Azt hihetnénk, hogy az efféle kötetlen és felszabadult a szervezők szándéka szerint természetesen családias céges ünnepségek, partik a tizenhét éve nálunk is szárba szökkenő kapitalizmus melléktermékei. Nekem azonban még felsejlik, hogy valamikor zsenge gyermekkoromban magam is részese lehettem a nem kevésbé családias hangulatú éljen május elsejéknek, illetve a vállalati Fenyő-ünnepségeknek. Azt, hogy apám ezeknek köszönhetően mennyire érezte sokkal inkább magáénak a vállalatot, és a kollektívatudata mennyire erősödött, sajnos nem tudom. Én azonban a lélektelenség és a képmutatás fogalmait ezeknek köszönhetően kezdetem kapizsgálni és definiálni. Így aztán ezzel is csak úgy vagyok, mint annyi minden mással, hogy most, amikor a hálátlan, büdös kölökből felnőtté értem, minden hasonló rendezvényt továbbra is hajlamos vagyok az egykori hálátlan, büdös kölök beidegződésével lélektelennek és képmutatónak tartani.
 |
Az is megint csak az én problémám, hogy kapa, kasza kerülő filoszként egyszerűen alkalmatlan vagyok arra, hogy sallangokkal, jelszavakkal, céges víziókkal körülbástyázott kollektívában hatékonyan tevékenykedjem. A magamfajta, szociopata tünetetek produkáló ego-buldózerek minden kreativitásuk és munkabírásuk ellenére egykettőre kihullnak az ilyen agyonszabályozott munkahelyekről. Tudom, próbáltam. Épp ezért volt alkalmam abba is belekóstolni, ahogy a cégtulajdonosok, felső- és középvezetők nem kevés hátsószándékkal, vért és verejtéket nem kímélve igyekeznek családias hangulatot csempészni a monoton és szürke munkanapok közé. Hátborzongató és sok esetben feldolgozhatatlan élmény látni, ahogy a kötelességtudó droid létre kárhozottak tucatjai, százai egyetlen varázsütésre érző és szerető szülőként, házastársként, szeretőként nyüzsögnek körülöttünk.
 |
Alighanem ahány cég, annyiféle adventi ünnepség létezik. Hiszen fontos a jól kitalált és megkomponált rituálé, koreográfia, mert hát ez is idővel a cég oly nemes hagyományainak sorába épül be, amivel aztán fényképpel illusztrálva lehet büszkélkedni a cég honlapján. Van, ahol csak egy partit tartanak kizárólag a vállalat dolgozóinak részére vagy a családtagokkal együtt. Van, ahol már egyenesen kettő van, hogy egy évben egyszer a gyerekek és a házastársak is láthassak, milyen remek munkahelye van apunak vagy anyunak, egyet meg persze nélkülük, hogy azért tényleg felszabadultan is tudjanak ünnepelni. Elvégre a munkahely a másik családunk. Na más most, ha az ember a két családját összeterelve ünnepel, az azért rejthet némi konfliktust. Meg ugye az imázs szempontjából sem elhanyagolható a családbarát munkahely illúzióját kelteni. (Lásd a fent említett céges honlap.) Hívnak ilyenkor lufihajtogató bohócot, van felfújható ugráló-vár, persze a hatalmas csilli-villi karácsonyfa sem maradhat el, és hát az idén megint az cukipofa Kardos igazgatóúr öltözött be Mikulásnak. (Kevésbé exhibicionista igazgató esetén természetesen a Mikulás is bérelhető.) A gyerekek boldogok és nem értik, hogy anyu meg apu miért olyan kimerülten, a robbanásig feszített idegekkel szokott hazajönni a munkahelyről. De nem szólnak, mert jól neveltek és különösen ügyelnek arra, amire otthonról elinduláskor megeskedték őket, miszerint senkinek egy szóval sem említik, amit esetleg aputól hallottak, miszerint az a trampli és frigid Argyellánné megint a véremet szívja. A családtagok részvételére is számot tartó céges adventi ünnepségekkor nincs az a golyóstoll, jegyzetfüzet, bögre, irattartó és egérpad mennyiség, ami ne találna gazdára. A repiajándékként felhalmozott, Baumberger Ltd. felirattal szitázott kacatok mellé természetesen egy-két szem szaloncukor és mandarin is kerül a mikuláscsomagokban. Illik ilyenkor büszkén gardírozni a családtagjainkat, sőt a legjobb, ha be tudjuk őket a mutatni a főnöknek is, hadd lássa áldozatkészségünket: róluk mondok le napi tizenhat órában a cég prosperálása érdekében. Majd igyekszünk olyan útvonalon mozogni, hogy nejünk még véletlenül se találkozzék Ibivel a bérszámfejtésről, mert hát a franc se tudhatja, a nők az ilyet valahogy megérzik.
 |
Nos, beláthatjuk, hogy alkalmazottként az igazi nagy buli mégis csak család nélkül történik. Svédasztal, koktél bár, fellép valami bűvész, aztán Bagi-Nacsa meg Zséda, menőbb cégek akár a Duran Duran-t is megengedhetik maguknak Van esetleg tombola is, de ritkán marad el, az egymás megajándékozása. Ehhez valahogy nagyon ragaszkodunk, pedig hát elég kellemetlen tud lenni. Az egész a húzással kezdődik. Minél nagyobb a cég, annál nagyobb az esélye, hogy fogalmunk nincs róla, ki a franc az a Dr. Mezőné Rozika. De talán ennél is kellemetlenebb, amikor egy olyan személy nevét olvassuk a cetlin, akit ki nem állhatunk. Mert olyan isten nincs, hogy én erre a görbelábú szipirtyóra pénzt költsek! Ilyenkor aztán jön a cserélgetés. A főnök persze senkinek nem kell. Ki akarná magát ki tenni ekkora dilemmának? Talán csak a személyi asszisztensével lehetne cserélni, elvégre az, úgyis a szeretője. De, mit mondjak a csajnak? Miért pont neki ajánlom fel, hogy megajándékozhatja az istenkirályt? Elvégre az, hogy ő a szeretője mégsem publikus, bár mindenki tudja
Szóval macera az egész. Milyen ajándéknak örül az a bizonyos valaki, akiről nem tudunk semmit, akit jó egy héten kétszer látunk a folyosón elviharzani? Rollert mégsem vehetek neki.
Ha mindezen túl vagyunk, akkor kezdődik az igazi mulatság. A csapaterősítő tréningek sorába tartozó, gyakorta orgiába fulladó vagy épp csúcsosodó bacchanáliák vitán felül alkalmasak arra, hogy a közösen átélt élmény emlékével erősítsék a csapatszellemet. Nem olyan rossz ez, mint ahogy az első hallásra tűnik. A résztvevők szerint legalábbis. S hát egy pozitívuma mindenképpen van: sok helyütt ugyanis ilyenkor szokás kiosztani az év végi jutalmakat is. Már csak ezért is érdemes és ajánlatos részt venni a céges adventi vagy karácsonyi bulikon.
Szerzőnk: Tokaji Zsolt
Író, szerkesztő. Az ELTE-n szerzett diplomát tibetikínai szakon. Négy hónapot ösztöndíjjal Kínában töltött, az ottani élményei alapján írta első könyvét Szólítsatok Brad Pittnek! címmel. Második könyve Hova mennek a kacsák? címmel jelent meg. Több keleti tárgyú könyv fordítója, a Nők Lapja Cafe állandó munkatársa.
Nős, egy kisfiú, Marci édesapja. |
