Az első közlekedési lámpa nemcsak teljesen máshogy nézett ki, mint a maiak, de meglehetősen rövid pályát is futott be. Mint a vezess.hu írja, a világ első közúti forgalomirányító fényjelzőjét 1868. december 9-én állították üzembe Londonban, a Parlament épülete közelében.
A 19. század közepére London belvárosának forgalma már komoly problémát jelentett, különösen a Westminster-palota környéke, ahol rengeteg gyalogos próbált átjutni a folyamatosan érkező lovaskocsik között. Eleinte még rendőrök álltak az úttesten és kézmozdulatokkal próbálták irányítani a forgalmat.
Ezen szeretett volna változtatni John Peake Knight, aki vasúti szakemberként jól ismerte a korabeli vasúti jelzőrendszereket. Ő alkotta meg a közlekedési lámpa ősét, ami körülbelül 6 méter magas volt. A szerkezeten napközben mozgatható szemafor-karok jelezték, mikor lehet továbbhaladni, illetve mikor kell megállni.
Éjszaka már fényjelzéseket használt a berendezés: a tetején piros és zöld színű, gázzal működő lámpák kaptak helyet; a rendszert pedig egy rendőr kezelte.
Robbant, és ölt az első közlekedési lámpa
1869 januárjában – alig egy hónappal az üzembe helyezése után – gázszivárgás alakult ki a szerkezetnél, melynek nyomán felrobbant a közlekedési lámpa, a berendezést éppen kezelő rendőr pedig belehalt a balesetbe.
A tragédia után a jelzőberendezést leszerelték, a londoni forgalomirányítás pedig újra a rendőrök kezébe került, évtizedekre. Az elektromos közlekedési lámpák csupán 1925-ben jelentek meg a brit fővárosban.
Miért pirosan és zölden világítanak a közlekedési lámpák?
Az első közlekedési lámpák készítői a vasúttól kölcsönözték a színpalettát. Az akkori brit vasutasok gyakran használtak piros, zöld, kék, fekete és fehér zászlókat, valamint szemaforokat és lámpákat a jelzéshez. 1841 januárjában, amikor számos baleset miatt parlamenti vizsgálatot kellett lefolytatni, a nagy vasúttársaságok vezetői összeültek, hogy megvitassák a legfontosabb biztonsági kérdéseket.
Henry Booth, a liverpooli és manchesteri vasúttársaság vezetője volt a találkozó egyik mozgatórugója, és szabványosított kézjeleket, illetve színsémákat javasolt. Az elfogadott színek azok voltak, amelyeket Booth-ék társaságában alkalmaztak: a piros a veszélyt, a fehér a biztonságot, a zöld pedig az „óvatosan haladj” üzenetet közvetítette.
Valószínű, hogy Booth ezeket a színeket a korszak nehéziparában elterjedt módon használta, vagyis ezeket ültette át vasúti alkalmazásra. Sok motor és más ipari berendezés jelzőfénye piros volt, amikor a berendezés leállt, és zöld, amikor működött.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
