Az Oscar-díjjal is rendelkező szép Angelina ugyanis attól rettegett, hogy rossz anya válik belőle és tekintettel arra, hogy családja rövid idő alatt négy gyerekkel gyarapodott, nyilván sokat is izgult emiatt.
![]() |
| Angelina Jolie és gyermekei |
A hamarosan a Wanted című thrillerben látható anyuka akkor esett igazán pánikba, amikor először tartotta kezében első örökbe fogadott gyermekét, a ma már hatéves kambodzsai Maddoxot:
Mások mindig olyan sötét színben láttattak, ezért gondoltam azt, hogy talán nem is lehet belőlem anya, hiszen még magamban sem vagyok biztos. Aztán a kezembe adták Maddoxot, én pedig ránéztem és sírni kezdtem, mire ő rám mosolygott. Még soha életemben nem tartottam a kezemben gyereket, de megnyugtatott, hogy egy kisgyerek ennyire nyugodt a kezemben, és bátorságot adott ahhoz, hogy elhiggyem, boldoggá tehetem, és így lett belőlünk egy család.
Angelina és párja, Brad Pitt azóta a szintén örökbe fogadott vietnami Pax Thiennel és az etióp Zaharával, illetve saját kislányukkal, Shilohhal gazdagították a családot. (UIP)
