nlc.hu
Aktuális
Import bébik

Import bébik

Elsõre talán úgy tûnik, hogy Angelina Jolie indította el a lavinát, de a klubhoz egyre többen csatlakoznak – olyanok is, akiknek bár van saját gyerekük, semmiképpen nem szeretnének lemaradni…

A kérdés, ami mindannyiunkban felmerül: miért teszik? Válaszként több változat létezik.

…mert nem lehet gyerekük
Ők az igaziak – például Nicole Kidman és Tom Cruise, akik a kudarcok ellenére évekig próbálkoztak saját babával, majd végül 1993-ban magukhoz vették Isabellát, két évre rá pedig a színes bőrű kisfiút, Connort. A házaspár azóta elvált, és új családot alapított: Tomnak már van egy sokat vitatott kislánya, Suri, Nicole viszont a pletykák szerint egy újabb örökbefogadáson gondolkodik új férjével.




Kirstie Alley egy vetélés és egy halva született gyermek után döntött az adoptálás mellett: két gyermeke van, a tizenkét éves Lille Price és a tizennégy éves William.
Diane Keatonnak, Isabella Rossellininek és Jamie Lee Curtis-nek szintén nincs saját gyermeke, ők is az örökbefogadást választották.

…mert türelmetlenek (vagy unatkoznak)
Egyesek nem bírják kivárni, míg rátalálnak a megfelelő férfira, akitől saját gyerekük is születhetne, úgyhogy a gyorsabb megoldást választják, és egy hét múlva már van is kivel menniük a játszótérre.
Így gondolkodott például Calista Flockhart, aki harminchét éves korában megijedt attól, hogy kifut az időből, és egyedül marad, ezért örökbe fogadott egy kisfiút. Liam 2001-ben, újév napján született, Calista jelenlétében. Ally McBeal azóta beszerzett egy jól, bár kicsit nagypapásan üzemelő apukát is, Harrison Ford személyében.
Michelle Pfeiffer ugyancsak türelmetlen volt, tv-producer barátja, David A. Kelly még meg sem kérte a kezét, ő máris adoptált egy kislányt, Claudia Rose-t. ’93 márciusában fogadta örökbe a színes bőrű kislányt, Daviddel barátaikat a baba keresztelőjére hívták, majd egyszer csak felkiáltottak: „Meglepetés, ez egy esküvő!” – és összeházasodtak. Rá kilenc hónapra megszületett a fiúk, John Henry.
A kamerák kereszttüzéből visszavonult Meg Ryant talán az unatkozók kategóriájába sorolhatjuk. A színésznőnek ugyan már van egy nagyfia elvált férjétől, de „öreg napjaira” januárban örökbefogadott egy kínai lánykát, Daisy True-t.

…mert elhagyták a negyedik x-et
Páran negyvenes éveikben kapnak észbe, akkor kívánnak családot alapítani, amikor saját babát már egészségügyi okokból nem mernek vállalni, úgyhogy egyenes út vezet az adoptációhoz.
Sharon Stone negyvenkét éves korában jutott el odáig, hogy elég a munkából, a szexi jelenetek és jégvágók után jöhetnek a gyerekek. 2000. május 22-én férjével örökbe fogadták Roan Josephet, majd a férj lelépett, de jött a helyére két újabb srác, két éve Laird, idén júniusban a kis Quinn, így a szexbombából háromlgyerekes mama lett.

…mert meg akarják menteni a világot
Néhányan emberbaráti szándékot emlegetnek, amiben minden bizonnyal van is igazság (főleg, ha némi anyai szeretet is társul az akcióhoz). Ők éhező, elmaradott, elszegényedett országok gyermekeit karolják fel, és repítik egy új világba, ahol esélyük lehet a jobb (azaz inkább luxus) életre.
Például Woody Allen exneje, Mia Farrow még a hetvenes években kezdett adoptálni – kizárólag harmadik világbeli országból, sőt, még egy súlyosan cukorbeteg kislányt is vállalt, ami igen ritka az örökbefogadók között. Mia a sajátjaival együtt, összesen tizennégy gyereket gyűjtött maga köré – nem csoda, hogy a nagy kavarodásban Woody összejött az egyik nevelt lánnyal, Soon Yivel, akit azóta feleségül is vett.




Ennek a típusnak a legismertebb és divatteremtő alakja Angelina Jolie, aki tiszteletbeli ENSZ-nagykövet és számtalan segélyszervezet támogatója. Az örökbefogadást a kambodzsai kisfiúval, Maddox-szal kezdte (erre a házassága is ráment), majd a hároméves fiúcska mellé jött az etióp, HIV-pozitív árva, Zahara. Brad Pitt-tel közös gyermeke, Shiloh Nouvelle is „afrikai” – a csöppség ugyanis idén Namíbiában látta meg a napvilágot – többek között azért, hogy a világ figyelmét a súlyos gondokkal küzdő fekete kontinensre irányítsa. És a színésznő állítólag indiai forgatásán már keresi is a következő gyermeket, annak ellenére, hogy Brad a tudomására hozta, inkább „saját gyártású” bébiket szeretne a jövőben.

…mert címlapra akarnak kerülni
Ők azok, aki az utóbbi időben csak kapkodták a fejüket, a pletykalapokban rendszeresen a második, harmadik oldalra szorultak vissza csip-csup románcaikkal, filmbemutatóikkal, új lemezeikkel, a címlapokat ugyanis rendre Angelina uralta és az ő importált babái.
Itt van például Madonna – aki sosem szeret lemaradni – és az ő nehéz „szülése”. A popdívának két apától már van ugyan két gyermeke, de pár hete ukmukfukk örökbefogadott egy tizenhárom hónapos afrikai kisfiút. David ügyében emberjogi csoportok tiltakoztak, mondván, az énekesnő hírnevét felhasználva meg akarta kerülni az örökbefogadás szabályait, és egy hét alatt, gyorsított eljárással intézte az adoptációt, míg mások hosszú hónapokat várnak arra, hogy ügyüket egyáltalán elbírálják. Aztán a félárva baba apja is kinyitotta a száját – a bíróság pedig végül köztes megoldást választott: egyelőre nem adta örökbe a gyereket, viszont másfél évre a sztárpárnak ítélte a csecsemő felügyeleti jogát.
Madonnát koppintja Britney Spears, aki példaképe tettén felbuzdulva, már maga is azt tervezi, hogy adoptál egy afrikai gyereket. Neki először talán két csecsemőjével és önmagával kéne tisztába jönnie – aztán kereshet újabb pelusosokat… Viszont, ha már Britney is elgondolkodott valamin, akkor az tuti divatba jött.

Mit mondanak a magyar sztárok? – aki kérdez: Vig György
Dobó Kata, aki sokáig élt Los Angelesben, testközelből ismeri a sztárok világát. Lapunknak adott korábbi interjújában elmesélte, maga is komolyan foglalkozik az örökbefogadás gondolatával, hogy ezzel is segíthessen legalább egy olyan gyereken, akinek amúgy igen kevés esélyt kínálna az élet.




Krizsó Szilvia, akit az egyik legfelkészültebb híradós műsorvezetőként ismernek a tévénézők, tiszteli mindazokat, akik hírnevük, vagyonuk egy részét arra fordítják, hogy felhívják a figyelmet az elmaradott országok, népek helyzetére. Szilvia nemrég szült, kislánya, Luca még bőven a pelenkás korszakát éli. A boldog híradós nem is tudja igazán elképzelni, milyen lehet egy olyan gyerek anyukájának lenni, aki nem az ő testében fogant.
Hasonlóan vélekedik Demcsák Zsuzsa is, aki már kétgyermekes édesanya. Úgy gondolja, az adoptáló sztárok óriási terhet vesznek a vállukra, hiszen még saját gyerekeit sem szereti egyformán az ember: nem jobban, nem kevésbé, de ő is másképp imádja lassan két éves fiát, mint pár hónapja született lányát. „Valódi emberi nagyság kell ahhoz, hogy vállalni merje valaki egy más anyától, más kultúrában született gyermek sorsa, élete fölötti felelősséget” – mondja.

Szerinted mi az igazi ok, amiért a sztárok az örökbefogadásra szavaznak? Szólj hozzá a fórumhoz! Tovább »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top