nlc.hu
Sztárok

Radnai Márk is reagált a brutális oroszlányi állatkínzásra

Megrázó állatkínzási ügyben nyomoznak Oroszlányban: egy 14 éves fiú beismerte tettét, az ügyben pedig egy veszélyes online hálózat, a „764” neve is felmerült - Radnai Márk is reagált.

Megrázó ügy miatt indult büntetőeljárás Oroszlányban: egy 14 éves fiú lehet az elkövetője annak a kegyetlen állatkínzásnak, amelynek egy macska esett áldozatul. A nyomozás során egy, az interneten terjedő „764” elnevezésű erőszakos online hálózat neve is előkerült, a hatóságok pedig rövid idő alatt azonosították a fiatalkorút.

A történtekre Radnai Márk hívta fel a figyelmet egy közösségi médiában közzétett bejegyzésben. A beszámoló szerint a rendőrök gyorsan eljutottak a feltételezett elkövetőhöz, akit elfogtak és kihallgattak. A 14 éves fiú beismerte, hogy ő követte el a bűntettet. A helyszíni intézkedés során a nyomozók megtalálták azt a kést is, amelyet a bűncselekményhez használhattak, emellett egy „764” feliratú papírlapot is lefoglaltak. A fiatal a kihallgatása során arról beszélt, hogy a Discordon keresztül került kapcsolatba azzal az online közösséggel, amelynek hatására végül elkövethette a kegyetlen cselekményt.

Radnai Márk is reagált az oroszlányi brutális állatkínzásra

A hatóságok különös szenvedést okozó állatkínzás bűntette miatt indítottak eljárást ellene.

Az ügyben különösen aggasztó körülmény, hogy a nyomozás során felmerült a „764” nevű hálózat szerepe. A hatósági tájékoztatások szerint ez egy nemzetközi, decentralizált, erőszakos online közösség, amely elsősorban kiszolgáltatott fiatalokat próbálhat behálózni különböző közösségi platformokon és játékokon keresztül.

„Ezt komolyan kell venni”

A módszerük lényege, hogy először bizalmat építenek ki a kiszemelt fiatalokkal, majd intim vagy kompromittáló tartalmak megszerzésével próbálják irányításuk alá vonni őket. A zsarolás és fenyegetés később önkárosításra, erőszakos cselekményekre vagy akár állatok bántalmazására is irányulhat. Az ilyen esetek arra is rávilágítanak, hogy az interneten kialakuló veszélyes kapcsolatoknak a valóságban is súlyos következményei lehetnek – írta Radnai Márk a közösségi oldalán.

A politikus szerint különösen fontos, hogy a szülők ne csak azt figyeljék, mennyi időt tölt gyermekük az interneten, hanem azt is, kikkel és milyen közösségekben kerül kapcsolatba. Arra biztatott mindenkit, hogy a fiatalokkal folyamatosan beszélgessenek az online veszélyekről.

„Nekem is van macskám (ő van a képen)… családtag. Az állatokkal szembeni kegyetlenséget minden esetben komolyan kell venni.
Beszéljetek a gyerekekkel arról, kikkel találkoznak az interneten, milyen csoportokba kerülnek, és tudják-e, hogy fenyegetés, zsarolás vagy bántalmazás esetén segítséget kérhetnek. Az állatkínzással szemben pedig zéró toleranciára van szükség. Az állatok nem tudnak segítséget kérni. Nekünk kell megvédenünk őket” – zárta sorait Radnai.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top