbiztonsági kultúra mellett ritkábban fordul elő elmaradó ápolás. Különösen fontosnak bizonyult a vezetői támogatás, a szervezeti tanulás és az adott osztály működési kultúrája.
Ápolóhiány Magyarországon: alig három ápoló jut ezer emberre
A Független Egészségügyi Szakszervezet OECD-adatokon alapuló összesítése szerint Magyarországon 2019 és 2023 között ezer lakosra mindössze 2,81–2,91 aktív ápoló jutott. Ausztriában ugyanez az érték 5,69, Finnországban pedig 23,48 volt 2023-ban. Az országok adatai az eltérő egészségügyi rendszerek miatt nem minden részletükben vethetők össze, a magyar lemaradás azonban így is jelentős.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2026-os helyzetértékelése szerint több tízezer szakdolgozó hiányzik a magyar ellátórendszerből. A szakdolgozók átlagéletkora 47,3 év, mintegy 25 ezren pedig már betöltötték az 58. életévüket. A kamara adatai szerint egyes területeken az ápolók havi 220–240 órát dolgoznak a szokásos 168–174 óra helyett, vagyis rendszeresen a pihenőidejük terhére vállalnak többletmunkát.
Az Egészségügyi Világszervezet európai irodája 2026 februárjában arra figyelmeztetett, hogy a nem biztonságos ápolói létszám egyszerre veszélyezteti a betegeket és gyorsítja fel a dolgozók kiégését, megbetegedését, valamint pályaelhagyását. A biztonságos ellátáshoz nemcsak megfelelő számú ember kell, hanem olyan képzettségi összetétel is, amely megfelel az adott osztály betegeinek és feladatainak.
A Szent János Kórház is reagált
A Szent János Centrumkórház közölte, hogy a betegbiztonságot, a méltóságteljes ellátást és a tiszteletteljes kommunikációt alapvető értéknek tekinti. Az eset után az osztályvezető főnővér és az ápolási igazgató áttekintette az észrevételeket, az érintett hozzátartozónak pedig személyes egyeztetést ajánlottak fel.
Az intézmény szerint a pontos körülmények tisztázásához meg kell hallgatni az osztály dolgozóit, és át kell nézni a dokumentációt is. Hozzátették, hogy a munkaerőhiány és a jelentős betegforgalom fokozott kihívást okoz, munkatársaik pedig az Országos Kórházi Főigazgatóság szervezésében kommunikációs képzésen is részt vettek.
Fotó: illusztráció, Unsplash