nlc.hu
Szabadidő
Lil’ Kim

Lil’ Kim

Kimberly Jones 1975-ben született Brooklynban. Az utcán felnõtt Lil’ Kimet Biggie Smalls (a néhai Notorious B.I.G.) karolta fel, aki összeismertette a New York-i rap krémjével, a Junior MAFIA-val.

A csípős nyelvű Kim egyből a srácok kedvence lett. Kim részt vett a banda 1995-ös debütáló számában (Player’s Anthem), a következő dalban (Conspiracy) nyújtott teljesítményéért pedig többen MC Lyte-hoz kezdték el hasonlítani egyedülálló szövegelési tehetségéért. Később Skin Deep és Total albumokon is közreműködött, majd 1996-ban úgy döntött, hogy szólókarrierre vállalkozik. Az első album címe Hard Core, ami kifejezi azt a stílust, amit Lil’ Kim ezen a felvételen (is) képvisel.

A szókimondó hardcore rap album szinte sokkolta a férfiak által dominált hiphop világot, de egy agresszív marketingkampánynak és a jó kritikáknak köszönhetően a 11. helyig kúszott az amerikai eladási listákon. Az albumon egy sor sztárproducer dolgozott, köztük Puff Daddy, akivel az első helyig jutott „No Time” című maxin duettezett. Mint több rapper, ő is próbálkozott a színészkedéssel, az 1999-es „She’s All That”-ben már láthattuk. Jelenleg Pink, Christina Aguilera és Mya oldalán szállítja a Moulin Rouge című film betétdalát (Lady Marmalade).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top