A több mint ötezer év óta létező eszmerendszer eredetéről a kínaiaknak külön meséjük létezik, amely egy teknősről szól. Fu Hszi császár (ie. 2953- 2838) a Sárga-folyó partján sétált, amikor megpillantott egy óriási teknőst kifelé jönni a vízből. Nagyon szerencsés jelnek tekintette, hiszen a kínaiak a teknőst szent állatként tisztelik. Azonban ez a teknős különös jeleket viselt a páncélján, amelyek egy tökéletes mágikus négyzetet alkottak. A császár hosszasan tárgyalni kezdett birodalmának bölcseivel, és a teknősbéka páncél tanulmányozásának eredményeként megszületett a feng shui. Filozófiai alapját a taoizmus, a yin és yang kettősségének elmélete, a csí-áramlás törvényszerűségeinek megfigyelése, az öt elem tana és a Ji csing képezi.
A feng shuit először arra használták, hogy megfelelő temetkezési helyet találjanak a halottaknak. Kínában az volt ugyanis a felfogás, hogy az élők és a halottak világa két külön világ, amelyek nem keveredhetnek egymással, az élők szerencséje azonban, összefüggésben van halott szeretteik zavartalan nyugalmával.
A feng és shui szavak jelentése szél és víz. Ez meghatározza, mire figyel leginkább a módszer: alapja, hogy a káros áramlatokat lehetőleg úgy terelgesse a tér rendezésével, hogy az a ház lakóinak ne tudjon gondot okozni.
A módszer egyszerűsített formáját használják ma világ szerte a feng shui tanácsadók. Ennek alapja a bágua térkép, amely égtájak szerint osztja fel a területet további, különböző élethelyzethez igazodó területekre, úgymint a karrier, a szerelem és házasság, az egészség és család, a gazdagság, a siker, a segítőkész emberek és utazás, az alkotókészség és gyerek, az önművelés és tudás, valamint a hír és hírnév.
A térkép segítségével bármilyen tér feltérképezhető, megtalálhatjuk a saját lakásunkban is a karrier, vagy akár az egészség területét.
Ha ezeket meghatároztuk, akkor a megfelelő praktikákkal segíthetjük a jó erő, vagyis a csí áramlását, és ezzel erősíthetjük az adott területet a saját életünkben.
Néhány tipp a különböző területek erősítésére:
1. Karrier
Víz: A karrier eleme a víz. Erre a területre tehetünk csobogót, akváriumot. Válassz a falra olyan képeket, amelyek patakot, folyót, tengert ábrázolnak!
Fekete: A Feng Shuiban a víz elem színe a fekete, ezért kedvezőek ezen a területen a fekete, sötét színű tárgyak.
Tükör: A Feng Shui szerint tükör a vízzel egyenértékű, ezért ezen a helyen bátran használd!
2. Szerelem és házasság
Tárgyak párban: Cseréld le a magányos, egyke tárgyaidat páros dolgokra! Például szerelmes madár párra, két darab gyertyatartóra gyertyával, két rózsakvarcból készült szívre stb.
Rózsaszín dolgok: A szerelem színe a Feng Shuiban a rózsaszín. A rózsaszín segít a szerelmi energia megtartásában.
3. Egészség és család
Fotók, képek: A családon belüli jó kapcsolattartást segítik a családi képek, fotók. Az egészséges embereket, állatokat, tájat ábrázoló képek a jó egészség megőrzésében segítenek.
Egészséges növények: Az élő növény birtokában van a csínek, ezért ha ezen a helyen használod, az élő fa energiát ad a területnek, amely igen hatékony segítség lehet számodra.
4. Gazdagság, siker
Szimbólumok: Használatban lévő pénz, arany, vagy értékes részvénypapírok Gyerek képek, fotók kedvenceinkről, amely azt az érzetet keltik benned, hogy mindened megvan, jól működik ezen a területen. Itt helyezd el azokat a fotókat, vagy tárgyakat, amelyek azt ábrázolják, amit szeretnél magadnak.
Szép, egészséges növények: A szépen fejődő növény a növekvő bankszámládat jelképezi.
5. Segítőkész emberek és utazás
Ezüst és szürke: Ez a két szín nagyon kedvezően hat ezen a területen. Az ezüstöt pótolhatod alumíniummal is. Tegyél erre a területre egy ezüstszínű dobozt! Írd fel egy papírra, hogy mit szeretnél elérni, és a papírt a dobozzal együtt helyezd erre a területre! A megfogalmazásban az “akarom” és a “kell” szavak helyett használd inkább, a “nagyon örülök, hogy ”, “köszönöm, hogy ” kifejezéseket.
Csengők: A csengő egy nagyszerű eszköz, hogy felhívjuk a figyelmet kívánságainkra. Helyezz el a területen egy csengőt, és várd meg ki fog elsőként segíteni!
6. Alkotókészség és gyerek
Fém: Mindenféle fémtárgyat, bronzból, acélból, ezüstből, rézből, ónból, aranyból készült lámpát, kilincset, bútort, szobrot használj ezen a helyen. A legegyszerűbb, és nagyon hatásos a fémkeretes képek használata, főleg azoké, amelyek gyermekeket ábrázolnak.
Fehér: A fehér színű fal ezen a területen kedvező. Ha a fürdőszobába esik ez a bágua terület, akkor használj fehér törölközőt, ha a konyhába, akkor fehér tányérokat, csészéket, poharakat.
Kör alakú tárgyak: Ide illik a kerek óra, a sárgaréz harang, a mozaik, a kerek asztal. A műteremben kedvező hatása van a kerek, fémlábakon álló asztalnak.
7. Önművelés és tudás
Kék: A kék szín a koncentráló képességet javítja, ezért itt jó hatása lehet. Vigyél egy kis kéket a tapéta színébe vagy a lámpa fényébe, ezzel az agyműködést serkented.
8. Hír és hírnév
Piros: Minden piros segíti a tűz energiát, a tűz energia pedig az irántad való tiszteletet erősíti.
Igazi tűz: Ha a kandalló ezen a helyen áll, akkor nyert ügyed van, de gyertyákkal is kedvezően tudsz hatni erre a területre.
Mintha Kínában lenne. A kínai konyha ízei mára a világ majd minden szegletébe eljutottak. A siker titka az édes és a savanyú ízek bátor kombinációja. Az Uncle Bens elhatározta, hogy még ellenállhatatlanabbá teszi a kínai konyhát, és megalkotta az édes-savanyú mártást, ropogós zöldségekkel és extra nagy adag ananásszal. Készítsen édes-savanyú csirkét ma estére aromás basmati rizzsel, csakúgy, mint ahogy a kínaiak szokták nap mint nap. |