nlc.hu
Trend
Szenvedélyesen éli az életét

Szenvedélyesen éli az életét

Nagymami féltett kisunokájából a Barátok közt nézõi elõtt vált házasságával és karrierjével, lelki válságokkal küzdõ érett nõvé. Tildát sokan ismerik, de vajon Szabó Erika szereti-e, ha lépten-nyomon Magdi anyusról kérdezgetik?

Egy zsúfolt bevásárlóközpontban találkozunk. A hátunk mögött összesúgnak az emberek: nézd, itt van Tilda a Barátok köztből! Ám úgy tűnik, Erika már megszokta, csak nekem volt újdonság.






– Hihetetlen népszerűségnek örvendesz, bár a többség talán nem Szabó Erikát látja benned, hanem Magdi anyus unokáját. Nem zavar ez?

– Egyáltalán nem. Örülök, mert a nézőktől szinte kizárólag pozitív visszajelzéseket kapok, és tökéletesen tisztában vagyok azzal is, hogy a sorozatnak köszönhetem eddigi sikereimet, az ismertségemet.

– Színésznőnek tartod magadat?

– Túlzás lenne ezt állítanom, bár a tévézés mellett több színházban is játszom. Az igazság azonban az, hogy nem végeztem el színiiskolát, és jelenleg is egy egészen másfajta intézményben tanulok.

– Vagyis nem az a terved a jövőre nézve, hogy az egész életedet a színjátszásnak szenteled majd?

– Nincs több évre előre eltervezve az életem. Most az Általános Vállalkozási Főiskola vállalkozásszervező szakán tanulok. 

– Ez arra utal, hogy racionális vagy. Ezt nem gondoltam…

– A közgazdaságtan érdekes, és persze adott esetben egy másik szakmát, menekülési útvonalat is jelenthet. A későbbiekben szívesen dolgoznék mondjuk egy filmes produkció háttérmunkáin, vagyis azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyszer ne színésznőként tevékenykedjem majd.





– Nagyon öntudatos vagy a korodhoz képest. De korán csöppentél bele a filmezésbe, így nem csodálkozom… 


– Tizenhét évesen lettem részese hazánk legnépszerűbb sorozatának, és azok a színészek, akiket addig csak a tévében láttam, hirtelen a kollégáim lettek. Ezzel egy időben gondtalan tiniből dolgozó nővé léptem elő pár hét alatt. Utólag én is egyetértek veled, de akkoriban fel sem tűnt a drasztikus változás.

– Mosolygós, nyitott személyiségnek látszol, mégis nehéz volt belőled felkészülnöm, elsősorban azért, mert te sem nagyon beszélsz a magánéletedről.

– Miután a partnerem olyan értelemben nem közszereplő, mint én, valóban nem szívesen beszélek a kapcsolatunkról. Az ő kívánságát is tiszteletben tartom, hogy inkább háttérben maradna. De remélem, ettől függetlenül is vannak érdekes tulajdonságaim!


A cikk folytatását megtalálod a Maxima legújabb számában. Keresd az újságárusoknál!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top