Válasz:
Ehhez járult még nagyon sok újdonság a tavalyi év második felében.
Maga dolgozni ment – feltehetőleg egésznapos állásba –, és a gyerek, akik eddig egész napját magával töltötte, most egy távoli óvodába került. Sokat is kellett utazni. Hogy a hirtelen váltás “komolyabb problémát” nem okozott – csak egy-egy sírást –, ez azt jelzi, hogy kislánya alkalmazkodni igyekezve, “befelé nyelte” gondjait, félelmeit. Talán így juthatott el a szobatisztaságból újra a bepisilésig (ami azt is mondja, hogy “jobb volna még kisgyereknek lenni”), de ezt is csak alvás közben engedte meg magának. (Jó és alkalmazkodó kislányoknál gyakori, hogy tüneteik csak alvás közben jelennek meg, rossz álmok, félelemmel teli felriadás, vagy éppen bepisilés formájában.) Nappal csak egy-két csöpp hagy foltot a bugyin – de ez akár pisilés után is – mintegy akaratlan jelzésként; a szorongás, az elfojtott szorongás jelzéseként.
Igaza van tehát magának is és az óvónőknek is, hogy az egyébként jó állapotban levő kislány időnként nagyon szoronghat, amire elegendő magyarázat lehet a maga egésznapos távolléte, az új óvodai környezet és december óta az új lakás. (Többször beszéltünk arról is, hogy a harmadik életév körül a gyerekek egy része különösen érzékeny lehet az állandó és megszokott tárgyi környezet megváltozására.) Igen, ilyen leplezett tünete lehet a szorongásnak a “folyamatosan ugyanazt kérdezés” is, új helyzetekben, ahol a válasz nem lehet elég megnyugtató, mert maga a helyzet, az ismeretlen környezet váltja ki a szorongást.
Helyeslem azt a gondolatát, hogy ha ez a szorongás tartósnak bizonyul, nevelési tanácsadóban vagy a családsegítő anya-gyerek rendelésén kérjen segítséget vagy tanácsot, de az óvónőkkel is egyetértek, hogy ezzel még jó volna most várni néhány hónapot, jó fél-háromnegyed évet, ha a tünetek nem súlyosbodnak. (Még egy részletmegjegyzés: ugye tudja, hogy az a gyerek, aki “csak pelenkába hajlandó kakilni”, vagyis szól, hogy adják rá a pelenkát, mert kakilni akar, de nem ül rá a bilire vagy a vécére – az már szobatiszta. Hiszen tudja, hogy kakilnia kell, ezt jelzi, és visszatartja, amíg a megfelelő helyzetbe nem kerül. Ezt a szokást a gyerekek a harmadik életév után általában el szokták hagyni, addigra múlik el az a félelmük – ez is a szorongó gyerekeket jellemzi – ami valahogyan a széklet kipottyantásával függ össze.)
A szorongás otthoni oldásának jó módja a minden esti, ebben az életkorban még rövid, esetleg a gyerek életének mozzanatait “visszamesélő” – esetleg állatfigurák szerepeltetésével visszamesélő – mese. És az ehhez kapcsolódó dúdoló, csiklandozó, dögönyöző – vagy másféle – játékok.