Az 1750-es évek elején egy Jonas Hanway nevű angol férfi, aki nem sokkal korábban tért vissza egy franciaországi körutazásról, esernyőt kezdett magával hordani London esős utcáin. Bár ez önmagában nem hangzik egy különösebben forradalmi tettnek, a hatás mégis leírhatatlan volt:
A londoniakat valósággal sokkolta az esernyős férfi látványa. A járókelők hangosan füttyögtek és gúnyolódtak, amikor Hanway elhaladt mellettük; mások pedig egyszerűen csak döbbenten bámultak rá.
Hanway volt ugyanis az első férfi a 18. századi Angliában, aki esernyővel mert mutatkozni a nyílt utcán. Ez a máskülönben praktikus eszköz ugyanis a britek szemében valamiféle jellembeli gyengeségnek számított, különösen, ha egy férfi kezében tűnt fel. Az angolok az esernyőket egyrészt túlságosan nőiesnek, másrészt irritálóan franciásnak is tartották (akárcsak az ún. makaróni divatot, amiről ebben a cikkünkben írtunk).
Jonas Hanway, az esernyőhordás angliai úttörője (Forrás: Getty Images)
Az esernyő maga – legalábbis ebben a formájában – ráadásul meglehetősen friss találmány volt, ellentétben az évszázadok óta ismert és használt napernyővel. A 18. század elején kezdett rohamosan elterjedni Franciaországban, miután egy élelmes párizsi kereskedő, Jean Marius feltalált egy könnyű, összecsukható változatot, amely vízálló anyagok hozzáadásával az esőtől és a hótól is megvédte a használókat. A népszerűségén sokat dobott, hogy 1712-ben Pfalzi Erzsébet Sarolta francia hercegnő, XIV. Lajos francia király öccsének, a Monsieurnak második felesége is vásárolt Mariustól esernyőt, nem sokkal később pedig az ország egész területén elengedhetetlen kiegészítővé vált a nemesasszonyok körében.
Jonas Hanway, meglehetősen makacs és öntörvényű figura volt, akit egyáltalán nem zavart az esernyőhordás okozta szociális stigma. Ez az excentrikus férfi amúgy sem idegenkedett a vitáktól – hevesen ellenezte például a teázás meghonosítását Angliában, sőt még egy hosszú esszét is írt a témában, amelyben azt állította, hogy
a tea „káros az egészségre, visszaveti az termelést és elszegényíti a nemzetet”. Ezen kívül négy könyvet jelentetett meg a brit kereskedelem fejlődéséről a Kaszpi-tengeren – fáradozásainak hála, az utókortól ki is érdemelte az „angol történelem egyik legfáradhatatlanabb és legkiválóbb unalmas alakja” jelzőt.
Jonas Hanway esernyő nélkül (Forrás: Getty Images)
Az esernyővel parádézó Hanway látványa meglepő módon elsősorban a kocsisok szemét szúrta – és tőlük is kapta a legsúlyosabb sértéseket.
Akkoriban Londonban – Európa többi nagyvárosához hasonlóan – a lovaskocsik számítottak a fő közlekedési eszközöknek, az üzlet pedig főleg esős napokon virágzott, mivel ezek a járművek szárazon tartották az utasokat. Ha éppen zuhogott (ami Londonban gyakran megesett), a helyiek tömegesen vették igénybe a lovaskocsikat, így Hanway esernyője fenyegetést jelentett az üzletre nézve.
Attól tartva, hogy csökkenni fog a jövedelmük, sok kocsis kifejezetten erőszakosan lépett fel Hanway-jel szemben.
Amikor meglátták az utcán, gyakran szeméttel dobálták meg, sőt, egy alkalommal valaki megpróbálta elgázolni. Hanway erre úgy reagált, hogy az esernyőjével „alaposan elverte a férfit”.
A kocsisoknak volt okuk a félelmre, ugyanis Hanway úttörő szerepének köszönhetően Anglia-szerte fokozatosan nőtt az esernyőtulajdonosok száma. Nem sokkal azután, hogy Hanway megtörte az esernyőhasználat tabuját, a Birodalom számos nagyvárosában kezdtek feltünedezni más öntudatos esernyőhasználó polgárok is. Vagyis szinte minden angol városnak megvolt a maga Hanwaye.
Hanway 1786-ban bekövetkezett halálának idején az esernyő használata egész Angliában egyre elterjedtebbé vált. Esős napokon egyre több embert lehetett látni, akik büszkén a fejük fölé emelt esernyővel jártak a városokban és falvakban. A változó társadalmi normák jelképeként az emberek egyre kevésbé érezték kínosnak az esernyő birtoklását.
Három hónappal Hanway halála után – a londoni kocsisok nagy rémületére – esernyőreklám jelent meg a London Gazette-ben.
„Gatward újonnan alapított esernyőgyára olyan esernyőt kínál, amelyet egy innovatív megoldásnak köszönhetően „a legnagyobb könnyedséggel és egyszerűséggel lehetet kinyitni és bezárni.” Vagyis innentől már végképp nem lehetett visszagyömöszölni a szellemet a palackba.
(via)
