nlc.hu
Család
Időjárás: szokatlan meleggel jön a december

Időjárás: szokatlan meleggel jön a december

A jövő héten kezdetben szeles, borús és inkább esős idő várható. December első napjaiban a ködös helyeken lehet hűvösebb, másutt akár 13 Celsius-fokig is melegedhet a levegő.

Hétfőn hajnaltól az ország északi harmadán fokozatosan erősödik a szél, napközben erős, több helyen viharos széllökésekre is számítani lehet. Délutántól mérséklődik a légmozgás, emellett a nap első felében északon, északkeleten még lehet némi napsütés. A Dunántúl nyugati-délnyugati tájait leszámítva napközben szórványosan, majd estétől egyre több helyen valószínű kisebb eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet általában 11 fok körül várható, északnyugaton és az Alpokalján 13-14 fok is lehet.

Kedden, december elsején reggel és délelőtt főként keleten, majd átmeneti szünet után estétől a Dunántúlon fordulhat elő szórványosan eső, illetve reggel északkeleten kisebb körzetekben ónos eső. Emellett megerősödik, az északi országrészben helyenként viharossá is fokozódik a szél. A minimum-hőmérséklet többnyire plusz 3-8, északkeleten mínusz 1 és plusz 2 fok között valószínű. A nappali maximumok 9-14 fok között alakulnak.

Ilyen időnk lesz december első hetében

Szerdán eleinte helyenként keleten lehet kisebb eső, majd ott is megszűnik a csapadék. A középső országrészben erősödhet meg a szél. A leghidegebb órákban plusz 3-8, északkeleten és délnyugaton 1-3 fok lehet. Napközben 8-13 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön tartósan borult, ködös, derült és napos területek egyaránt leszek. A ködös tájakon előfordulhat ködszitálás. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet 7-13 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok körül alakul.

Ilyen időnk lesz december első hetében

Péntekre virradó éjszaka köd képződik, ami sokfelé nappal is tartósan megmarad. Helyenként ködszitálás előfordulhat. A minimum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között valószínű. A nappali maximumok többnyire plusz 1-6 fok között alakulnak, de ahol feloszlik a köd, és kisüt a nap, ott 7-9 fok is lehet.

Köddel jön a hétvége

Szombaton és vasárnap túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható szitálással, néhol kisebb esővel. Szombaton a leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 4, vasárnap 0 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet. Mindkét nap plusz 3-8 fokig melegszik a levegő –  olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top