nlc.hu
Sztárok

Forsthoffer Ágnes ezúttal a fiáról posztolt, elkísérte az iskolába az első tanítási napon

Forsthoffer Ágnes ritkán enged betekintést a családi életébe, most egy kicsit kivételt tett.

Forsthoffer Ágnes számára is különleges nap volt szeptember elseje: az Országgyűlés elnöke ezúttal a fiáról osztott meg egy kedves pillanatot követőivel. A tanév első napján természetesen ő is elkísérte gyermekét az iskolába, így együtt vágtak neki az új iskolaévnek.

„Boldog tanévet, Kisfiam!  Szeretettel: édesanyád” – írta a poszthoz, majd üzent az iskolásoknak is.

Minden diáknak áldott, sikerekben gazdag tanévet kívánok! Tiszteljétek tanáraitokat és egymást! Legyetek jó közösség! Segítsetek egymásnak! Tanuljatok szorgalommal, és közben ne feledjétek: a megszerzett tudás az életben csak akkor igazán érték, ha tisztességgel és emberséggel párosul!

Az első iskolanap minden család életében fontos mérföldkő, hiszen ilyenkor egy kicsit minden megváltozik. Újra előkerül az iskolatáska, a nyári vakáció után kezdetét veszi a dolgos hétköznapok időszaka. Forsthoffer Ágnes is megörökítette ezt a számára fontos pillanatot, és büszkén mutatta meg fiát követőinek. A közös indulás egyszerre lehet izgalmas és megható a szülő számára, hiszen a gyerekek évről évre egyre önállóbbak lesznek. Egy ilyen reggel pedig arra is emlékeztet, milyen gyorsan repül az idő.

forsthoffer ágnes(Forrás: Vörös Szilárd / Fotocentral)

A lányáról is posztolt

A politikusnőre nem jellemző, hogy a családjáról oszt meg fotókat, legutóbb például az M3-ason történt szerencsétlen baleset miatt posztolt, a képen pedig a lányával együtt volt látható

„Egész nap nem ment ki a lengyel busz éjszakai balesete a fejemből. Átéreztem, hogy sok család mit élhet most át. Azok, akik elvesztették szerettüket, és azok, akik még aggódnak a sérültekért. Egy ilyen tragédia különösképpen fel kell nyissa a szemünket. Tisztán kell látnunk, hogy mekkora ajándék az élet. Hogy mennyire nem fontosak különböző apróságok, amiken képesek vagyunk bosszankodni. Mennyire kár minden percért, amikor a harag vagy az indulat vezérli a tetteinket, vagy egymás iránti érzéseinket. Az idő hosszát, ami adatik nekünk, nem tudjuk. De rajtunk áll, hogy minden nap, a nehézségek közepette is megtaláljuk azt, amiért hálásak lehetünk. Úgy sokkal jobb és könnyebb élni. 17 éve adtam életet egy kislánynak, aki mára a fejemre nőtt. Ma különösen érte vagyok hálás” – írta akkor Forsthoffer, a fotón pedig a lányát mutatta meg hátulról.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top