nlc.hu
Aktuális
Várakozó állásponton

Várakozó állásponton

Hátranéztem, és láttam a szilvamagot a bili fenekén, így végre – másfél óra után – fölálltam. Szilvaevés közben lenyeltem egy magot, és addig nem voltam hajlandó befejezni a trónolást, amíg kívül nem láttam. Ez máig az egyetlen élményem a bilirõl.

Másfél éves lehettem, nem több. Éppen, mint a lányom most. A szilvamagot persze édesanyámék csempészték a bilibe, mert hiába győzködtek, hogy nem nyeltem le semmiféle magot, én csak ültem és vártam. A másfél óra alatt szinte rám nőtt a műanyag alkalmatosság. De nem ez a lényeg. Akkortájt, a ’70-es évek végén, másfél évesen már bőven szoktatták a babákat a szobatisztaságra. Akkor az volt a természetes. Ahogy a baba biztonságosan ült, elkezdték biliztetni. Apukám engem is jó ideje kérdezget már, hogy nem akarjuk-e elkezdeni Lolánál a szoktatást. De nem csak ő, középkorú ismerőseim többsége azon a véleményen van, hogy ne várjunk. De mi várni akarunk. Ma másféle a világ. Ma, legalábbis nálunk, a baba a főnök. Mi csak annyit teszünk, hogy figyeljük, és hagyjuk, hogy vezessen minket a szobatisztaság felé. Babaország lakói kétéves koruk előtt nem nagyon fogják föl, hogy mire való a bili, mi fán terem a vécé, önfeledten pisilnek és kakilnak a pelenkába. És ez így van jól. Ezt írja a szakirodalom, és mi masszívan hisszük, hogy jól tesszük, ha hiszünk neki. Ezért lepődtünk meg olyan nagyon Lolán a minap.





Azt már az elmúlt hetekben megszoktuk, hogy bekéredzkedik velünk a vécébe. Lehet, hogy rosszul csináljuk, de beengedjük. Ott aztán nem tesz semmit, csak számolja a virágokat a vécépapíron, és figyel. Mivel ebben a mi európai kultúránkban bizonyos dolgokat szeretünk csendes magányunkban végezni, nem volt könnyű megszokni a vizslató kék szempárt a másfélszer másfél méteres helyiségben. De mi még egészen jól jártunk. Szilvi barátnőm legutóbb azt mesélte, hogy ő egyenesen a gyerekkel az ölében ül a vécén, mert a baba csak így hagyja békén. Aztán kiderült, hogy Lolánk nem puszta korai perverzióból vagy kései szeparációs félelemből szereti megosztani velünk legintimebb pillanatainkat. Hanem azért, mert elkezdte érdekelni a pelenka, és annak tartalma. Szereti megnézni, hogy mi van benne, és noha bármi is az eredmény, azt ő „káká”-nak hívja, pontosan tudja, hogy mi a különbség a különböző tartalmak között. Amikor a vécén tartózkodik valamelyikünkkel, akkor, mint egy apró kis pantomimművész, precízen utánozza a mozdulatokat. Egyik este pedig ennél is tovább ment. Egyértelműen tudtomra adta, hogy meg akar szabadulni a ruháitól. Az összestől. Kellemes meleg volt a lakásban, így hát miért ne tehette volna? Az anyaszült meztelenségtől megrészegülve először futott három kört a nappaliban, aztán kézen fogott, valósággal bevonszolt a vécébe, az ülőkére mutatott, és azt kérdezte: „baba, na?” A hóna alá nyúltam, és fölültettem. Azt az önelégült arckifejezést! Körülbelül két percig hajtogatta, hogy „káká, káká, káká…”, aztán lekéredzkedett, letépett egy kis vécépapírt és a kezembe adta, hogy töröljem meg. Lehúzatta velem a(z üres) vécét, majd, mint aki jól végezte dolgát, kivonult a nappaliba. Mi meg csak tátottuk a szánkat. Produkálni ugyan nem produkált semmit a kagylóba, de pontosan leutánozta, amit látott tőlünk. Azóta minden este három-négyszer meg kell ismételni a mutatványt.

A „vécézés” után aztán sokszor újra kéri a pelust, hiszen az igazi pisilést abba kell intézni. Közben pedig levetett ruháival takarít. Letörli a könyvespolcot, az asztalt, a székeket, a kanapét, a foteleket, sőt, még a falakat is. Megy körbe a lakásban pucéran, markában az összegyűrt kombidresszel, és törölget. Csak úgy remegnek közben azok a jól fejlett kis hurkái. Alex a múltkor nagyon viccesen meg is jegyezte, hogy milyen sokat kereshetne Lolánk Angliában, ott ugyanis óránkét huszonöt fontot fizetnek a „meztelen takarítónőknek”, akiket az interneten lehet megrendelni. Na, mondjuk, ezen nem nevettem.
Szóval kicsit tanácstalanul lapozgatjuk azt a bizonyos szakirodalmat mostanában. A meztelen takarításról nem írnak semmit, és a szobatisztaságról is csak annyit, hogy kétéves kornál előbb nem nagyon érdemes vele próbálkozni, mert a babák nincsenek rá pszichológiailag és mentálisan felkészülve. De hogy mit kell tenni egy passzióból vécén üldögélő, pucéran rohangáló, „káká, káká, káká”-zó másfél évessel, arról nem szól a fáma. Lehet, hogy mégis veszünk neki egy bilit, betesszük a vécé mellé, aztán várunk. Meglátjuk, mi sül ki belőle.










Még több az e heti Nők Lapjából:
• Tökös kis falatok »
• Az egykori állami gondozott ma sorstársain segít »
• Gaál Noémi legszívesebben kánikulát jósol »
• Várakozó állásponton »
• 4 utazási betegség 4 természetes gyógymódja »
• Mennyi az ideális nyaralás? »
• Találkozás egy indiánnal »
• Álruhás riporter a közértben »
• A nyár „igent” ígér » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top