Nem beszélget velem a férjem

Kedves Soma!

Kérlek, adj tanácsot, merre induljak? A húszas éveim végén járok, hat éve vagyok együtt a férjemmel. Szépen, szerelmesen indult minden, megtaláltuk egymásban az igazit. Tényleg olyan harmonikus volt a kapcsolatunk, amire mindig is vágytam.

Az utóbbi időben viszont nagyon egyedül érzem magam. Amilyen gondoskodó és figyelmes volt, most annyira nem az. Ha beszélek hozzá, látom rajta, hogy egyáltalán nem figyel, sokszor nem is válaszol. Ha nyüstölöm, egy mondattal válaszol. Még véleményt alkotni sem akar. Persze lehet, hogy nem olyan izgalmas a mondandóm, de az enyém, és rosszul esik, hogy láthatóan nem érdekli. Magától egyáltalán nem kezdeményez beszélgetést. Úgy érzem, hogy csak élünk egymás mellett. Már elég ritkán szeretkezünk, mert nekem az is kell, hogy a társam a lelkemmel is foglalkozzon, ne csak a testemmel. Nekem nem megy úgy, hogy hazajön, teszi a dolgát, én is teszem, de közben nem szólunk egymáshoz, aztán este legyek szenvedélyes szerető (ennyi erővel a szomszéd fickóval is ágyba bújhatnék). Olvastam valahol, hogy a nőnek az előjáték része, ha a férfi leviszi a szemetet. Tudom, ez túlzás, de van benne igazság. Legalábbis nekem.

Koncertre hív Soma!

Az új zenekarommal való debütáló koncertre invitállak, ami okt. 19-én este 22.00 órától  lesz az Erzsébet téri Gödörben. (Előttünk 9-től Péter Ogi barátom játszik a csapatával.) A Szigeten volt az utolsó koncertem az előző zenekarommal, a Soma Jazz Mosttal, akiktől 4 év után szeretettel búcsúztam el. Ugyanis ezzel a csapattal már nem klasszikus jazzt játszom, hanem saját zenét, amelynek a dalait Lőrincz György, a szövegeket pedig én írom. Huszadik éve már, hogy rendszeresen koncertezek, de minden túlzás és elfogultság nélkül mondhatom, ilyen elementáris zenészekből álló csapatom még sose volt! Bár a dobos kivételével már mindőjükkel játszottam együtt, mégis most érett meg a pillanat, hogy együtt muzsikáljunk. Ők régi barátaim, jelenleg a Full Playback zenekar a saját csapatuk. A zenei stílust nehezen tudnám meghatározni, egyedi, dallamos, energikus, élettel teli, persze sok helyen jazzes és friss. És nagyon zene! Biztos katarzis lesz. A zenekar jelenlegi neve: Közös flow. Szeretettel várlak! Minden jót: Soma

Már mindent megpróbáltam. Csicseregtem egész délután, hogy hátha valamihez hozzá tud szólni, megsértődtem, hisztiztem, könyörögtem, megpróbáltam felnőtt emberhez méltóan megbeszélni vele, hogy ez nekem így nem elég, de már belefáradtam. Egyre távolabb kerülünk egymástól, de neki nem tűnik fel. Megígéri mindig, hogy figyelni fog, nem akar megbántani. De sajnos ettől még semmi nem változik. Tehetetlen dühöt érzek! Nem akarom őt elveszíteni, mert én komolyan gondolom a holtomiglan-holtáiglan fogadalmat (egyébként ő is), de ehhez neki is tennie kellene valamit.

Azt nem gondolom, hogy más nő lenne a probléma mögött, mert ő nem az a fajta, és azt is tudom, hogy a családja is ilyen. Rengeteget beszélnek, de csak elbeszélnek egymás feje felett, igazából senkit nem érdekel, hogy mi van a másikkal, csak a saját hangjukat akarják hallani. Ez is zavar, mert az én családom nem ilyen, mi mindig mindent megbeszélünk, de hát nem a családjához, hanem hozzá mentem feleségül. A családját úgy kell elfogadnom, ahogy van.

Lassacskán szeretnénk családot. Őt is nagyon fűti ez a téma, lelkesen tud tervezgetni, de én félek, hogy ezáltal majd még jobban eltávolodunk, hiszen egy kisbaba sok időt igényel, és a férjemre még kevesebb idő jut majd.

Sokakkal beszélgettem erről, persze nőkkel, és sokan járnak hasonló cipőben. Az idősebbek mind azt mondják, hogy minden férfi ilyen, bele kell nyugodni. De én nem akarok magányos, megkeseredett nő lenni, aki a szomszédokon éli ki magát! Elkeserítő! Szóval lenne valami javaslatod, mint kívülálló, hogy mit tegyek? Hogy vegyem rá a változásra? Köszönöm.

Bizakodó Nárcisz






Kedves Bizakodó Nárcisz! (ez nagyon helyes név…)

Nos, először is nem hiszem, hogy minden férfi ilyen, és bele kellene nyugodni a lagymatag, szürke, érdektelen, ellaposodott közönybe! Ráadásul mindezt egy huszonéves, anyaság előtt álló nőnek! Akkor itt írtad alá a saját beszürkülésed végítéletét is! Mert ha kivész a kapcsolatotokból az egymásnak adni tudás, és egymásra figyelni tudás öröme és szüksége, akkor elkezdődött a betompulás. És ez oda-vissza hat. Persze bele lehet még jobban menekülni munkába, hobbiba, és el lehet egymás mellett lenni, mint a „befőtt” (mindig undorodtam ettől a kifejezéstől, de valahogy ide most passzol), de akkor ott betemetődik valami a nőiségből, a férfiasságból, olyan öregecske, közömbös lesz az egész.

Ilyen helyzetben olyan embereket szoktam látni, akikben már nincs elég forrásenergia a változtatáshoz. Beletörődtek, belefásultak az egészbe. Számomra az egész bizonyos módon kiégett is, hiszen valahol arról is szól a dolog, hogy: „és mi van akkor, ha változtatok, előbb-utóbb mindenkit megun az ember, bárkivel ugyanebbe a helyzetbe kerül”. Ez csak akkor igaz, ha az illető kiégett vagy üres.

Azt írod: „a családja is ilyen. Rengeteget beszélnek, de csak elbeszélnek egymás feje felett, igazából senkit nem érdekel, hogy mi van a másikkal, csak a saját hangjukat akarják hallani.” Ha nem érdekel, hogy mi van a másikkal, akkor igazából nem is szeretem. Akit szeretek, annak szinte azonosulok a sorsával, helyzetével, lehetetlen, hogy ne érdekeljen, mi van vele, hiszen szinte a saját bőrömön érzem azt, ami vele történik. Hiszen azért a párom, a másik felem, vagy a gyerekem, a barátom. Persze vannak narcisztikus emberek is. Rájuk az a jellemző, hogy senki nem érdekli őket saját magukon kívül. Ha körbenézek a világban, nagy többségében (spirituális szempontból) „alvó gyerek-embereket” látok, akiknek minimális önismeretük van, és a kapcsolataikat csupán sztereotípiák, szokások, elvárások, berögzült viselkedésminták tartják fönt. Valójában nem is ők működtetik… Sokszor eszembe jut, milyen lenne, ha valami különleges anyag hatására (játsszuk azt, hogy egy alkímiai eszencia) hirtelen felnyílna az emberek szeme, és meglátnák, hogy milyen messze vannak isteni önvalójuktól… Érdekes lenne… No de elkalandoztam…





Szóval nem csodálom, hogy nem arra vágysz, amit a férjed családmodelljében láttál, hanem arra, hogy egy rád nyitott, a te életeddel azonosulni tudó testi-lelki-érzelmi-szellemi társ, partner várjon téged otthon. Nagyon fontos a párkapcsolatban a kommunikáció! Sőt, az egyik legfontosabb dolog! Egy férj, akivel nem lehet beszélgetni? Aki nem kérdez, nem érdeklődik, nem lehet vele át- és megbeszélni a dolgokat? Ez nonszensz! El ne hidd, hogy ez a normális!

Azt írod: „Amilyen gondoskodó és figyelmes volt, most annyira nem az. Ha beszélek hozzá, látom rajta, hogy egyáltalán nem figyel, sokszor nem is válaszol. Ha nyüstölöm, egy mondattal válaszol. Még véleményt alkotni sem akar.” Sok ilyet láttam már. Eleinte gondoskodó, figyelmes, elhalmozza a nőt, aztán amikor már 100%-osan megvan a másik, amikor már nincs kérdőjel a maximális odaadásban, birtoklásban, akkor lecsillapszik az érdeklődés. De kérdem én, valódi érdeklődésről van-e szó egy olyan esetben, amikor a „birtokviszonyok” tisztázása után ennyire megváltozik a viselkedés? Valóban érdekli-e az illetőt a másik lény gondolkodása, érzelmi és szellemi világa? Nem az első ködös, adrenalinnal, szexualitással, hormonokkal és különféle kémiai anyagokkal túlfűtött néhány évről beszélek, hanem az utána következőkről, amikor végre a lelkek tisztább fejjel megismerhetik egymást. És szerintem innen jöhetne egy bizonyos szempontból érdekesebb, de mindenképpen mélyebb szakasz: a valódi megismerés szakasza. Ezt már többször írtam: önmagunk megismerése is egy életen át tartó, nagyon intenzív és izgalmas folyamat, a másik megismerése éppúgy. Feltéve persze abban az esetben, ha tényleg érdekel minket az a másik lélek.

…a közös élmények erősítik a kapcsolatot…

Lehet, hogy a férjed, levéve a szülői mintát, azt gondolja, hogy ez egyáltalán nem is olyan fontos. Konfliktusok nélkül, szinte némán is tök jól el lehet egymás mellett lenni, egyébként is ennyi év után már miről beszéljen folyton az ember? Most gondolj bele, mi vár rád, ha 6 év után nem akar energiát fektetni a kapcsolatba? Egyáltalán vannak igazi közös, örömteljes programjaitok? Amit mind a ketten élveztek, ami közös élményeket nyújt? Közös kirándulások, tollasozások, bringázások, csocsómérkőzések, bulizások, intellektuális és művészi élmények? Ahogyan osztályközösség sincs ezek nélkül, úgy valódi párkapcsolat sincs. Vigyétek bele olyan dolgokba minél sűrűbben egymást, ami mindkettőtöket energetizál, örömmel, jó érzéssel tölt el, mert ezek erősítik a kapcsolatot!

Az is lehet, hogy a te férjed egész egyszerűen fáradt. Lehet, hogy csak azért válaszol tőmondatokban, mert nincs elég energiája. Vajon ő hogy érzi magát a bőrében? Mennyire azonosulsz a jelen állapotával? Mennyire látsz bele az életébe? Mennyire szívja le őt a munkája? Mennyire foglalkozol te vele? Mennyire vagy te figyelmes az ő irányában? Mennyit adsz te neki? Ezeket csak te döntheted el!

„Már elég ritkán szeretkezünk…” Bizony, ezzel sokan így vagyunk. Ezek tipikus női érzések. És így is van ez rendjén. Az ember napközben dolgozik, rohan, háztartást vezet (esetleg már anyai teendőit is végzi), nem rádiók vagyunk, hogy az egyik csatornáról a másikra egy gombnyomással váltsunk! Persze van úgy, hogy az embert magától elönti a szexuális vágy, de hát sokszor akkor épp nincs lehetőség szeretkezni. (Sőt azt tapasztaltam, hogy viszonylag ritkán – persze mihez képest? – jön össze, hogy éppen akkor legyen topon a libidó mindkét félnél, amikor ott is vannak, és lehetőség is adódik az együttlétre.)
Szóval az évek múltával, a megszokás nagyszerű (ám néha dagonyázó) biztonságában fontos megtanulni kialakítani a szexre való ráhangolódás technikáját. És ilyenkor kell együtt elmenni vacsorázni, vagy sétálni, vagy otthon gyertyafényes vacsorát csinálni, vagy rózsaszirmos fürdőt készíteni, ilang-ilang vagy szantálfás füstölőt gyújtani (ezek afrodiziákumok), vagy bármit, ami mindkét félnek kellemes, és segíti a szexuális együttlétre való ráhangolódást.

…ilyenkor kell rózsaszirmos fürdőt készíteni…

Annyiszor mondtam már, ha nem rakunk energiát egy kapcsolatba, akkor bizony éppúgy elszárad, mint egy szobanövény, amelyet nem locsolnak, gondoznak, ápolnak. Szóval, kedves Nárcisz, én először is megvizsgálnám, hogy nem vagyok-e annyira narcisztikus, hogy észre sem veszem, hogy a másikkal mi van (esetleg neki is baja van, vagy fáradt?). Aztán elgondolkodnék azon, hogy ha kihámozom a kapcsolatot a házasság döntésének összetartó kérgéből, akkor marad-e valódi, nyitott érdeklődés bennetek az iránt, hogy ki is a másik? Leköt-e eléggé benneteket a másik személyisége? Merthogy erre épülnének az elkövetkezendő évtizedek. És ezután lehet elgondolkodni azon, hogy mivel emelhetnétek a kapcsolatotokat, hogy mi az, amivel közelebb kerülhettek egymáshoz? Invenció, ötletek és energiabefektetés nélkül különben marad a megszokás és beszürkülés, amit én semmilyen életkorban nem tartok optimálisnak, de a huszonévekben pedig egyszerűen szánalmasnak!





Sajnos rengeteg ilyen szomorú képet látok magam körül, főképp a középkorúak között. De attól, hogy rengeteg van belőle, nem azt jelenti, hogy az a normális! Egyébként meg a napokban tudtam meg, hogy hivatalosan azt állapították meg az illetékesek, hogy mi vagyunk az Európai Unió legegészségtelenebb, legbetegebb országa. Már régóta vezetünk a válás-öngyilkosság-alkoholizmus terén, úgyhogy ez utóbbi sem lep meg. És a betegségeink zömében közrejátszik a gondolkodásunk… Pedig alanyi jogon jár nekünk az öröm, az élet élvezni tudása, a szeretni tudás, és számomra az az emberi sors a legsikeresebb, ha valaki idős emberként, 70-80-90 évesen is képes élvezni az életet, megtalálni azt, amivel önmagának és másnak is örömöt okoz, aki felül tud emelkedni a saját sérülésein, fájdalmain, nyavalygásán, aki tud adni, szeretni, örülni, élni! És mivel embernek születtünk, ehhez elengedhetetlen a jó és kölcsönös kommunikáció. Ha nem úgy akarsz élni, mint a mentálisan és fizikailag is beteg nagy többség, akikben épp csak szivárog az élet, akkor ne mondj le arról a párkapcsolatról, amelyben öröm és szükség az egymással való beszélgetés! Ez az élet egyik, mindenki számára kijáró luxusa!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu