A program Magyarországon még újdonságnak számít, hiszen a kutatások és a terápia kidolgozása csak nemrégiben ért véget. Ennek tudható be, hogy a nőgyógyászok közül csak kevesen keresik és ismerik fel a vetélés immunológiai okát.
„Nehéz kiheverni egy vetélést”
 |
| Jakab Tünde |
Jakab Tündénél – viszonylag hamar – már a második terhesség elvesztése után felmerült a gyanú, hogy a háttérben ez a betegség áll. Most készül a kezelésekre.
– Amikor először várandós lettem, még nem sejtettem, hogy ilyesmi velem előfordulhat – meséli. – Az ember tudja, hogy van ilyen, de nem gondolja, hogy vele is megtörténhet. Sokkhatásként ért. Már csak azért is, mert a köztudatban nincs benne, hogy a vetélés milyen gyakori. A hetedik, nyolcadik hét tájékán diagnosztizálták, hogy nem él a baba, ilyenkor az ember „terhességbefejező” műtéten esik át. Amikor kihevertük a történteket, ismét próbálkoztunk. De ugyanaz ismétlődött meg, mint előzőleg. Az ultrahangos vizsgálaton kiderült, nincs szívhang… Ezután még nehezebben tudtam továbblépni. Az orvosom szerencsére sokféle vizsgálatra elküldött. Sehol, semmilyen rendellenességre nem bukkantak. Ekkor merült fel az immunológiai probléma lehetősége, amelyet végül egy nagyon alapos vizsgálatsorozat után diagnosztizálták is. Addig ugyanis senki nem vehet részt ezen a terápián, amíg minden más okot ki nem zártak. Ezek a vizsgálatok körülbelül egy éve tartanak, és lelkileg már nagyon nehéz a várakozás. A terápiához donorra is szükség van, s ha az utolsó laboreredmények is megérkeznek, és túl vagyunk az engedélyeztetési eljáráson, ami körülbelül egy hónap, akkor végre elkezdődhetnek a kezelések.
Heves immunválasz
A terápiás módszer magyarországi kidolgozását Dr. Petrányi Győző kezdeményezte, aki először vetette fel annak a lehetőségét, hogy az ismétlődő vetélések oka az allergiához hasonló erős immunreakció lehet, ami végül a transzplantációnál tapasztalt kilökődési folyamatot eredményez.
A kísérletes klinikai vizsgálatokhoz Dr. Fülöp Vilmos is csatlakozott, aki Harvard Egyetemen szerzett tudását és tapasztalatait alkalmazta idehaza, kísérleti csoportjával pedig bebizonyította, hogy a terápia minden más eddig alkalmazott módszernél hatékonyabb, hiszen a csoportban részt vevő nők 93 százalékánál a terhesség fennmaradt, és élő, egészséges magzat született.
 |
| Dr. Fülöp Vilmos |
– Fontos tisztázni, hogy a magzat ismétlődő elvesztésének oka az esetek ötven százalékában immunológiai probléma – magyarázza Dr. Fülöp Vilmos, kutatóorvos, szülész-nőgyógyász. – Ilyenkor viszont a terápia hamar eredményt hozhat, és megszabadíthatja a nőket az ismétlődő vetélések lelkileg egyre fájdalmasabb és megterhelőbb élményétől. Nagyon ritka, amikor az ismétlődő vetélések csak egyetlenegy okra vezethetők vissza, mert azok rendkívül sokfélék lehetnek: anatómiai, hormonális, genetikai, immunológiai és anyagcsere-problémák is meghúzódhatnak a háttérben. Amikor immunológiai okot fedezünk fel, akkor vagy arról van szó, hogy az anya szervezetében olyan ellenanyagok vagy ölősejtek termelődnek, amelyek a saját sejtjei, szövetei ellen fordulnak, vagy a transzplantációnál tapasztaltakhoz hasonlóan, az idegen (apai) sejtek ellen. Ez utóbbi egyébként gyakrabban fordul elő, de az eredmény mindkét esetben ugyanaz, a magzat kilökődése. Normális esetben ugyanis a terhesség idején olyan védő blokkoló immunmechanizmusok indulnak el az anyai szervezetben, amelyek a genetikailag félig idegen magzatot megvédelmezik a kilökődési reakciótól. Ez a mechanizmus az, amely a vetélő nőkben nem működik megfelelően. Mindennek valószínűleg az az oka, hogy az apa és az anya egy bizonyos másodrendű antigén-rendszere nagyon hasonló vagy azonos. A terápia lényege, hogy az apa (vagy más, megfelelő donor) véréből leválasztott vérlemezkéket (rajtuk a védő immunválaszt kiváltó antigénekkel) antigénjeit az anya szervezetébe juttatjuk. Ezek az antigének anyai immunválaszt eredményeznek, amelynek hatására olyan fehérjék termelődnek, amelyek „elfedik” és megvédelmezik a fejlődő magzatot. A terápiának ez az egyik természetesebb változata, trombocita-kezelésnek hívjuk, ezt egyenlőre kutatási programpénzekből finanszírozzuk, de a résztvevő páciensek számára ingyenes. Ilyenkor még a terhességet megelőzően apai trombocitákat juttatunk az anya szervezetébe összesen háromszor, háromhetes időközönként. A kezelés akár végleges védettséget is kialakíthat, tehát többé soha nem kell hasonló problémával számolni. Nem biztos azonban, hogy ez a módszer minden esetben alkalmazható. A másik terápiás módszer az, amikor a már létrejött terhesség alatt adunk olyan vérsavókészítményt, amely közvetlenül tartalmazza a magzatot védő, blokkoló ellenanyagot. Ennek költségeit azonban a gyermekre vágyó párnak kell állnia, mert ezt az OEP nem finanszírozza.
A kétféle terápia eredményessége igen jó, magasabb, mint kilencven százalék. Mégis érdemes tisztában lenni azzal, hogy kezelés nélkül is van esély arra, hogy egy ilyen problémával küzdő nő egészséges magzatot hordjon ki, mert a természet nem tökéletes rendszer, és az is előfordulhat, hogy a magzat a mostoha körülmények ellenére „átcsúszik”. De a vetélések számának gyarapodásával az esély egyre kisebb, és a pszichés gátlások is felerősödhetnek. Sokszor tapasztalom, hogy azok, akik már sokadszor vetéltek el, nagyon vágynak ugyan a gyermekre, de közben félnek is a terhességtől, mert sokszor volt rossz élményük. Ezért orvosként is igen fontos az empátia és az egyedi bánásmód.
Az esetleges terápián minden olyan esetben el kellene gondolkodni, amikor ismétlődő vetélés fordul elő. Ehhez azonban szükség volna arra, hogy az ország különféle pontjain olyan szülész-nőgyógyászok dolgozzanak, akik egyáltalán gondolnak erre a problémára, és képesek is az immunológiai háttér felderítésére. Egyelőre azonban a debreceni és a szegedi klinikák kivételével ilyen diagnosztikus lehetőség nincs.
És megszületett Zalán!
 |
| Sinkovics Anikó |
Sinkovics Anikó a Fülöp doktorék által alkalmazott terápiának köszönheti második gyermekét, Zalánt. De hosszú út vezetett idáig.
– Natasa születése után egy évvel döntöttünk úgy, hogy jöhet a következő gyerek – emlékezik Anikó. – Hamar teherbe estem, de a tizenegyedik héten elvetéltem, és ezután még két vetélés következett. Egy eset, sőt, még kettő sem jelez feltétlenül betegséget. A harmadik vetélés után azonban már az orvosom is indokoltnak tartotta az alapos kivizsgálást, és hamarosan Fülöp doktorék kísérleti csoportjába kerültem. Mindent szigorúan végignéztek, egy teljes éven át csak ezzel foglalkoztunk. Igen nehéz időszak volt, mert olyan különleges vizsgálatokra kellett jelentkeznem, amelyek egyáltalán nem voltak szokványosak, sokszor néztek rám csodálkozva még a laboratóriumokban is. Szinte ki kellett taposnunk magunknak az utat. Nekem talán az volt a szerencsém, hogy már született egy gyerekem, és ez erőt adott. De a csillagokig is elmentem volna, hogy legyen még egy. Végül kimutatták, hogy a vetélések hátterében ez az immunológiai probléma áll, így megkezdődhetett az úgynevezett trombocita-kezelés. Ez a terápiás módszer azonban csöppet sem egyszerű a donor számára sem, aki az én esetemben a férjem volt. A beavatkozás ugyanis körülbelül két óra hosszáig tart, és úgy zajlik, hogy a donor vérét – négy litert – folyatnak át egy szűrőrendszeren, majd visszajuttatják a szervezetébe. Az eredmény azonban elmaradt, így a másik programot kellett alkalmazni. A terhesség ötödik hetében vizsgálták a baba szívhangját, az élő magzat volt ugyanis a feltétele a további kezelésnek. Utána kaphattam meg azt a készítményt, amely megvédte a magzatot a kilökődéstől. Zalán megszületett. Már elmúlt egyéves, és utólag már semmi nem számít, csak az, hogy ő létezik!
Még több az e heti Nők Lapjából:
• Télen is salátát! » |
