„Bejelentem: a mai napon felmentettem Jákli Gergelyt, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját. A délután folyamán bemutatom az új vezérigazgatót” – adta hírül a miniszter, aki betartva ígéreteit, az utóbbi időben több állami cég vezetőjét is felmentette.
A Paks II. vezérigazgatója nem az első, nem az utolsó
Július elején a Tisza-kormány minisztere visszahívta Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságának éléről, majd az MTÜ vezérigazgatóját, Egresitsné Firtl Katalint is lecserélte. Az EXIM Banknál és a Magyar Exporthitel Biztosítónál Berta Adrienn vezérigazgatói megbízatását szüntette meg; mindkét társaság vezetését Kiss Zalán kapta meg. Távoznia kellett a két külgazdasági ügynökség vezetőjének is: Bihari Katalinnak a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökségtől, Joó Istvánnak pedig a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökségtől.
Az MVM-nél Kapitány István Mátrai Károly vezérigazgatót és Czepek Gábor igazgatósági elnököt mentette fel, továbbá távozott az igazgatóságból Pavlik Lívia, Benczédi Balázs és Barlai Róbert. A vezérigazgatói és igazgatósági elnöki feladatokat egyaránt Bertalan Zsolt vette át.

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter az Országgyűlés rendkívüli ülésén, 2026. július 14-én. (Forrás: MTI/Bruzák Noémi)
Paks II-vel csak a baj van
A Paks II-beruházásról 2014-ben kötött megállapodást az Orbán-kormány Oroszországgal, versenyeztetés nélkül; a fővállalkozó az orosz állami Roszatom. Az eredeti ár 12,5 milliárd euró volt, amelyből legfeljebb 10 milliárdot orosz államközi hitel fedezne, 2,5 milliárdot pedig Magyarország állna. A projekt éveket csúszott, de nemzetközi értelemben már építés alatt álló atomerőműnek számít. A vita a költségekről, az orosz függésről, a szerződések titkosságáról és a tender hiányáról szól. Az Európai Unió Bírósága 2025-ben megsemmisítette a beruházás állami támogatását jóváhagyó bizottsági döntést, mert nem vizsgálták megfelelően a közbeszerzés nélkül odaítélt orosz megbízást.