Sztankay Ádám újságíró beszélgetett a légies alkatú színésznővel.
Évszakok: A Budakeszi srácok egy tizenkét éves kisfiú történetén keresztül mesél az 56-os forradalomról. Ön egy gyermekét egyedül nevelő édesanyát alakít a filmben. Szerepéről azt nyilatkozta, hogy amit az anya önmagának ösztönösen megenged, azt a fiánál tudatosan tiltja. Mi a tabu a gyereknek?
Nagy-kálózy Eszter: Nem fogalmazhat meg kritikus mondatokat a fennálló diktatórikus rendszerről, mégis ösztönösen lázad. Egy-egy kicsúszott szó, egy ünnepségen elmondott vers
Az anya részéről a félelem és féltés jelenik meg egyszerre. Nem harcos alak, a fiát figyelmesen óvja a kockázatos szavaktól.
Érez bármilyen hasonlóságot a szerepben megformált asszonnyal?
Az igazságtalanság engem is felháborít. Nem szoktam szó nélkül hagyni, és nem számolok magamban tízig, mielőtt elmondanám a véleményemet.
Az önről szóló írások általában megemlítik, hogy civilben távolságtartó, kimondottan arisztokratikus jelenség. Ami ritka a kissé egzaltált színházi világban. Eredendően ilyen karakter, vagy dolgozott rajta?
Távolságtartó csak akkor vagyok, ha nyomós okom van rá. De valóban, előbb szeretek szemlélődni, megérezni egy másik ember jellemét. Annyi minden köt le, talán nem tudok a mindennapi közlekedésben úgy részt venni, hogy ne látszódjék távolságtartásnak. De igazán hálás vagyok a közvetlenségért, a pozitív gondolatokért, egy mosolyért. Olyankor rögtön feloldódom. Meglehet, hogy csak szorongó típus vagyok.
Férje, Rudolf Péter egészen más habitus. Kívülről szemlélve nagy dumás, lenyűgöző clown. Az ellentétek vonzották egymást?
A külvilágban általában elnagyolt kép él az emberről. A civil valóságban Péter sem tréfálkozik reggeltől estig.
Szokták mondani, a mai, zaklatott világban minden rendes ember némileg neurotikus.
Inkább csak szorong. Még a bohóc is, csak ő másképpen vezeti le a feszültségeit. Van bennünk hasonlóság a férjemmel. Különbséget jelent, ahogyan a világ felé kommunikálunk. Én zárkózottabb vagyok, ő nyitottabb személyiség. Ám mindketten próbáljuk megérteni, mi a jó a másik szemléletében.
Az övében mi a jó?
Megesik például, hogy végigsétálunk egy ismeretlen falun. Szeretem látni, ahogy Péter mindenkinek köszön, és ha úgy adódik, szóba elegyedik az emberekkel. Tetszik, hogy részt vesz a világban. Másként rögzülnek benne az emlékek, mint abban, aki főként csak szemlélődik. Ugyanakkor alakít is rajtam a személyisége. Mellette nyitottabb lettem. Persze az én távolságtartásom is fel van nagyítva. Sohasem voltam orvosi eset.
Cikkünk folytatása az Évszakok novemberi számában olvasható.
