Hogyan szoptassak? Felvegyem-e, ha sír? Mikor adjam közösségbe? – a döntést egy gyermek esetében sem könnyű meghozni, hát még ha valaki ikreket hoz a világra! Szabó Ágnes azonban őstehetség, legalábbis a leveléből ez derül ki. A gyermekei már hétévesek, és lekopogja, az ösztönei eddig még mindig jól súgtak neki. Pedig nincs könnyű helyzetben…
Az ikrek, Tamás és Dia, egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Pontosabban egy valamiben mégis: egy percig sem bírnak nyugton maradni. Édesanyjukat azonban nem tudják kihozni a sodrából. Edzésben van…
Ági: Szerencsére alapvetően nyugodt a természetem, azt is békésen fogadtam, amikor megtudtam, hogy két kisbabám lesz.
Lilla: Hány éves voltál?
Ági: Húsz. Nagyon fiatal és nagyon szerelmes. Akkor sem láttam a nehézségeket, és ma is úgy gondolom, óriási szerencsém van, hiszen két gyerekkel sem volt annyi problémám, mint másoknak eggyel. Komplikáció nélkül, császármetszéssel megszülettek, és azóta sincs kutya bajuk.
Lilla: El sem tudom képzelni, hogy lehet két gyereket egyszerre szoptatni!
Ági: Azt én se tudtam. Ott kezdjük, hogy a nővérkék agyonstresszeltek a kórházban, amiért nem indul be a tejem: „Mi lesz, anyuka, nem szoptatunk? Baj lesz a pici babákkal!” Hál’ istennek tudtam, hogy császármetszés után egy kicsit várat magára a tejbelövellés, és nem hagytam magam felizgatni. Figyeltem a többieket a kórteremben, és kiszámítottam, mikor kell megjönnie a tejnek. Meg is jött, pontosan.
Bori: Azon is sok múlik, mikor kapja a kismama mellre a babát. Épp a minap voltam egy császáros szülésnél. Amikor az édesanya néhány óra elmúltával felébredt az altatásból, azonnal kérte, hadd szoptassa meg a gyermekét. Szóltunk a csecsemősöknek, ők készségesen kihozták, meztelenre vetkőztették, és a mellére tették a babát. Gyönyörűség volt látni, ahogy rácuppant a bimbóra. Azt hiszem, a mama akkor kezdett el megbékülni azzal, hogy bármennyire is szerette volna, nem születhetett meg természetes úton a gyermeke.
Ági: Az én estemben nem voltak ilyen segítőkészek a nővérkék. Harmadik nap arra ébredtem, hogy görögdinnye nagyságúak a melleim, és fájnak. Egyikük odavezetett a fejőgéphez, hogy tessék, anyuka, használja! Igen ám, de hogyan? Csillagokat láttam, mire sikerült tejet fakasztanom magamból. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen szenvedéssel jár…
Bori: Jó, hogy említed ezt. Igenis előfordul, hogy a szoptatás eleinte fájdalmat okoz. Néhány anyuka inkább kifutna a világból, minthogy mellre tegye a kisbabáját. De ez a jelenség teljesen normális. Ilyenkor kell összeszorítani a fogunkat, és végigcsinálni! Ahogy rutinná válik a szoptatás, a fájdalom meg fog szűnni, és átadja a helyét egy kellemes, már-már erotikusnak nevezhető érzésnek.
Ági: Én is szenvedtem vízhólyagtól, láztól, mégis összevéve olyan gyönyörű élményként éltem meg a szoptatást, hogy azt elmondani nem tudom. A kórházban alig vártam, hogy kihozzák a babákat, de olyankor mindig aludtak. Egyik-másik nővérke rávehetőnek bizonyult, hogy akkor szaladjon oda velük, amikor éppen ébren vannak. Így kezdtem el a szoptatást. Azt mondták, hasi műtét esetén inkább fekve próbálkozzam. Úgy azonban nem ment, ezért felültem, és egy párnát helyeztem az ölembe. Erre fektettem a babákat. Nem sikerült egy időben etetni őket, mert a fiam habzsolt, tíz perc alatt teleszívta magát tejjel, és közben többször meg kellett büfiztetni. A lányom viszont lassan, komótosan cumizott, ahogy azóta is mindent csinál. Kénytelen voltam egymás után mellre tenni őket, elsőként mindig Tomit, mert ő volt a követelődzőbb. Lett is ebből vita a családban, azzal gyanúsítottak, hogy kivételezek. Nem értették meg, hogy én csak igény szerint foglalkozom velük.
Lilla: Ezek szerint nem volt valami támogató a környezeted…
Ági: Nem szeretnék senkit megbántani, de bizony jobb lett volna, ha hagyják, hogy a magam feje után menjek, és nem jönnek mindig a saját tapasztalataikkal. Minden gyerek más, és én ezt akkor is pontosan éreztem. Elég makacs vagyok, rosszul tűröm, ha beleszólnak a dolgaimba. Hadd mondjam meg én, mit csináljak a gyerekeimmel, ha már én szültem őket!
Lilla: Honnan ez a magabiztosság? Ilyen fiatalon még nem szokta tudni az ember, mitévő legyen.
Ági: Én bíztam az ösztöneimben. És volt bennem valami bizonyítási vágy is. Anyukám mesélte, hogy ő nagy bánatára nem bírt szoptatni bennünket, mert nem fogadtuk el a mellét. Szerinte azért, mert a kórházban rászoktattak bennünket a cumisüvegre. Szegény fél évig fejte nekünk a tejet, azt töltötte bele az üvegekbe. Én erre nem lettem volna képes, ezért már előre elhatároztam, hogy úrrá leszek a helyzeten. Annyira sikerült, hogy akár egy harmadik csecsemőt is táplálhattam volna. Büszke voltam magamra, és imádtam szoptatni. Megsirattam, amikor a fiam kilenc hónaposan elutasította a cicit… Később is mindent önfejűen csináltam. Már rég etettem a tej mellé mindenfélével a gyerekeimet, de a védőnő előtt letagadtam. Nem fért a fejembe, miért ne lehetne például túrót adni nekik, ha egyszer szeretik.
Bori: A legnagyobb ajándék, ha egy édesanya mer bízni az ösztöneiben. Ennél okosabbat nem is tehetne, különösen, amikor mindenfelől „jó tanácsokkal” bombázzák. Úgy gondolom, példaértékű, ahogy te ezt a helyzetet kezelted. Sokan megfutamodnak az első nehézségek elől, pedig rosszul teszik. Nincs az a tápszer, amely az anyatejet pótolhatná. Ráadásul a szoptatás olyan kötődést alakít ki édesanya és gyermeke között, annyi érzelmet, tudást, hangulatot tudunk közvetíteni vele, hogy később ezek duplán kamatoznak mindkettőnknek. Belátom, előfordul, hogy a szoptatásnak fizikai akadálya van. Ha például a mell mirigyállománya nem fejlődött ki. De ez nagyon ritka. Az állatvilágban sem igen fordul elő, hogy egy anyaállat ne tudná táplálni a kölykét. Ugyanakkor az ember tudattal is rendelkezik, és ennek bizony óriási hatása lehet arra, hogyan sikerül anyaként megállnia a helyét.
Lilla: A férjed el tudta fogadni az új helyzetet?
Ági: Kezdetben egész jól együttműködött velem. Éjszaka felváltva virrasztottunk, pedig másnap reggel indulnia kellett munkába. Persze nagy sokkot jelentett neki, hogy egyik pillanatról a másikra meg kell osztoznia rajtam a gyerekekkel, ezért igyekeztem nőként is jelen lenni az életében. A szerelem átlendített bennünket az akadályokon. Csak később jöttek a bajok, de ezek gyerekek nélkül is jelentkeztek volna. Például nem tudta elfogadni, hogy nem vagyok már nádszálvékony húszéves.
Lilla: Ez elég sűrűn előfordul a férfiakkal. Nagyon meghíztál a terhesség alatt?
Ági: Eléggé. Tizenöt kiló maradt rajtam, de szoptatás alatt le is ment. Alig hagytam azonban abba, szépen visszakúszott. Mit tegyek, a szüleim is ilyen erős alkatúak.
Lilla: Meg se próbáltál lefogyni?
Ági: De. Tettem egy kísérletet, három évvel ezelőtt. Szépen le is dobtam a felesleget. Aztán, amikor abbahagytam a fogyókúrát, kezdődött minden elölről. Egyszer csak elegem lett belőle. Nem fogok magokon élni, gyerekadagokat enni, sanyargatni magamat. Ha így nem lehet engem szeretni, akkor talán jobb, ha nem is próbálkozunk. Ez persze csak az egyik oka annak, hogy elváltunk.
Lilla: Kudarcnak éled meg, hogy nem sikerült egyben tartani a családot?
Ági: Nem. Nyugodt vagyok, mert tudom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem. Van olyan, amikor valaki, ha megfeszül, sem tud elég lenni. Valami mindig hiányozni fog. Erről egyikünk sem tehet.
Lilla: Bátor vagy. Egyedül maradni két kisgyerekkel a mai világban, öngyilkosságnak tűnik.
Ági: Én is féltem tőle, de legnagyobb meglepetésemre megkönnyebbültem. Végre nem nyomasztott a múlt, a veszekedések. Csak az bánt, hogy apukám nem tudja megbocsátani, ami történt. Értem én, hogy a szüleimnek nehéz ezt megemészteniük, hiszen harminc éve élnek egymás mellett szeretetben. De akkor sem vagyok hajlandó nyalogatni a sebeimet. Azzal csak a gyerekeimtől vonnám el az energiáimat. Nem sikerült, sajnálom, de meg fogom találni a megoldást és a boldogságomat.
