Henrietta és Gábor

Már az első levélváltáskor erős szimpátia alakult ki közöttünk. Kiadós levelezésünk egy regénnyel is felért. Izgalommal vártuk az első találkozást, de kár volt izgulni, mert a személyes találkozásunk varázslatosra sikeredett. Ettől kezdve felgyorsultak az események. Hiába voltunk több mint 100 km-re egymástól, ha időnk engedte sülve-főve együtt voltunk. Két hónapja ismertük meg egymást, de számunkra ez sokkal több időnek tűnt, ezért mertük tervezni a közös jövőt.

Már kigondoltam a lánykérés időpontját és legalkalmasabbnak a közelgő karácsony meghittsége kínálkozott. A következő feladat e téren a gyűrű méretvétele, melyet fifikás, mérnöki találékonysággal oldottam meg. Egy alkalommal, mikor Heni a fürdőszobában piperkézett addig én a hálószoba fésülködő asztalán lévő gyűrűt az ujjaimon végig próbálva elégedetten a tükörbe néztem, ahonnan Heni mosolygott vissza rám. Így nem volt értelme tovább titkolózni. A hagyományoktól eltérően gyűrű nélkül kértem meg a kezét, letérdeltem elé, csókot leheltem gyűrűtlen kezére, s kértem, hogy sétáljunk el az ékszerboltba. Utána végiglátogattuk a szülőket, akik meglepetésükben szóhoz sem jutottak, ám szívük mélyén őszintén örültek örömünknek.

A megismerkedésünk utáni 3. hónapon felmondtam a munkahelyemen és leköltöztem Henihez, majd belekezdtünk az esküvőnk tervezésébe, amely 2006. július 29-én volt. Nagyon nagy izgalom és kíváncsiság uralkodott rajtunk, ruhapróba, meghívó tervezése, ismerősök összeírása és még sok minden más!

Aztán nagyon hamar eljött a NAGY NAP az életünkbe, amely eléggé nagy hőséggel fogadott bennünket, a fényképezkedést nehezen, de elviseltük, aztán mikor kijöttünk a házasságkötő teremből hírtelen nagy vihar kerekedett, majd miután vége lett a templomi házasságkötésünknek, mintha elfújták volna a vihart! Nagyon jóra sikerül az esküvőnk, szerencsére mindenki jól érezte magát!

Azóta eltelt több mint egy év, észre sem vettük és ünnepeltük az első évfordulónkat és lassan a családalapítás is aktuálissá fog válni!