nlc.hu
Család

Eddig hősként ünnepelték, pedig ott sem volt a 96 éves veterán

Hetvenhárom éven keresztül hazudott a világnak egy második világháborús veterán. George G. Klein azt kamuzta, hogy ott volt a normandiai partraszállásnál, és túlélte azt, de 96 éves korában bevallotta az igazságot.

Eddig azt hitte a világ, hogy George G. Klein egyike azoknak a második világháborús hősöknek, akik ott voltak 1944-ben a normandiai partraszállásnál, és még ma is élnek. Klein emiatt több kitüntetést, elismerést és pénzt is kapott az eltelt 73 év alatt, miközben a világháborús veterán ott sem volt a normandiai partoknál, sőt még a kontinensen sem tartózkodott.

Klein a D-Day Overlord nevű szervezettel és a pénzükön ismét ellátogatott Normandiába, az utazás alatt kiosztott több száz autogramot, de közben azt mondogatta: „Nem vagyok hős, az igazi hősök azok, akik meghaltak itt.”

Aztán színt vallott: igazából nem is volt Franciaországban a partraszállás idején, mert bokasérülése miatt Észak-Írországban lábadozott. A veterán azért hozakodott elő az igazsággal, mert néhány történésznek feltűnt, hogy valami nem stimmel a történetében.

A történészek szerint azért tudta 73 éven keresztül életben tartani történetét, mert úgy tűnt, minden részletére emlékszik annak a három napnak, pedig csak júliusban érkezett Normandiába.

A Telegraph szerint Klein története nem egyedi eset, ugyanis több világháborús életútról derült ki az elmúlt években, hogy részben vagy egészben kitaláltak.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top