Dr. Jónás Brigitta naplója

1.rész Somlódi nincs benne van a pakliban

– Ez nem kívánságlista, Brigitta! – a főorvosnak szinte hasított a hangja. – Az ügyeleti rendet én állapítom meg, és elvárom a kollegialitást, miként a lojalitást is! – Mivel nyomban meg is szólalt a csipogója, és hívták az intenzívre, a meggyőzés lehetősége is elmúlt. De amúgy is lejátszott – és részemről elveszített – meccs volt ez közöttünk.
„Vén kerítő!”, morogtam magamban, bár tudtam, hogy nincs igazam. „Fafejű!”, enyhítettem egy kicsit, mert ez már közelebb állt az igazsághoz. Petz, az osztályvezető főorvos minden mozdulatában és megnyilvánulásában folytonosan megjelenítette a rendet és függelmet. Ám ami a betegei számára megnyugtató és tiszteletet parancsoló volt, az a mi szemünkben kiüresedett és pózzá merevült érzéketlenségnek látszott.

Legalábbis Brigitta szerette a megcsontosodott kórházi hierarchia áldozatának látni magát a bajában. Egy éve küzdött ötvenes kollégájával, Somlódi doktorral, aki előbb nyálas bókjaival, majd egyre leplezetlenebb nyomulásával keserítette az életét.
– Jónás Brigitta? Nahát, légy üdvözölve Brizsitdzsonsz! – fogadta, amikor egy éve gyakorló orvosként megjelent az osztályon, és gátlás nélkül aprólékosan végigtapogatta a szemével. Brigitta ilyen émelyítő, útszéli férfinyomulással még sosem találkozott előtte. Igaz, kiöregedett bonvivánnal sem.

A rám nyomuló férfiak meg szokták érteni, ha nincs esélyük – legrosszabb esetben megmondtam nekik –, és nem futottak tovább fölösleges köröket. A szokásos vágylohasztó praktikák, vérfagyasztó pillantások azonban Somlódinál rendre kudarcot vallottak. Akárcsak a nyílt beszéd. Válaszul röviden vázolta a földöntúli élményt, ami rám vár az általa reménylett aktussal, biztatóan csippentett egyet a szemével, és ahogy ellépett mellettem, a karjával hozzáért a mellemhez. Háríthatatlan volt.
A fenébe! Talpraesett, diplomás, nemi öntudatában rendíthetetlen nő ilyesmit simán lerendez – szívtam fel magam, amikor észleltem, hogy másnap együtt szerepelünk az ügyeleti kiírásban, és profi hadműveleti tervet készítettem elő. Elsőként is fölmentem az internetre, és beírtam a keresőbe: „vágylohasztó”. Püff, mindössze 21 találat! A csudába, hogy aki vágyat serkent, annak van segítség, aki lohasztana, az bezzeg boldoguljon egyedül! Hm, hosszú szoknya, harisnyanadrág, bundabugyi, két copfba fonott haj, állig gombolt köpeny – mindenesetre megpróbálhatjuk. Esetleg két gerezd frissen elrágott fokhagymával? Hoppá, milyen jó, ha az ember szakirodalmat használ, ebbe majdnem belefutottam! „Emberemlékezet óta használják, mint afrodiziákumot” – írja a NLCafe -, „aminek egyetlen feltétele, hogy miként a vöröshagymából is, mindkét szerető egyen belőle, mert a szaga a bőrt is átitatja.” Tehát, ha egyedül én eszem, akkor hátrahőköl? Kockázatos! Olvassuk csak tovább! „Semmi nem izgató annyira, mint a fokhagyma szaga egy főző férfi kezén. Mára kiderült, hogy az a vegyi szubsztancia, ami a fokhagyma szagát produkálja, megtalálható a belső női váladékokban is.” Na ne! Maradjunk a pálpusztainál! Kávéval leöblítve garantált az odvas lehelet!

Gondolatban fölöltöztettem magam, és amikor már pukkadoztam a röhögéstől, fölhívtam Valit, hogy elszórakoztassam kicsit a vágylohasztásban frissiben szerzett ismereteimmel. Tudtam, hogy egy kiugrott stylistra mindig számíthatok, ha küllemrontó ötletekre van szükségem. Aztán – valahol a vastag fekete keretes szemüveg, és a tüsszentőpor magasságában komolyra fordította a szót:
– Te teljesen hülye vagy?! Ahelyett, hogy büdös, undorító varanggyá változtatod magad, menj már oda végre Petzhez, és meséld el, milyen kollégákat tart az osztályán!
– Ugyan már, te nem ismered Petzet, annak nincsenek emberi megnyilvánulásai! Ezzel az erővel egy fatuskóval is megoszthatnám a problémámat, ugyanannyi együttérzést és segítséget kapnék tőle.
– Volt már rá példa, hogy rosszul ítéltél meg valakit.
– Nem érted, mennyire kínos egy karót nyelt, álszent főnökkel magánügyekről, női sérelmekről, horrible dictu szexről beszélgetni?!
– Te nem érted, hogy némiképpen túl vagyunk már a középkoron és az emancipáció hőskorán, nem kell magányos bozótharcosként küzdeni a női jogaidért, elég, ha szólsz a főnöködnek, hogy állítsa már le a dokit, mert nyilván nemcsak téged hajkurász, hanem mindenkit, aki lyukat visel magán. Az ilyen pali minden munkahelyen kínos.
– Hát épp ez az, hogy nyilván nem én vagyok az egyetlen, akivel ezt csinálja, és megteheti!
– Mert csupa kis hülyével áll szemben, akik pironkodva húzódoznak: „jaj, ne, Somlódi doktor, maga kis huncut!”
– Azt hiszed, ezt teszem?
– Az biztos, hogy ha kőkemény volnál, már lekopott volna.
– Tehát én vagyok a hibás!
– Jaj, ne gyere nekem a nanés dumáddal, hogy mindig a nemi erőszak és a zaklatások áldozatait hibáztatják. Túl finom vagy és határozatlan! Ismerlek!
– Oké. Beszélek holnap Petzcel, és kőkemény leszek ma éjjel. De ha nem hagyja abba a nyomulást, a következő éjszakai ügyeletben te fogsz helyettesíteni!
– Megdumáltuk!
Alábecsültem Petz főorvost – a benne lakozó emberi együttérzés szintje messze meghaladta egy fatuskóét, és elérte legalább egy faragott székláb segítőkészségét is.
– Kedves ifjú kollegina! Mindannyian férfiból és nőből vagyunk, és itt az én osztályomon orvossá leszünk. Feltételezem – mivel mindeddig nem érkezett hozzám hasonló panasz -, hogy valamennyien kezeljük valamilyen módon a saját nemiségünket, és elrejtjük a fehér köpeny alá, amit viselünk. Neked is ezt tudom tanácsolni!

Tanácsokkal jól ellátták Brigittát évek óta az ismerősei. Kezdve azzal, hogy mi jut eszébe szülész-nőgyógyásznak menni. „Ebben a hímsoviniszta, pénzéhes bagázsban mi keresnivalód? Úgyis kiutálnak, a nők sem vesznek komolyan, az erős férfi-szülészeket szeretik, aki – úgymond – kinyomja belőlük a gyereket. Nehéz a hülyeséggel szembe menni, az évszázados beidegződéseket oldani. Menj inkább gyerekorvosnak, az tényleg szereti a gyerekeket!” Brigitta általában nem volt egy megveszekedett természet, de néhány dologban hajlíthatatlan – nem tűrte soha, hogy a vonzódásaiban befolyásolni próbálják, legyen az pályaválasztás, hobbi vagy szerelem. Ezekben nem ismert tréfát. Igaz, ha megjárta, nem is panaszkodott. Benne volt a pakliban, szokta mondani. Amikor Andrással összevillant a tekintetük, beleborzongott a perzselő pillantásába, hiába tudta meg szinte nyomban, hogy két gyereke van, és működő házasságban él, nem volt visszaút. Ahogyan a repeső boldogság, a hétvégi menetrendszerű féltékenységi rohamok, az álmatlan forgolódás éjszaka a férfi otthagyott szagában, majd a szakítás is „benne volt a pakliban”. Ez persze szemernyit sem tette könnyebbé a fájdalom elviselését. De a tartozik-követel oldal valahogyan egyensúlyban volt – bűnre bűnhődés, lopott boldogságra gyötrelmes magány jár. Ez megfelel a világ isteni rendjének.
De a munkában soha nem volt pardon. Semmit sem bízott a gondviselésre, fölkészült arra, hogy szakmailag támadhatatlannak, maximalistának kell lennie, ha törékeny, szép szőke nőként – vagyis inkább annak ellenére (mert a „szőkenőséget” csak a modell- és az üzleti világ díjazza) – meg akarja állni a helyét. Az is lett: profi a szülészetben. De Somlódi doktor „nem volt benne a pakliban”. Arra nem volt forgatókönyve, mit kell tenni egy dúvaddal, aki – kihasználva egy félkatonai hierarchikus kórházi szervezet adta hatalmi helyzetet – nem akar érteni a szóból.

Azon az éjszakán az ügyeletben elszántam magam arra, hogy kőkemény legyek, ahogyan Valinak ígértem. Szerencsémre telihold volt, és a fél városnak szülni támadt kedve. Azt sem tudtuk, hová tegyük a vajúdó asszonyokat. A munka maga alá temette Somlódi doktor kanos kedvét.
– Bekötnéd Pintérnének az edát? – kérdezte hajnaltájban totál lepusztulva. – És elintéznéd egyedül? Hullafáradt vagyok.
– Persze. Menj csak!

Ő maga is alig állt már a lábán. Bekötötte a szülő nő gerincébe az epidurális érzéstelenítőt, és figyelte, ahogyan az asszony arcán fölpuhulnak a fájdalom mély ráncai.
– Pár perc, és kint lesz a baba feje – mosolygott Pintérné elkínzott, biztatásra váró arcába, és tökéletes nyugalom szállta meg.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Meddig nő egy nő? »  • A címlapon: Karsai Zita » • Családi titkokra derít fényt » • “A boldog emberek mind egyformák” » • Mosolyogjunk! » • 3 természetes módszer a pollenallergia ellen » • Felvirágoztattuk! » • Spárga: finom, egészséges és afrodiziákum egyben »