nlc.hu
Életmód
Visszazuhant a cigizők száma

Visszazuhant a cigizők száma

Egy év alatt körülbelül 200 ezren hagyták abba a dohányzást. Ma van a Ne gyújts rá! világnap!

Úgy tűnik, beváltak az elmúlt években a nemdohányzók védelme érdekében tett intézkedések, hiszen jelentősen visszaszorult a dohányzók tábora. Míg 2012-ben a felnőtt lakosság körében a naponta dohányzók aránya 28 százalék volt, addig ez az arány 2013-ra 19 százalékra esett vissza, azaz nagyjából 200 ezren tették le a cigit (többek között egyik kolléganőnk is, aki a leszokási élményeiről cikkben is beszámolt).

Mint az 1500 fő megkérdezésén alapuló felmérésből kiderül, a cigizők száma mindkét nem esetében csökkent. A tavalyi felmérésben a férfiak 32,3 százaléka, míg az idén már csak 24,3 százaléka mondta azt, hogy naponta rágyújt. A nőknél ez az arány a tavalyi 23,6 százalék után azonban 15,2 százalékra mérséklődött.

Mint jól tudjátok, 2012. január 1-je óta tilos dohányozni a zárt légterű közösségi helyeken, illetve egyes közintézmények közvetlen közelében, valamint a busz- és villamosmegállókban, aluljárókban. A dohánytermékeket csak egészségvédő figyelmeztetésekkel lehet forgalomba hozni, és a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása érdekében pedig idén júniustól csak dohányboltban lehet cigarettát és dohányt vásárolni. A félelmekkel ellentétben mindenesetre nem csökkent a vendéglátóipari egységek forgalma a benti dohányzás tiltása ellenére.

Jövőre egyébként az egészségügyi dolgozók körében tervezik felmérni a dohányzási szokásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top