nlc.hu
Család
Apa és a szoptatás

Apa és a szoptatás

Az apa úgy érezheti, hogy – mivel õ nem szoptat – nem tud olyan bensõséges viszonyba kerülni a gyermekkel, mint az édesanya. A gyermekkel való kapcsolat elmélyítésének azonban nagyon sok módja van.




Az apa böfiztetheti, pelenkázhatja, fürdetheti a kicsit, játszhat, beszélgethet vele, sőt: szunyókálhatnak is, úgy, hogy a pucér babát meztelen mellkasára fekteti. Nem ritka, hogy a síró kisgyermeket éppen az apa közelsége, higgadtsága, határozott mozdulatai, dörmögő hangja vigasztalja meg.

Az apa nem felesleges ebben a korai időszakban sem. Kezdeményezzen nyugodtan! Jól teszi, ha érezteti az anyával: számára nem teher, hanem öröm a babával való foglalkozás.


Hiányzik a kiszolgálás

Az igény szerinti szoptatás néhány hétig szinte biztosan azt jelenti, hogy nem lehet semmit előre tervezni. Nem biztos, hogy időben lesz ebéd, vacsora, vasalt ing és kiporolt szőnyegek. Ilyen körülmények között sok férfi nagyon rosszul érzi magát, főleg, ha előzőleg megszokta: terülj asztalkám várja otthon.





Mindenképpen el kell fogadni, hogy a gyermekágyas időszakban az anyának kíméletre, pihenésre van szüksége, és annak lehetőségére, hogy bármikor a kisbaba rendelkezésére álljon. Ez csak nagyon szerencsés esetben fér össze a háztartás zökkenőmentes működésével.

Ha az apa segíteni szeretne a probléma megoldásában, két dolgot tehet: vagy átvállalja a házimunka egy részét, vagy segítséget fogad az anya mellé, esetleg kész ebédet rendel. Döntse el, mi a fontos, rangsorolja a problémákat, keresse a megoldást, egyeztessen a feleségével, és cselekedjen. Ne várja el a párjától, hogy mindent ő oldjon meg.


Mikor leszünk újra kettesben?!

A szülés utáni első hetek bizonyára „édes hármasban” telnek. Vajon mikor tér vissza az a paradicsomi állapot, hogy a pár zavartalanul együtt tud tölteni egy estét, egy éjszakát vagy néhány napot? Kétségtelen, hogy szoptatott baba esetében ez később fog bekövetkezni.





A cumisüvegből etetett csecsemőt már az első hetekben a nagyira lehet bízni, az igény szerint szoptatott babánál viszont jó néhány hétnek el kell telnie, mire biztosan otthon lehet hagyni egy mozi idejére.

Akár egy év is kell ahhoz, hogy egész éjszakára „kölcsönadhassuk” a babát, és másfél-két év is, mire néhány napra „meg lehet lógni” előle minden bonyodalom nélkül.

Beszélgessünk arról, hogy kívánjuk-e újra az édes kettest, beszélgessünk szerelmünkről és a szexről is! Fejezzük ki érzelmeinket, vágyainkat. Csak így tudunk alkalmazkodni egymáshoz, így találjuk meg a baba és a szoptatás helyét az életünkben. Így maradhatunk meg szerető párnak amellett, hogy szerető szülei vagyunk gyermekeinknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top