A zombik birodalma

„Ezek az okostojások itt, a tinidiszkóban még kevesen cuccoznak. Csak a legálisat nyomják (alkoholt), tízkor meg várja őket anyuci. Aztán szépen „belenőnek” az esti partiba. És ott aztán már van minden. A zombik birodalma…” – mondta Miklós, az önjelölt partiszakértő, alkoholmámorban úszó tizenhárom-tizenhat éves gyerekek között. Itt hagytuk félbe múlt héten a tizenévesek „mulatási szokásait” taglaló riportot. És itt is folytatjuk. Csak egy gyors lenyomat – egyelőre – kommentár nélkül. Hogy ők hogyan látják. Tizenéves fejjel.

Hajnal egy. A szórakozóhelyen pörög a parti. Főként tizenöt és húszegynéhány év közötti, rángatódzó, izzadó tömeg. Neonszínek. Több terem, többféle elektronikus zenével. Fekete lyukként tátongó pupillák, a semmit lelkesen aprító állkapcsok mindenfelé. Kristóf sodródik mellém. A fülembe sípol. A síp errefelé népszerű kellék, fújják a tinik, mintha az életük múlna rajta.
– Na, bepattintottam a másodikat is (az extasyt). Angyal vagy te – közli tempósan, majd megpróbálja magát belepréselni a közeli hangfalba. Nem megy. – Üss, te basszus, üss! – kérleli a nagy, fekete dobozt szétmálló mosollyal. Körbenézek. Vajon tényleg olyan sima ügy „cuccot” szerezni itt is? Próbálkozom. Öt, kiskorúnak ható archoz megyek oda. A kérdésem egyenes: nem tudnak-e itt valakit, akitől vehetnék… Hárman közülük (egymástól függetlenül) megkérnek, várjak egy kicsit. Mindjárt szólnak valakinek, aki tud „intézni”. Tíz perc múlva ér vissza egyikük.
– Mennyi kéne? – próbálja túlkiabálni a lélekrángató basszust, bele a dobhártyámba.

A teljes cikk a 49. héten, december 6-án megjelenő Nők Lapjában olvasható!