A különféle névadási divathullámokon lehet mulatni, ugyanakkor egyfajta hasznuk is van. Ha, mondjuk, fel kell hívnunk valakit, akit nem ismerünk személyesen, képesek vagyunk megtippelni a korát a keresztneve alapján, így tudjuk, mire készüljünk, hogyan köszönjünk, hogyan kommunikáljunk. Persze kivételek jócskán akadnak, de azért a Józsefek, Jánosok és Sándorok, Máriák, Irének, Margitok nagy eséllyel ötven-hatvan-hetvenesek, a Tamások, Andrások, Lászlók, Ágnesek, Juditok, Évák negyven-ötvenesek, a Balázsok, Gergelyek, Attilák, Ildikók, Eszterek, Krisztinák túlnyomórészt harmincasok, és húszas évektől lefelé jönnek a Bencék, Danik, Dávidok, Lilik, Hannák és Bogik minden mennyiségben.
Letűnt korok, feltűnt nevek
Ma természetesnek vesszük, hogy a tudjátok már, fiú lesz vagy lány? után rögtön az és mi lesz a neve? kérdés jön, de az utónévnek és kiválasztásának valójában nem volt mindig ekkora kultusza. Az emberek főleg vidéken évszázadokig jól megvoltak az általuk ismert harminc-negyven névvel. De aztán 1971-ben jött Ladó János az ő akadémiai kiadású utónévkönyvével, és ettől kezdve nem volt megállás. Illetve dehogynem, egy ideig, amíg a jegyzék határt szabott a kreativitásnak. Azóta azonban meglehetősen nagy szabadság uralkodik, nevet már nemcsak választani lehet, de alkotni is, csak az a lényeg, hogy átmenjen az akadémiai nyelvhelyességi, stilisztikai, pszichológiai szűrőn. Nem mindenki született nyelvújító, de a hagyománytisztelőket is kötik szabályok. Olyanok is, amelyekről az átlagember nem is tudja, hogy léteznek.
Kezdjük ott, hogy a keresztnév elnevezés nem is hivatalos. Korábban egyéni névnek tervezték, később az utónév lett a szakszerű megjelölés. Teljesen mindegy, úgyis mindenki keresztnévnek mondja. De kapni kettőt lehet belőle tegyük hozzá: maximum. Főként a dél-amerikai országokban divatosak az olyan dallamos sorminták, mint a Julio Gonzáles Leonardo Juan-Antonio Battista de La Rente
ám nekünk be kell érnünk kettővel.
A tapasztalat úgyis az, hogy a tulajdonosok sokallják a kettőt, kilencven százalékuknál csak a baj van vele, legfeljebb érdekességként mondják el néha, hogy mi a második nevük. Persze azért akadnak, akik a másodikat szerették meg, de ők a kivételek. Az igazi egyéniségek azonban egyiket sem használják, ehelyett egy virtuális harmadikat vezetnek be pontosabban ez többnyire a szülőknek köszönhető. És itt elsősorban nem az ezerszám élő Öcsikre gondolunk, hanem arra, amikor Zsuzsiról egyszerre kiderül, hogy az anyakönyv szerint Emese, Pistiről pedig, hogy Félix… A legtöbb ilyen eset hátterében az áll, hogy egy nagyszülőnek, mennyasszonynak vagy faluközösségnek nem tetszik az eredeti név, vagy nem fogadják el létezőnek. Ahogyan egykor József Attila előtt is leszögezték a nevelőszülők, hogy olyan név, hogy Attila, nincs, úgy léteznek modern kori átnevezés-mániások is.
A találjunk ki neveket! mozgalom formálisabb változata a XIX. század derekán zajlott, amikor nyelvművelő tudósok és írók kampányszerűen újítottak és felújítottak a régi, feledésbe merülő magyaros nevek védelmében. A legnagyobb karriert ezek közül azok futották be, amelyek beszivárogtak Vörösmarty és kortársai verseibe (Csilla, Tünde, Hajna
)
 |
Bihartól Zongorkáig
Az elmúlt évtizedben kimondottan nagyívű a réginek vagy ősinek tartott magyar nevek felfutása. Ennek köszönhetjük többek között Bihart, Csobajdot, Hontot, Regőt, Csöngét és Magorkát.
A hagyományelvű vonalnál csak az amerikai-angolszász-latin külföldimádó hullám lehet erőteljesebb. Az utóbbi hívei azonban lényegében öngólt rúgnak, hiszen hiába elegáns és nagyvilági hangzású az a bizonyos Justin és Janet, ha itthon úgyis csak Dzsásztin és Dzsenet lehet belőle. Annál már a Manci is jobb mondhatnánk.
Napjainkban egyébként megfigyelhető valamiféle aranyoskodás is, ami persze érthető, hiszen gyerekekről van szó, sokan azonban elfelejtik, hogy ez csak tíz-tizenöt évig lesz igaz. Régen azért a férfiaknak férfias és komoly nevük volt: Albert, Ferenc, Károly (na jó, az obligát Manótól eltekintve), a nőknek nőies és méltóságteljes: Júlia, Karolina, Magdolna, ma viszont csupa kis ennivaló tündérke játszik a homokozóban: Csepke, Hanga, Málna, Bence, Soma, Dominik
Itt is megtaláljuk persze az ellenhalmazt, a machismo és a mediterrán donnák mint férfiasság-nőiesség netovábbjának alaptípusait: Amanda, Fatima, Lolita, Renátó, Ronaldó, Rikárdó a fiúkból lassan összejön egy focicsapat.
Vissza-visszatérő városi legenda terjeng Radiátorról és Dömperről, a két legfurább nevű kisfiúról, ám az a helyzet, hogy legfeljebb engedélyezésre adhattak be efféléket, a Nyelvtudományi Intézet azonban közneveket nem fogad el személynévként (és városnevekre sem vevő). Na, azért Üllőt, Zsorzsettet és Zongort találni
Ami az autómárkákat illeti, a Mercédeszt mint rég meghonosodottat ugye felmenthetjük minden vád alól, a Megánt és Kliót pedig csak azért engedte át a hol szigorú, hol vajszívű zsűri, mert bár manapság négykerekűek juthatnak róluk eszünkbe, valójában francia, illetve görög női nevek kiejtés szerinti alakjai.
Mit Rózsának mondunk, bárhogy nevezzük is, éppoly illatos
A kiejtési szabály fő értelme, hogy a hangalak illeszkedjen nyelvtani rendszerünkbe, például problémamentesen lehessen hozzáfűzni toldalékokat. Legyen kötődése a magyar kultúrához és névadási szokásokhoz. Idegen név csak akkor adható, ha a magyar megfelelője hiányzik, ám ilyenkor is a magyar helyesírás szabályai szerint kell használnunk. A bírálók ezenkívül tekintettel vannak arra is, mit okozhat egy-egy jelölés a gyermek személyiségfejlődésében, a méltóságot aláásó formulák ezért hanyagolandók. Ez persze bizonyos határok között szubjektív ítéletet jelent, azon például biztos lehetne morfondírozni, hogy a jelenlegi jegyzék szerint méltósággal viselhető férfiként a Hippolit, a Bagamér, a Holló vagy a Fácán, nőként a Cippóra, Bebóra, Krimhilda, Küllikki vagy Fahéj megszólítás.
A szülők egy része nemhogy egészséges lelkűnek, de széplelkűnek képzeli születendő csemetéjét, hiszen a virágnevek örök tündöklése mellett mostanság dömping tapasztalható a természet mindenfajta jelenségéből az Esőtől a Felhőn át a Rónáig. Növényügyben sem elégednek meg ma már holmi Violával meg Ibolyával, a kiskertből a gyümölcsösbe, sőt az éléskamrába szivárgott át az ízlés olyan finomságok képében, mint Málna, Eperke, Gesztenye, Ánizs, Mandula, Menta, Babér. Szegény Cseresznye nem kapott zöld utat, ki tudja, miért. Úgy tűnik, a névadási kultúra nem kimondottan emancipált, merthogy főként a lányokat küldik a kamrába, ami a háztartást illeti, a fiúknak marad az Arzén.
Döntőbírák és döntésképtelenek
Ha nem akarunk nagy felhajtást, akkor jobban is járunk, ha megmaradunk az Új magyar utónévkönyvnél, illetve az Anyakönyvi Értesítőnél, az ottani jegyzékkel nem lehet gond. Ott mások már kitaposták az utat, tehát ha Vad angyal-, Csillagok háborúja- vagy Gyűrűk Ura-rajongók vagyunk, nem maradunk mindenkit meghökkentő személyi igazolványú utód nélkül; e filmek főszereplői már nagy számban létjogosultságot nyertek Anakintól Amidalán át Gandalfig.
Amennyiben mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy fiunk-lányunk legalább pár évig egyeduralkodó legyen a placcon, akkor járuljunk a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének fóruma elé, és velős indoklással igyekezzünk nyomást gyakorolni rá.
Anna örök |
Anna, Boglárka, Réka, Bence, Máté, Levente: ők a dobogósok a legutóbbi összesítés szerint a 2006-ban választottak között. Hiába, mert a leggyakoribb női utónév még mindig a Mária. Négyszázezren viselik, főként az idősebb korosztályokból, hiszen az újszülöttek között már csak mintegy százötvenen vannak. Évek óta toplistás első az Anna, több mint ezerötszázan viselik. Fiúkat gyakrabban ajándékoznak meg konzervatív névvel még ma is részben a továbbörökítés hagyománya miatt , így veri a mezőnyt a László és az István, de az újszülötteknél azért már ők is hátrább csúsztak. |
Ha nagyon melléfognak, még nincs minden veszve, a későbbiekben módosíthatják döntésüket. Ám ez nem valószínű, hiszen manapság késhegyre menő viták zajlanak nemcsak sok házaspárnál, de a szélesebb családi körben is a nagy névprojektben. A családtagok körömszakadtáig harcolnak egy-egy kedvencért, és szinte úgy tűnik, már nem is a gyerek áll e küzdelmek középpontjában, hanem az önkifejezés. Némely szülők sokkal inkább saját identitásukat, értékrendjüket és kreativitásukat szeretnék hirdetni e címkékkel. Nem gondolnak arra szegények, hogy amit ma különlegesnek tartanak, és ezért mind többen döntenek szívesen mellette, abból lesz csak igazán tucatnév pár év múlva.
További információk és 2007-es új nevek jegyzéke: www.nytud.hu
Közönségszolgálat: 322-8038
