nlc.hu
Életmód & Egészség

Rákosnak hiszik, mert nincs haja: a 32 éves nő arra kéri az embereket, ne találgassanak mások külseje alapján

Egy idegen nő odalépett hozzá a munkahelyén, a vállára tette a kezét, és megnyugtatta: minden rendben lesz. Fiona Kusk Povlsen először azt sem értette, mire gondol. Aztán rájött: a nő azt feltételezte róla, hogy kemoterápiás kezelés miatt nincs haja. A 32 éves dán nő valójában alopecia areatával él, és azt szeretné, ha az emberek elgondolkodnának, mielőtt egy idegen külsejéből következtetnének az egészségi állapotára.
haj nélkül élni

Vigasztalni próbálták, pedig nincs rá szüksége

A dán TV2 Østjylland riportjában megszólaló Fiona Kusk Povlsen az Aarhusi Egyetemi Kórház minőségügyi részlegén dolgozik. Nemrég az intézmény nyílt napjára édesapját és testvérét is meghívta, hogy megmutassa nekik a munkahelyét. Ekkor lépett oda hozzá egy idősebb nő, megérintette a vállát, és lényegében biztatni kezdte, hogy minden rendbe fog jönni. Fiona megdermedt. Mire végiggondolta, hogyan mondhatná el, hogy nem rákos, a nő már tovább is ment.

Videó és fotó Fionáról itt látható

Nem ez volt az első hasonló helyzet. Fiona elmondása szerint idegenek rendszeresen feltételezik róla kopaszsága miatt, hogy daganatos beteg és kemoterápiát kap. Pedig hajhullását egy egészen más állapot, az alopecia areata, vagyis foltos hajhullás okozza.

Egy apró folttal kezdődött

Fiona története 2018-ban kezdődött. Unokatestvére simogatta a haját, amikor észrevett a tarkóján egy nagyjából pénzérme méretű kopasz foltot. Később egyre több haja kihullott, ezért orvoshoz fordult, ahol alopecia areatát diagnosztizáltak nála. Az első időszak különösen nehéz volt számára. Korábban hosszú haja volt, és öt év telt el, mire végül úgy döntött, hogy leborotválja a megmaradt haját.

Közben többféle kezeléssel is próbálkozott. A haja időnként visszanőtt, aztán ismét kihullott, ezt az érzelmi hullámzást Fiona hullámvasúthoz hasonlította. Amikor végül leborotválta a haját, felszabadulást érzett.

„Mintha ezer kő esett volna le a vállamról”

– mondta a TV2 Østjyllandnak. A döntés után saját bevallása szerint sokkal többet mosolygott.

No de mi is ez az alopecia areata?

Az alopecia areata egy autoimmun eredetű hajhullással járó állapot, amelynél az immunrendszer a hajtüszőket támadja meg. Leggyakrabban hirtelen kialakuló, jól körülhatárolt kopasz foltok jelennek meg a fejbőrön, de a szemöldököt, szakállt vagy más testszőrzetet is érintheti.

A dán Sundhed.dk egészségügyi portál szerint az emberek nagyjából 2 százaléka tapasztal élete során alopecia areatát. Az érintettek körülbelül felénél hat-tizenkét hónapon belül spontán visszanőhet a haj, a kiújulás azonban gyakori, és az állapot lefolyása rendkívül változó. Önmagában nem életveszélyes betegségről van szó, de komoly hatással lehet az önértékelésre és az életminőségre. Fiona esetében azonban idővel már nem maga a hajhullás jelentette a legnagyobb terhet.

„A diagnózisom magánügy”

Miután elfogadta saját megváltozott külsejét, egy új problémával szembesült: mások reakcióival. Fiona szerint kellemetlen és frusztráló, amikor idegenek minden előzmény nélkül az egészségi állapotáról kérdezik. Úgy érzi, attól, hogy valakin látszik valamilyen testi sajátosság, még nem válik közkinccsé az egészségi története.

„Az, hogy milyen diagnózisaink vannak, nagyon privát dolog”

– fogalmazott.

Nem azt mondja, hogy az embereknek nem szabad észrevenniük, hogy nincs haja. A kíváncsiság természetes. Azt szeretné, ha lenne még egy lépés a gondolat és a kimondott kérdés között.

Amikor például valaki rögtön azt kérdezi tőle, rákos-e, Fiona szerint már eleve egy mások által megírt történetbe helyezik bele, mielőtt ő maga dönthetne arról, mit szeretne elmondani magáról.

Miért ilyen erős jel egy nő haja?

A történet kapcsán a TV2 Østjylland Camilla Skovbjerg Paldamot, az Aarhusi Egyetem művészettörténeti és vizuális kultúrával foglalkozó docensét is megkérdezte, aki többek között a nemek és a szexualitás kulturális megjelenését kutatja.

A szakértő szerint a hajhoz évszázadok óta erős kulturális jelentések kapcsolódnak, különösen a női hajhoz. A hosszú haj számos nyugati kulturális hagyományban a nőiesség és a szexualitás egyik szimbólumává vált, így egy kopasz nő sokkal erősebben eltérhet attól a képtől, amelyet az emberek megszoktak.

Paldam történelmi példaként arra is emlékeztetett, hogy nőket korábban büntetésként és megalázásként is kopaszra nyírtak. Éppen ezért szerinte ma erőt sugárzó gesztus is lehet, ha egy nő saját döntéséből vállalja kopaszságát.

A kutató ennél általánosabb problémát is lát a történet mögött. Szerinte a női testet hagyományosan gyakrabban kezelték olyasvalamiként, amelyhez másoknak joguk van megjegyzést fűzni vagy akár hozzáérni. Példaként a várandós nők hasának kéretlen megérintését is említette. Ezt a jelenséget férfiaknál jóval ritkábbnak tartja.

Fiona végképp nem sajnálatra vágyik

A 32 éves nő egyik legfontosabb üzenete éppen az, hogy nem szeretné, ha sajnálnák.

„Nem kell sajnálni azért, mert nincs haj a fejemen. Sokkal boldogabb ember lettem”

– mondta.

Saját közösségimédia-bejegyzésében arról is írt, hogy ma szakmailag és magánemberként is jobban érzi magát, mint abban az időszakban, amikor még kétségbeesetten próbálta megtartani a haját. Munkahelye pedig fontos biztonságos közeggé vált számára, mert kollégái egyszerűen Fionaként kezelték, nem pedig „a haj nélküli nőként”.

via

Fotó: illusztráció, Getty Images

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top