 |
| Kattints a képre! |
– A fahéjas angyalhaj titka igazából a kidolgozott tészta magyarázta Gizella Gabi néninek. Ők már ott ültek a Kék utcában a Csokiboltnál, és hallgatták Domonkost, amint éppen valami édes-bús melódiát játszott a tangóharmonikán. Gyurma Gézáné ezúttal a legszebb rózsaszín klipszét csatolta a fülére az ünnepre való tekintettel, Tintilla pedig ugye az ünnepi szárnyait rezegtette. Lassan gyülekeztek a Kék utca lakói a szokásos közös ünnepléshez.
Domonkos nem szomorúságból játszotta a bús melódiát. Domonkos általában szeretett bús melódiát játszani. Azt gondolta, ha valaki ekkora, mint ő maga, akkor nagyon furcsán venné ki magát, ha ilyen ugri-bugri és hopszassza dalokat csalogatna elő a harmonikából. Azt lehet mondani, hogy Domonkos nagyon is jókedvű volt. Előző nap ugyanis Mártikánál teázott hosszasan, és úgy tűnt, végre mindenki mindent megért. Persze ehhez szükség volt Gabi nénire is, aki felhívta Domonkost telefonon, és elmesélte neki, hogy Kovács Pál Péter mi célból érkezett a Kék utcába.
– És tudja, drágám mondta egy mély sóhajjal Gabi néni, – azt maga sem gondolhatja komolyan, hogy ez a kis teremtés majd így éli le az életét. Hogy szedegeti a szerteszét guruló szemeket a harisnyákon, és közben igyekszik mindenkinek segíteni, de azért ő maga csak az üres lakásra jár haza. Ezt maga, Domonkos, maga, akinek a szíve tele van jósággal, nem kívánhatja. Értse meg, a szerelem az szerelem, azt át kell élni, és attól boldognak kell lenni. Csak így megy.
Domonkos tehát értett mindent. És ha jól belegondolt, úgy találta, így van ez jól. Mártikának is ezzel kezdte. Kavargatta a mentateát, és azt mondta:
– Mártika, így van ez jól. Ha szerelem, hát legyen szerelem, csak azt kívánom, azért én jöhessek időnként egy teára, meg azért Mártika is segítsen nekem a zoknistoppolásban, meg ilyesmi.
Mártika nagyon furcsán nézett Domonkosra. Az utóbbi időben sokat sétált Kovács Pál Péterrel, és meg is beszélték, hogy Domonkos milyen drága jó óriás. És Mártika még azt is mondta a csillagásznak, hogy jó lenne egyszer hármasban teázni. De most egy pillanatig azt gondolta, Domonkos meghibbant.
– Miről beszél, kérem? kérdezte, és kortyolt egyet a mentateából. Domonkos, ki beszélte tele a maga fejét?
– Nézze, Mártika, nem kell már titkolózni sem, a Kék utcában teljesen nyilvánvaló, hogy Kovács Pál Péter csak Mártika miatt jött ide, egyenesen a csillagok közül. Mondta nekem Gabi néni. Kovács Pál Péter ott élt fent a csillagréten. Ő volt a legfőbb csillaggondozó, és amikor Gabi néni hosszas számolással meg jövendőmondással kiderítette, hogy ki is van teremtve a Mártika számára, na akkor táviratozott neki, hogy gyöjjön mán le a Kék utcába a Mártikához.
Ebben a pillanatban Mártika arca már nagyon piros volt. Tiltakozni kellett volna legalábbis így kívánta neveltetése – de most valahogy mégsem ment. Hagyta, hogy Domonkos csak mondja, mondja, beszéljen hosszan, hogy ő ott volt abban a pillanatban is, amikor, és ő találkozott először vele, és csak mondta, mondta. Mártika pedig ezalatt azt gondolta, mégsem szamárság, és mégsem kábulat. Hogy eljött végre, itt van, és őmiatta van itt az ő tökéletes párja, hát megérkezett. Nem is kívánt magának többet az Egyszerű Örömök Ünnepére.
Karoli úr mosolygott. Nézte a sokadalmat és jókedvűen mosolygott, aztán odafordult Gabi nénihez.
– Na, kedves Gabriella! Még az is lehet, hogy megtáncoltatom mondta élénken. Mire Gabi néni egy csöppet elpirult és csak annyit suttogott:
– Gabi néni, drága Karoli úr, csak Gabi néni.
A Csokibolt előtti téren már mindenki ott volt. Domonkos éppen pitét kóstolt, ezért a zenét rábízták Csiki-csuki-csoki hercegnő aranyszínű gramofonjára, abból recsegett egy gyöngéd tangó. Kovács Pál Péter szinte észrevétlenül csatlakozott a többiekhez. Gyönyörű, mályvaszínű ingben volt, fekete nadrágban, az övén egy nem hivalkodó, de roppant csinos arany csillaggal. Gabi néni bólintott. Azt gondolta, hogy a narancssárga nagyon jól mutat majd a mályvával együtt.
A csillagász nem tétovázott, egyenesen Mártikához lépett. Kicsit meghajolt és úgy mondta.
– Mártika, kérem. Egy lassú, összebújós
És hozzátette: – Itt az idő
Mártika erre nem is tudott mit válaszolni. Felállt, és a kezét nyújtotta a csillagásznak, aztán a harmonikaszóval együtt nagyon lassan és finoman hozzásimult.
(Egyelőre) Vége
