nlc.hu
Itt & most

Nem csak a dizájn számít: ezekre figyelj bejárati ajtó és garázskapu választásakor!

Bejárati ajtó vagy garázskapu kiválasztásakor a legtöbben a színt és a dizájnt nézik először, pedig a valóban fontos különbségek gyakran rejtve maradnak.

Mi történik, ha egy gyerek keze rossz helyre kerül, valaki beszalad a mozgó kapu alá, vagy hívatlan vendég próbálja felfeszíteni a bejárati ajtónkat. Összeszedtük azokat a technikai részleteket, amelyekkel érdemes számolni ajtóvásárlás előtt.

A gyerek keze minden rést megtalál

Aki élt már egy fedél alatt totyogóval, pontosan tudja, hogy a gyerekeknek különleges érzékük van az otthon legérdekesebb réseihez, forgópántjaihoz és mozgó alkatrészeihez. Egy ajtó ebből a szempontból meglepően izgalmas szerkezet, főleg abban az életkorban, amikor mindent meg kell fogni, ki kell próbálni, mindezt lehetőleg akkor, amikor a másik kéz épp rossz helyen matat.

Az ujjbecsípődés ráadásul jóval gyakoribb gyermekkori baleset, mint gondolnánk. Egy 2024-ben publikált vizsgálat 493 gyermek kézsérüléseit elemezve arra jutott, hogy hét év alatt az ajtóba vagy ablakba szorult kéz okozta sérülés az összes hasonló balesetek arányában 60,7 százalékot ért el.

Egy ujjnyi részlet is számít: ezekre figyelj ajtó- és garázskapu-választáskor

Ezért ajtó- és kapuválasztáskor érdemes közelebbről is megnézni a mozgó részeket. A korszerű szerkezeteken a lamellák, panelek és pántok találkozása úgy alakítható ki, hogy minél kevesebb veszélyes becsípődési pont maradjon. A családi élet persze folyamatosan átírja a prioritásokat: a biztonság mellett a babás korszakban az is hangsúlyt kap, hogy az ajtó csendesen csukódjon, míg óvodás korban, amikor a nagyi dobfelszerelést ajándékoz a kisunokának, a lehető legjobb hangszigetelés lesz a fő cél.

Garázskapu: több száz kilót is nyomhat

Egy motoros kapu használata annyira természetes rutinná válhat a hétköznapok során, hogy ritkán gondolunk bele, milyen nagy és nehéz szerkezet mozog a fejünk fölött. Azonban éppen az éles helyzetekben derül ki, mennyit érnek azok a biztonsági funkciók, amelyek a katalógusban elsőre talán mellékes technikai részletnek tűnnek.

A korszerű motoros kapuknál érdemes olyan megoldást keresni, amely akadály érzékelésekor leállítja, majd visszafordítja a záródó kaput. További védelmet jelenthet a fotocella vagy más érzékelőrendszer, amely már azelőtt észleli az áthaladó embert, állatot vagy tárgyat, hogy a kapu hozzáérne.

Egy ujjnyi részlet is számít: ezekre figyelj ajtó- és garázskapu-választáskor

A kapulap kialakítására is érdemes rákérdezni, különösen gyerekes háztartásban. Egy jól megtervezett szekcionált kapunál a panelek találkozása és a forgópántok környéke is úgy alakítható ki, hogy mozgás közben se keletkezzen könnyen veszélyes becsípődési pont. A rugótörés következményei ellen védő konstrukció, a lezuhanás megakadályozása és a stabil vezetés szintén azok közé a részletek közé tartozik, amelyekkel egy jó választás esetén soha nem kell külön foglalkoznunk.

 Bejárati ajtó és betörésvédelem: egy erős zár önmagában kevés

A bejárati ajtóról könnyű úgy gondolkodni, hogy legyen masszív, kapjon egy jó zárat, és a biztonság kérdését már ki is pipálhatjuk. A teljes szerkezet azonban együtt dolgozik: az ajtólap, a tok, a pántok, a zár, a vasalat és végül maga a beépítés is befolyásolja, mennyire könnyű kívülről hozzáférni az otthonunkhoz.

Éppen ezért hasznos támpont az RC-besorolás. Az RC a resistance class, vagyis „ellenállási osztály” azt jelzi, hogy egy szerkezet milyen szintű betörési kísérletnek képes ellenállni. A német rendőrség bűnmegelőzési ajánlása új építésnél és felújításnál legalább RC2 osztályú, bevizsgált ajtókat és ablakokat javasol. Emellett a többpontos záródás, az ajtó kiemelését nehezítő biztonsági elemek, az önreteszelő megoldások és az egymáshoz tervezett alkatrészek együtt sokkal többet mondanak egy ajtóról, mint egyetlen látványos biztonsági extra.

Egy ujjnyi részlet is számít: ezekre figyelj ajtó- és garázskapu-választáskor

 Öt kérdés, amit érdemes feltenned magadnak bejárati ajtó vagy garázskapu vásárlása előtt

  • Van-e becsípődés elleni kialakítás? Érdemes külön rákérdezni a pántokra, a panelek találkozására és minden olyan pontra, ahol két elem mozog egymáshoz képest.
  • Megáll és visszanyit-e a motoros kapu, ha akadályt érzékel? Azt is érdemes megtudni, milyen kiegészítő érzékelő vagy fotocellás védelem kérhető hozzá.
  • Mi történik egy rugó meghibásodásakor? Egy nagy kapulap komoly tömeg, ezért fontos tudni, milyen konstrukció akadályozza meg az ellenőrizetlen zuhanását.
  • Van-e bevizsgált betörésvédelmi minősítés? Arra is kérdezzünk rá, hogy ez egyetlen alkatrészre vagy a teljes ajtó-, illetve kapuszerkezetre vonatkozik.
  • Ki építi be, és kihez fordulhatunk, ha baj van? Egy jó ajtó vagy kapu hosszú távú beruházás, ezért a szakértő felmérés, a precíz szerelés, a karbantarthatóság és a stabil szervizháttér legalább olyan fontos, mint a termék külső jellemzői.

A jó technika és az esztétikum kéz a kézben járnak

Egy családi otthonban rengeteg szerkezet dolgozik értünk minden egyes nap. Az ajtó kizárja a külvilágot, segíthet bent – vagy épp kívül tartani a meleget, tompíthatja a zajokat, a garázskapu pedig akár naponta többször mozgat meg egy több négyzetméteres, nehéz felületet. Mindezt akkor szeretjük igazán, ha közben alig kell foglalkoznunk velük.

Egy ujjnyi részlet is számít: ezekre figyelj ajtó- és garázskapu-választáskorA praktikum emellett szerencsére ma már nem jelenti azt, hogy az ajtónak vagy a kapunak úgy kell kinéznie, mintha egy ipari raktárból szereztük volna be. Rejtett pántok, letisztult felületek, különféle üvegezések és színek, a homlokzathoz vagy a beltérhez igazítható kialakítások teszik lehetővé, hogy a technika és a dizájn békésen megférjen egymással. Vásárláskor ezért érdemes a látvány mellett ugyanannyi figyelmet adni a kevésbé fotogén részleteknek. Együtt pontosan azt adják, amit egy sokat használt családi otthontól várunk: működjön kiszámíthatóan, bírja a mindennapokat, és közben jó legyen ránézi.

ezt nézd meg!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top