Megszületett a rovat. A Lolával az élet… nevet adtam neki. Megszületett, és szép csöndben fölcseperedett. Száz cikkel később az önök egyik kedvence a lapban, amitől a mai napig elérzékenyülök. Nem tudok elég hálás lenni érte önöknek, Nektek. Két éve ismerjük egymást, most az egyszer, csak az évfordulón, engedjétek meg, hogy a tegező formát használjam. Lenne itt néhány köszönöm, amellyel már régen tartozom. Először is Neki. Legfőbb múzsámnak, a kisembernek, aki megállás és lassítás nélkül inspirál. Aki néha kiborít, néha megnevettet, ritkán megríkat, folyamatosan kifáraszt, de soha nem okoz csalódást. A legőszintébb ember, akit ismerek. Köszönöm, kicsi lányom, hogy bearanyoztad az elmúlt két év minden egyes napját. És azóta is, mindig. Csak rád kell néznem, és már bizseregnek is az ujjaim, olyan írhatnékom támad. Aztán köszönöm Nektek. Hogy elolvassátok. Hogy érdekel Titeket. Hogy egyet értetek vagy vitáztok velem. És tanítotok. Mert az elmúlt két évben legalább annyit tanultam Tőletek, mint ti tőlem. De inkább többet.
Írni boldogság és küzdelem. Néha terápia. A sorozatnak köszönhetően eszembe sem jutott például, hogy szülés után depressziós legyek. Ugyan, mikor lett volna rá időm? Hiszen minden héten ott lebeg Damoklész (vagy inkább: a szerkesztő, András) kardja a fejem fölött, rávésve a leadási határidő, cirkalmas betűkkel. De a rovat segített abban is, hogy viszonylag hamar feldolgozzam, nem tudom már szoptatni Lolámat. Megkönnyeztem, leírtam, elolvastam, és máris könnyebb volt. Vagy emlékeztek a lelkiismeret-furdalástól fuldokló anyukára? A bölcsődés babára? Ezt is feldolgoztam, és tanultam belőle. Köszönöm, hogy volt kinek leírjam. És köszönöm a szerkesztőségnek, hogy fölvállalt egy addig példátlan kezdeményezést. Ma már követőink is vannak, ami talán a legnagyobb elismerés. Bátor döntés volt. Köszönöm, hogy hagytatok úgy írni, ahogy szeretnék. Még akkor is, ha kicsit más, kicsit nyers, kicsit cinikus, vagy éppen túláradóan szenvedélyes. Biztosan megfordult a fejetekben, hogy lehetne tompítani rajta. Köszönöm, hogy ezt sohasem kértétek tőlem, pedig akkor biztosan többen azonosulnának a szavakkal…
Cserébe elmondom Nektek, hogy mi történik a másik oldalon akkor, amikor már Ti odaát tűkön ültök, a folytatásra várva. Amikor Nálatok már csak rám várnak a tördelők, amikor András párhuzamosan sürget telefonon és e-mailben. Nos, hát ekkor nálam is nagyüzem van. Ott kezdődik, hogy tisztában vagyok vele: szeretnétek hétfőre, de legkésőbb keddre megkapni a cikket. Persze az előző hétvége még jobb lenne, de azt már Ti is tudjátok, hogy erre semmi esély nincs. Szóval nagyjából vasárnapra tudom, miről fogok írni. Hétfőn délelőtt elhatározom, hogy meg is teszem, de akkor kiderül, hogy rengeteg elintéznivaló halmozódott föl. Rendben, akkor majd este. Olyan nyugodt a lakás, miután letesszük Lolát. Ilyenkor le is ülök, de az egész napos lótás-futás, na meg Híradózás után egy sor nem jön ki a kezemből. Kedden! – kiáltok föl ez idő tájt. A kedd jó nap az írásra. De mielőtt észrevenném, kedd délután kettő óra van, indulnom kell a televízióba. Este kilencre hulla vagyok, már megint marad a szerda. Ilyenkor már sűrűn gondolok Rátok. Gyakran csuklom, ebből arra következtetek, hogy Ti is rám. Mire csütörtök tájékán nekiveselkedem, már tudom, hogy a lapszerkesztő epekedve várja a Lolatörténet következő epizódját. Ma szombat van. Megint egy kicsit elcsúsztam vele…
De most nagyon jó okom van rá! Írok. Méghozzá óriási izgalommal és szeretettel. Mert a szívem csücskéből, a Lolával az élet rovatból könyv lesz. Könyv! Amelyben Lola életre kel, és nem is akárhogy. Történet egy lányról, akiből hirtelen anyuka lesz. Egy szerelmespárról, akiknek szülőkké kell válniuk, pedig egymást is alig ismerik. Két nagyon különböző, de mégis hasonló népről. És egy kisbabáról, aki mindent megváltoztat. Egy kíméletlenül őszinte, kompromisszum-mentes mese félelemről, bátorságról, elfogadásról, nagy döntésekről, tévedésekről, boldogságról és fájdalomról. Ismerős? Nem véletlenül. Az elmúlt két évben Ti is bele-belepillantottatok. Most kiegészítem, összerendezgetem, két borító közé zárom, és hamarosan Nektek adom. Remélem, tetszeni fog.
| Ezen a héten – többek között – az alábbi témákról olvashattok a Nők Lapjában:
• Kovács Ági • Divat • A hét témája • Marjane Satrapi • A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával: A zenetanár különleges élete A prímás komoly ember, régen az elsők között volt a faluban, majd’ olyan tekintély, mint a pap vagy a tanító. Manapság a hegedű virtuózai tanárok – Barbócz Sándor, a Békés banda zenésze is az. Mégsem múlt el világ dicsősége, a muzsika most is misztikum, kinyitja a lelkeket, és elmúlik bánat, félelem. A két kis tanítvány, Gábor és Andriska torokszorítóan szép történetét Hulej Emese meséli el. Csoda születik a Viharsarokban… • Továbbá: Női blogokról…, Szépség: a szaunázás titkai; Konyha, Mese, Kert, Horoszkóp és még sok minden más… Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! |
Még több az e heti Nők Lapjából: • Kovács Ági különös élete » • Szauna, a tél forró örörme » • Női naplók a világhálón » • Beszélgetések borsóval » • Füstölt finomságok » • Kreatív fegyencek » |
