nlc.hu
Baba
Csalhatatlan jelek

Csalhatatlan jelek

Minden kismamát foglalkoztat a kérdés: vajon biztosan tudni fogja, hogy ez már a szülés? Mikor érdemes elindulni a kórházba?




Jó volna azt válaszolni, hogy persze, léteznek félreérthetetlen jelek, amelyek a közeledő szülésre utalnak, de még a sokadik gyereküket váró édesanyák is kerülhetnek váratlan helyzetbe. Másfelől viszont a közeledő szülés legbiztosabb jeleinek valamelyike, a nyákcsap távozása, a magzatburok megrepedése és a rendszeres és erős méhösszehúzódások szinte minden kismamánál félreérthetetlenül jelentkeznek. Azért fontos a jelek ismerete, mert a kisbaba érkezésének pontos idejét nem tudhatjuk előre. Száz gyerekből csak öt érkezik pontosan, tehát a szülés valószínűsített napján. A többiek a kiírt időpont előtti vagy utáni két hétben jönnek világra.

3 fontos esemény
A nyákdugó távozik a méhnyakból
Mikor? A szülés megindulásakor, vagy néhány nappal korábban is bekövetkezhet.
Miről ismerhetünk rá? A nyákcsap zselés állagú, színtelen vagy rózsaszín, esetleg kissé véres váladék. Ezután fokozott hüvelyi váladékozás figyelhető meg. Ennek oka, hogy a méhnyakcsatorna tágulni kezd, ezért is szabadul ki a nyákdugó, amely a várandósság alatt elzárta a méhszájat. Tehát a méhszáj tágulni kezd, kinyílik, felkészül a baba születésére.

Megreped a magzatburok
Mikor? Minden egyéb előzmény nélkül ezzel veheti kezdetét a vajúdás, de sor kerülhet rá közvetlenül a baba megszületése előtt is.
Miről ismerhetünk rá? Néha csak szivárog, máskor bő, meleg sugárban folyik, de nem lehet a vizelethez hasonlóan visszatartani. Közben a menstruáció elejére emlékeztető érzés jelentkezik. A magzatvíz sokszor olyan hirtelen és hevesen indul meg, hogy a meleg víz végigcsorog a kismama lábán. A magzatvíz folyása azt jelenti, hogy a várandósság alatt a magzatot védő, vízzel teli burok megrepedt. A víz szivárgása később abbamaradhat, mert a baba feje lejjebb száll, beékelődik, és elzárja a víz útját.

Fokozatosan erősödő méhösszehúzódások
Mikor? Jóslófájások már hetekkel, akár hónapokkal a szülés előtt is jelentkezhetnek, ezek azonban legfeljebb kellemetlenek és mindig rendszertelenek, rövidek, egy óra leforgása alatt legfeljebb négyszer ismétlődnek.
Miről ismerhetünk rá? A méhösszehúzódások kezdetben leginkább a menstruációs görcsökre hasonlítanak. Idővel egyre erősebbé és rendszeressé válnak. Az összehúzódásokat alhasi feszülés, hasmenés, hányinger kísérheti.





A kismamák tapasztalatai
Csilla (26), pénztáros
A 37. heti CTG azt mutatta, hogy közel a szülés, ezért befeküdtem a kórházba. Az utolsó két napban már szivárgott a magzatvíz, végül a 38. héten született meg a kislányom. Hajnali négy órakor ébredtem fel, pisilnem kellett, mindenem fájt, de nem tudtam, mi is történik velem. Kétszer is voltam WC-n, aztán már kint ültem a padon, nem tudtam feküdni. Szóltam a nővérnek, hogy olyan furcsa érzésem van, nem tudom, mi ez, de valószínűleg szülni fogok. Megvizsgált az ügyeletes orvos, és elmondta, hogy már nyílik a méhszáj. Fél kilenckor újra megvizsgáltak, és biztattak, hogy bármelyik percben kibújhat a baba. Húsz perccel később megszületett Vivien!





Kata (28), angoltanár
Egész várandósságom alatt egyszer sem éreztem jóslófájásokat, nem keményedett a hasam. A szülés várható időpontja előtt két héttel befektettek a kórházba, mert magas volt a vérnyomásom. Egy héttel a kiírt időpont előtt, este 7-kor fájni kezdett a derekam, WC-re mentem, láttam távozni a nyákdugót. Szivárgott a magzatvíz, és egyre erősebben fájt a derekam. Fél 11-kor már erősek voltak a méhösszehúzódások, de csak tízpercenként jöttek. Aztán hirtelen kétpercesek lettek, majd éjjel két óra húsz perckor megszületett Marci. Biztos vagyok abban, hogy azért jött egy héttel hamarabb, mert érezte, hogy nem szeretek kórházban lenni. De nemcsak rám, hanem az apukájára is figyelt, aki nem szerette volna, ha 13-án születik a fia, ezért csak 14-én született meg. Már akkor is ilyen tündér volt!





Edit (40), kozmetikus

Hajnali három órakor felébredtem, nyugtalan voltam, fájdogált a hasam. Négykor már nem tudtam visszafeküdni az ágyba. Ötkor felöltözve vártam, hogy elinduljunk a reggeli CTG-vizsgálatra. Az autóban ötpercenként jöttek a fél percig tartó összehúzódások. Nem igazán tudtam, mi ez, de legbelül sejtettem, hogy szülni fogok, és a CTG is jelezte a méhösszehúzódásokat. Bent maradtam a kórházban, de még nem kezdődött meg a méhszáj tágulása. Egész nap rendszeresen, ötpercenként jöttek a fájások. Délután a párommal és a testvéremmel vajúdtam a szülőszobában, aromaolaj, homeopátiás bogyók, zene mellett. Este az orvosom kézzel tágított, és később megrepesztette a burkot. Intenzívebbé váltak a fájások. A vérnyomásom egyre feljebb ment. Végül este tizenegykor született meg Jázmin császármetszéssel. Nagyon fáradt és álmos voltam, alig tudtam nyitva tartani a szememet, de a műtőben minden erőmmel arra összpontosítottam, hogy el ne aludjak, és halljam, amikor a kisbabám felsír.






A szülész megfigyelései

dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász:
– Bármit is tartunk jellegzetesnek vagy általánosnak, annak az ellenkezője is bármikor igaz lehet.
– Tapasztalatom szerint az első gyerek születésénél, ha elindul a vajúdás, általában nem is marad abba. Többedik gyerek születésénél gyakran leáll a vajúdás, majd újraindul, akár napokon keresztül is húzódhat a folyamat.
– Vannak éppen jókor születő gyerekek, akik megvárják, míg mindenki elutazik hazulról, vagy a testvérek elalszanak, együttműködnek a mamával. Ugyanakkor arra is van példa, hogy amikor a mama valamiért nagyon szeretne már szülni, pont ezzel lassítja a folyamatot.
– Néhány esetben a baba szeretne megszületni, de teljesen éretlen a méhszáj, vagyis semmi jele, hogy kellőképpen tágulni kezdene. Ilyenkor elhúzódó vajúdásra lehet számítani, és a magzatvíz is sokszor zöld, ami arra utal, hogy a baba valószínűleg átmeneti oxigénhiány következtében magzatszurkot ürített a magzatvízbe.
– A vizek harmóniájáról kint és bent: megfigyeltem, hogy idő előtti burokrepedés esetén, tehát amikor a szivárgással egy időben nem indulnak be a méhösszehúzódások, egy-két napon belül elered az eső.






A szerző tapasztalata
A négy gyerekem négyféleképpen jelezte a születés megindulását! Az első babámnál a kiírt dátum után öt nappal a méhösszehúzódások lassú, fokozatos erősödése vezette be a szülést. Nyugtalan voltam, sem enni, sem aludni nem tudtam. A második kisfiammal szintén a kiírás utáni hétben kezdtem vajúdni. Éjjel egy erősebb összehúzódás alatt rúgott egy nagyot, elöntött a magzatvíz. Eltelt egy csöndes nap, amíg a testem megnyílt, és este tízre nagy vihar közepette megszületett Vince fiam. A harmadik kisfiammal nagyon lassan indult a vajúdás. A születése előtti utolsó hétben egész nap rendszertelen, de erős fájdalmaim voltak. Ha felálltam, fájás, ha leültem, fájás. A negyedik kisbabám születése előtti éjjelen elöntött az ismerős meleg víz. Visszafeküdtem, jöttek a fájások, de látszólag nem történt semmi. Már a negyedik kisbabám születése közeledett, valahogy mégsem fogtam fel, hogy egész közel van az érkezése. Másnap délben kibújt a pocakomból Mira lányom. Hiába a négy szülés, az ismerős jelek és a tudás, mégsem lehet rutint szerezni a szülésben.


Bedő Kriszta

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top