nlc.hu
Életmód
Szabad szappanozni…

Szabad szappanozni…

Mint a finom, színes sütemények, úgy kényeztetik szemünket és csiklandozzák orrunkat a szebbnél szebb egzotikus, vagy éppen nagyon is természetes illatokkal csábító szappanok. A habokba merülve <b>teszteltük</b/> a legjobb szappancsodákat.





Olvasd el tusfürdőtesztünket is! Klikk ide! »
Egy képzeletbeli szappan-tusfürdő párviadal sokak számára egyértelműen az utóbbi győzedelmével zárulna. Igen, mert a szappan szárít, és összeszedi a piszkot, a tusfürdő meg krémezve ápolja a bőrt, és tárolni is sokkal praktikusabb. Sőt, sokak számára a szappan egyfajta mumus, a durva és kíméletlen tisztálkodás (a mosószappan esetében tisztítás) eszköze.

És most vegyünk egy nagy levegőt! A szappan népszerűsége ugyanis felívelő pályára került az utóbbi években. Ehhez persze kellett, hogy megjelenjenek a bőrkímélő, masszírozós, aromaterápiás, vagy épp tengeri homokkal dörzsölő csodák. Ma már sikk egy szép és egyben a saját bőrödnek megfelelő szappant levadászni, becserkészni, birtokolni. Mert bizony egy jó szappan kincset ér.






A képekre kattintva megnézheted azok nagyobb méretű változatát!

Az alábbi tesztünkben a legjobbak közül csemegézünk, és megpróbálunk segíteni abban, hogy a számodra leginkább megfelelőt szerezhesd be magadnak.
Vadászatra fel!






Lush – Sandstone, citromos szappan homokkal










Kifejezetten érdekes tapintású és megfoghatatlan (szó szerint is) formájú szappan. Szemre három komponenst lehet megkülönböztetni benne: az alsó réteg puha, ruganyos állagú, a felső milliméteres csík pedig valódi homok.
Erős, citromos illata már a csomagoláson keresztül is érződik, kibontva pedig egyenesen hátrahőkölsz tőle, olyan intenzív.

Mivel egy nagyobb szappantömbből kivágott robusztus szeletet tartasz a kezedben, nem igazán passzol bele. Az élei vágnak, sehogy sincs jó fogása, így a legpraktikusabb, ha a kezünket kenjük be vele, és úgy oszlatjuk el a testünkön – önmagában való szappanozásra csak egy idő után lesz alkalmas, amikor már kellően lecsiszolódtak a szélei. A homokszemcsék miatt kicsit nehezebb lemosni a bőrünkről, mint a hagyományos szappanokat.







A testre kenve sűrű habot képez (elképzelhető, hogy a benne lévő licsiolaj miatt), és felső homokrétegének köszönhetően bőrradírként is funkcionál. Igaz, ez a réteg két-három alkalom után lekopik, ami nagy kár, mert kellemes érzés végigdörzsölni vele a kényes pontokat.

Csomagolás: nem viszik túlzásba, de ennek a minimalizmusnak is megvan a maga bája – Lush-logóval díszített, vékony papírba csomagolt, előre kimért szappanszeletek közül válogathatsz.

Ár: 990 Ft/100 g – különböző súlyú tömböket vásárolhatsz belőle, az ár is ennek függvényében változik.

Megjegyzés: tipikus kényeztető szappan, nem mindennapi használatra ajánljuk.

Értékelés: 4/5







Yves Rocher – PLN kókuszszappan




Az első dolog, ami szembeötlik, hogy ezt a szappant valóban emberi használatra tervezték. Pont belefér a tenyerünkbe, kecses, és magával a szappannal is jól lehet szappanozni, könnyedén siklik végig a testünkön. Jól habzik a bőrön, kicsit olyan érzés, mintha krémtusfürdőt használnánk.   





Érződik a kókusz, de nem hagy erős illatot maga után, diszkrét eleganciát sugall.

Csomagolás: inkább a belbecs, mint a külcsín – ez erre a szappanra is nagyon igaz: a semmitmondó átlátszó műanyag fólia csomagolás valódi kis kincset takar.

Ár: 650 Ft

Megjegyzés: kis mérete miatt kiváló útiszappan, bárhová magaddal viheted.

Értékelés: 5*







Nesti Dante Florence Italy – Il Frutteto de Nesti
Pomegranate and blackcurrant (gránátalma és feketeribizli) natúrszappan








„Made with love and care” – azaz szeretettel és gondoskodással készült –, hirdeti a szlogen, ami már szimpatikussá teszi a kozmetikumot, még mielőtt kipróbálnánk, mit tud valójában.

Egyébként annyira hívogató a csomagolása, hogy szinte beleugrik az ember kosarába.  Viszont amilyen cirkalmas a külső, olyan semmitmondó maga a szappan (ami persze semmit nem von le élvezeti értékéből) – semmi flikk-flakk, csak egy óriási fehér szappantömb, ami leginkább a régi mosószappanokra emlékeztet. Épp ezért nem is lehet jól kézbe fogni, így célszerű a kezedet beszappanozni, és azzal szétoszlatni a testeden a habot. Könnyű lemosni, és nem szárítja a bőrt.

Klasszikus, lapos, kemény szappanhabot képez, illatában pedig inkább a feketeribizli dominál, ami enyhén fanyarrá teszi.





Csomagolás: színes, rajzolt, zaftos gránátalmák és csillogó feketeribizlik kacsingatnak le ránk róla – kétségkívül a legszebb darab, amivel eddig találkoztam.

Ár: 890 Ft

Megjegyzés: nagyon jó ár-érték arány, 250 g-os szappantömbről van szó, ami gyakorlatilag annyit tesz, mintha két szappant kapnál egy áráért.


Értékelés: 5






Midi – Calendula- (körömvirág-) szappan



Ugyan négyzet alakú, lekerekített oldalai és kis mérete miatt mégis kézbe passzoló darab. Érdekes összetétele izgalmas külsőt kölcsönöz neki – a narancsos-barnás színű szappanban apró növényi (feltehetőleg körömvirágból származó) alkotórészek láthatók.





Semmi mesterkéltség nincs benne, természetes növényillat árad belőle, ami a bőrön már nem érződik. A testen szétkenve fura, picit nyálkás, de azért jól habzik. Enyhén szárítja a bőrt, ezért leginkább zsíros, gyulladt bőrre használjuk, mint általában a körömvirágot.

Csomagolás: originál nincs neki – a pénztárnál egy kis papírzacskóba pottyantják, ha épp van kéznél.

Ár: 549 Ft

Megjegyzés: ez már simán ajándékszappan-kategória, nyugodtan meglepheted vele anyukádat, barátnődet.

Értékelés: 4






Alverde vadrózsaszappan







Ezt a szappant látványosan két félből rakták össze, nem egybe öntötték ki, így egy idő után valúszínűleg két részre fog esni.

Szép, lekerekített téglatest forma, mégis könnyedén kézre áll. Erősen, már-már bántóan rózsaillatú, kicsit szúrós is talán.

Erős habot képez, és a bőrön is intenzív illatélményt hagy maga után. Mentségére legyen mondva, hogy mentes mindenféle szintetikus tartósítószertől és illatanyagtól.





Csomagolás: enyhén ódivatú, konkrétan nem túl igényes papírdoboz.

Ár: 199 Ft

Megjegyzés: inkább korosodó hölgyekhez illik az illata.


Értékelés: 3







Zabpelyhes, jázminos, kézi készítésű szappan

 


Isteni finom virágos, jázminillata van, nem tömény, beburkolja a testet, még a fürdés után is érezhető. Elég kemény, de vízzel érintkezve jó habos lesz és könnyen használható, icipicit ragad csak, de gondolom, ez a száraz bőr miatti ápoló hatás. 




A zabpehely külön élmény a tetején, és nagyon tetszik, hogy praktikusan kézre álló a formája. Isteni vele „dolgozni”.

Finom illatba burkolja a bőrt, finin habzik, a zabpehely enyhén masszíroz, nagyon kellemes, igazi élmény! Én csak a testre használom, mert az arcom túl érzékeny.

Csomagolás: átlátszó fóliába csomagolták – szép, igényes, de azért látszik, hogy magyar.

Ár: 450 Ft

Megjegyzés: kényeztető és különleges, nekem nagyon tetszett! Az érzékeimre és a bőrömre is jó hatással volt.

Értékelés: 4/5





Nature’s Remedies Lavender&Mint, levendulás&mentolos szappan

 







Üdítő, friss, mámorítóan jó illatú szappan. Elég kemény, de vízzel érintkezve jó habos lesz és könnyen használható, bár kicsit fura ez a kocka forma.

Igazi frissítő, nyugtató élményt nyújt. Tényleg egyszerre tisztít, felébreszti az érzékeinket és nyugtatja az elmét. Jó volt a bőrömnek nagyon, igaz, csak testre használom, mert az arcom túl érzékeny (amúgy a csomagoláson is feltüntetik, hogy a szem környékét és az ajkakat inkább kerüljük).

Csomagolás: eszméletlen gyönyörű, igényes, ízléses, nagyon kedvenc!

Ár: 790 Ft

Megjegyzés: az érzékeimre és a bőrömre is jó hatással volt! A vizuális élményről nem beszélve, hiszen nagyon szépen eltalálták ezt a minimáldizájnt. 

Értékelés: 5





Olivia – fahéj-mák szappan







Elsősorban a bizarr alkotórészek keltették fel érdeklődésünket, mert kinézetre nem volt túlságosan megnyerő a szappan. Kézbe véve olyan érzés, mintha egy tömb olvadó vajat markolásznánk – csúszik, ragad, nem éppen kellemes.

Az illata sem meggyőző, inkább kellemetlen, és sajnos lemosás után is érezhető rajtunk. Krémes, jól habzik, csak a mákszem kevés benne ahhoz, hogy valóban masszírozni lehessen vele, pedig elméletileg erre lenne hivatott.
Formája nem igazán áll kézre, ezért megpróbálkoztunk a kettévágással, ami minden további nélkül sikerült is, használat közben azonban szétmállott.

Csomagolás: nincs becsomagolva, egy helyes kis papírral van körbetekerve, innen tudod meg, mit tartasz a kezedben.

Ár: 950 Ft

Megjegyzés: fahéjolaj-tartalmának köszönhetően fokozza a vérkeringést, ezért érzékeny bőrűeknél bőrpírt okozhat, így használata nekik nem ajánlott.

Értékelés: 3





Grépfrút-birsalma szappan, Stender Szappangyára
 






Az egyik leg-leg-leg szappan – a legfinomabb illatú és a legpraktikusabb csomagolású mindenképp. Különleges, márványos hatású, a rózsaszín különféle árnyalataiban pompázó szappan, tetején dombornyomott S betűvel. Jól habzik és könnyen lemosható. Különösen zsíros bőr ápolására ajánlják, mégsem szárít. 

Illata hihetetlenül intenzív, friss, üde, gyümölcsös illat, betölti az egész szobát, és lemosás után is érezni fogod magadon. 

Csomagolás: a legigényesebb a kipróbált szappanok közül: keményebb, a cég pecsétjével ellátott papírba csomagolták, átkötötték egy zsineggel, sőt, még magát a szappant is körbetekerték egy gézlappal, hogy ne ragadjon a papírhoz, és persze a kezünkhöz. Külön izgalmas, hogy egy korabeli folyóiratot imitáló ismertető lapocskát is kapunk hozzá, amelyből megtudhatjuk, hogyan készülnek a Stender szappanok.





Ár: 750 Ft/100 g – ezt a szappant grammra kimérve vásárolhatod meg, így minden egyes levágott szeletnek különbözik az ára.

Megjegyzés: kiváló ajándék szappan, és még a csomagolással sem kell vesződnöd, mert úgy mutatós, ahogy van.


Értékelés: 5*







Tulasi szappan
 


Igazi tiszta szappanszagú szappan, egyébként teljesen illatmentes. Egyszerűség jellemzi, vagyis se nem túl ragacsos, se nem túl mállós. Szóval pont jó.
Egy kevéssé szárítja a bőrt, de nem kellemetlenül. Jó „tiszta érzésű”. Leginkább kézmosásra használom, de fürdéshez is jó, ha használunk utána testápolót.





Csomagolás: nagyon szeretem benne, hogy a lehető legegyszerűbben csomagolt, egy széles papírszalagban.

Ár: 340 Ft

Megjegyzés: a tiszta növényi alapanyag számomra a legszimpatikusabb tulajdonsága. Kókuszvajat, pálmavajat, glicerint tartalmaz a szappan, így a „zöld háztartásokban” nélkülözhetetlen. Ráadásul a bőrnek is kíméletesebb, mint bármely más kemikália. A termékcsaládba tartozik hasonló paraméterű testápoló is, ezzel kiegészítve nagyszerű párost alkotnak.


Értékelés: 5





Üzlet-lista
• Lush – Bp. V. ker. Szent István krt.1., Árkád Bevásárlóközpont, MOM Park Bevásárlóközpont
• Yves Rocher üzletek – Mammut 1. Bevásárlóközpont 1. emelet
• Douglas parfümériák – Mammut 2., Westend, Árkád Bevásárlóközpont
• Bioboltok
• DM üzletek
• Stender Szappangyára – Mammut 2. -1.em., Europark 1. em.


Ha nem jutsz el azokba az üzletekbe, ahol ezeket a szappankölteményeket árulják, ne keseredj el. Szétnéztünk ugyanis a hipermarketek polcain is, ahol szintén bőséges választékból szemezgettünk.






Nivea Honey & Oil
 





Illat: kellemes, krémes-mézes illat, nem bántó, üdén „puha”.

Állag: nem válik könnyen ragacsossá a szappantartóban, ideális. Utazásnál is könnyen kezelhető.

Vizuális élmény: semmi különös, a klasszikus Nivea-világ köszönt ránk a polcról, de nem ugrik ránk, hogy vegyük meg.

Hatás: kellemesen puha utána a bőr, nem szárít.





Mire használom?
Arcra általában nem használok szappant, egész testre és kézre viszont ideális megoldás.

Egyéb megjegyzés: a szappan jól kézre áll, szappanozásnál jól simul a testhez. Erős habot képez. Nagyon kellemes meglepetés volt, nem vártam tőle semmi extrát, s végül az egyik legjobb eredményt nyújtotta az általam teszteltek közül.

Ár: 139 Ft






Dove Cream Oil Bar


 





Illat: inkább semleges, tiszta illat. 

Állag: nem amortizálódik, nem mállik gyorsan, így könnyen szállítható.

Vizuális élmény: a klasszikus Dove-megjelenést hozza. Szolid, fehér doboz, a megszokott elemekkel.

Hatás: kellemesen puha utána a bőr, egyáltalán nem szárít.

Mire használom? Testre és kézmosáshoz egyaránt. 





Egyéb megjegyzés:
az általam tesztelt szappanok közül ennek volt a legjobb formája, a test szappanozására ideális, de nem képez erős habot.

Ár: 274 Ft





Baba szappan


 


Illat: klasszikus szappanillat, az iskoláskor reggeleit idézi (születési év: ’76).

Állag: kicsit puha, szappantartóban könnyen maszatolódik.





Vizuális élmény: pöttyös és baba… Ismerjük. Kiszúrjuk a polcon.

Hatás: Nem szárítja a bőrt.

Mire használom? Inkább kézre, de testre is jó. Talán ma már nem ragaszkodom ennyire ehhez a klasszikus illatélményhez.

Egyéb megjegyzés: a formája kicsit szögletes, nehezen áll kézre, a test szappanozásakor kicsit darabos. Enyhén habzik, cserébe viszont krémes réteget képez a bőrön.





Ár:
119 Ft






Camay Mystique

 


Illat: parfümös, nőies illat. 

Állag: közepesen maszatolódik, mállik.

Vizuális élmény: a csomagolás színe elég erőteljes, inkább kicsit bántó. A szappan formája kicsit vékony, a testünk szappanozásához nem ideális, holott az illata kellemes.





Hatás: nem szárítja a bőrt.

Mire használom? Kézre és testre is.

Egyéb megjegyzés: alapvetően kellemes az illata, talán egy picit erős.

Ha még parfümöt és más kozmetikumokat is használunk, akkor kicsit erős.


Ár: 99 Ft






Safeguard – White

 






Illat: tiszta, egyszerű, enyhén púderes szappanillat.

Állag: elég kemény, nem puhul fel könnyen.

Vizuális élmény: a vizuális élménytől ebben az esetben is eltekinthetünk.

Hatás: nem szárítja a bőrt.

Mire használom? Nem vagyok híve a teljesen baktériummentes bőrápolásnak, de kézmosásra mindenképpen hasznos és jó megoldás lehet.





Egyéb megjegyzés:
babapiskóta formájával kézre áll, de a test szappanozására túl kemény és nem túl testhezálló…

Ár: 219 Ft






Palmolive Aroma Cream – Exotic

 






Illat: jellegzetes Palmolive-illat, talán kicsit tömény.

Állag: közepesen kemény, kicsit maszatolódik.

Vizuális élmény: a csomagolás színe elég erőteljes, de nem bántó. Viszont ki lehet szúrni a polcon.

Hatás: kicsit szárította a bőrömet.

Mire használom? Testre szerettem volna, de ezért inkább csak kézre.






Egyéb megjegyzés:
fogása kicsit szögletes, a test szappanozására nem teljesen ideális. 

Ár: 124 Ft






Fa Asia Spa

 


Illat: illata inkább semleges, talán virágillat, de az Asia-termékcsalád ezen termékén jön át a legkevésbé az amúgy kellemes illat.

Állag: elég kemény, jól szállítható.





Vizuális élmény: formája és színvilága időutazás a nyolcvanas évekbe. Nem hittem a szememnek, amikor kinyitottam a dobozt, mondhatni az állandóság érzetét kelti…

Hatás: a bőrt nem szárítja, kellemesen puha fürdés után.

Mire használom? Testre és kézre is egyaránt kellemes.

Egyéb megjegyzés: a szappan kevéssé habzik, viszont krémes réteget képez a bőrön. Formája viszont vicces, könnyen kicsúszik a kézből…

Ár: 119 Ft







A képekre kattintva megnézheted azok nagyobb méretű változatát!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top