A sokkoló felvétel, amin tisztán látszik, ahogy az idős gazdi teljes erejéből fejen rúgja Sconehead nevű kutyáját, a közösségi oldalaknak köszönhetően mára bejárta az egész internetet. A Facebookon találkozott vele egy liverpooli bolttulajdonos, Michael Lamb is: miután rájött, hogy egy városban él az „állatkínzóval„, úgy döntött, kézbe veszi a dolgokat, és megmenti a kutyát.
„El se akarom képzelni, mi mindent művelhetett ezzel a kiskutyával a férfi, ha az utcán ilyesmit meg mert engedni magának” – mondta Lamb, majd hozzátette, miután kiderítette, hol lakhat a páros, azonnal útnak indult. „Bezártam a boltomat, és csak arra gondoltam, hogy történjen bármi, én el fogom onnan hozni ezt a kutyát.„

És így is történt. Sconehead tegnap már Lambnál és családjánál éjszakázott. Az ideiglenes gazdi azt mondja, az eredeti gazdi, igaz, heves szóváltás után, de átadta a kutyát neki. „Megfenyegettem, hogy kihívom rá az állatvédőket, és ez megtette a hatását” – mondta a Metro.co.uk brit bulvárlapnak Lamb, majd hozzátette, a kutya kezdetben nagyon ideges volt. Szinte mindenért morgott. „Egy éjszaka elteltével teljesen lenyugodott: igazi kezes bárány lett.”

És bár mindennél jobban szeretné megtartani, Lamb mégis tovább adja majd Sconeheadet. Egy kolléganőjének, aki első látásra megszerette a kiskutyát. „Nálunk nem maradhat, mert a kutyánk nehezen viselné el a társaságát, de örömmel tölt el, hogy Sconehead a közelünkben lesz majd. Így bármikor láthatom, amikor csak szeretném.”
Olvass még többet az állatvédőkről az NLCafé oldalán:
- Helyes pasikkal pörgetnék fel az örökbefogadást az etyeki állatvédők
- Állatkínzás: 35 fokban zárták ki a kutyát az erkélyre, elpusztult