Kövér Lajos olyan kövér ember volt, hogy akkora karosszék kellett neki, mint egy hajó. És olyan kövér, hogy akkora ágyban fért csak el, mint egy repülő. És olyan kövér, hogy nem ehetett kisebb asztalról, mint egy ház. Mert ha annál kisebb és gyengébb asztalról evett, hát elég volt rákönyökölnie, és reccs, az asztallábak elroppantak, mint a hurkapálcikák. És ha annál kisebb székre ült, reccs, nem maradt más az egészből, mint egy kis gyaluforgács. És ha annál kisebb ágyba feküdt, reccs, nem maradt más belőle, mint egy kupac fűrészpor. Az utcát, ahol lakott, róla nevezték el. Mégpedig azért, mert szinte az egész utcában nem volt senki más, csak ő, Kövér Lajos.
Egy barátja viselt rá gondot, Sovány Lacinak hívták. Csak hát
a barátkozásért sajnos senki sem ad fizetést, pedig jobb lenne, ha adnának, mert akkor az emberek többet barátkoznának. Igaz persze, hogy a pénzért barátkozásban nincs is sok köszönet, mert az általában addig tart csak, amíg a pénz, vagyis semeddig se, hiszen a pénz gyorsabban elgurul, mint egy sportkocsi.
A történetben aztán előkerül egy csomó nemzetközi hírű súlyemelő, egy csomó lepotyogott kőműves, egy csomó óriás méretű tarka zokni, egy csomó színes öltönyös amerikai menedzser, egy könyékig olajos autószerelő bácsi, no meg egy fehér ló.
| Lackfi János: Kövér Lajos színre lép Molnár Jacqueline rajzaival Generalpress Kiadó 2007. |
