Kivételesen: több levélből idéztem.
De mindegyik arról szól, hogy valakik valahol újra iskolásítani akarják az óvodákat, holott ez a törekvés szöges ellentétben áll az óvodai nevelés országos alapprogramjával! Ebben világosan olvasható, hogy az óvoda a közoktatási rendszer szakmailag önálló nevelési intézménye, s munkájának leghatékonyabb eszköze – egyben a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége – a szabad játék. Roppant fontos még a mindennapos mese; és fontosak az énekes-zenés játékok, a szabadon választott ábrázoló tevékenységek, a mozgás, a környezet megismerése. Az örömmel és szívesen végzett utánzásos játékos tevékenység. Az óvodai tanulás lehetséges formái: az utánzás, a spontán tapasztalatszerzés, a gyerekek kérdéseire adott válaszok legelsősorban… Az óvoda-pedagógus által kezdeményezett foglalkozások csak a legutolsók a lehetséges formák között…
Régóta tudjuk – mérések alapján is –, hogy az iskolába nem iskolások, hanem óvodások mennek, ezért kell – kellene – az első két évnek egységet alkotnia és az óvodához közelednie, réges-régen megfogalmazott módszertani alapelvek szerint.
Nem, az óvodásnak nem kell felismernie a trapézt! Ami pedig a kockát illeti: vajon hogyan nevezi a köznyelv a kockás inget, a skótkockás szoknyát, az Esterházy-kockás öltönyt, vagy a kockás füzetet? Négyzetes ingnek? Skót négyzetes szoknyának? Tessék felütni a magyar nyelv értelmező szótárát a kocka szónál, és ott meg fogják találni, hogy a kocka magyarul négyzetet is jelent (a mintamondatban éppen Kosztolányi használja ebben az értelemben). Elkeserítő, megdöbbentő, hogy még mindig vannak óvodák, ahol nem tudják, hogy az óvodást visszavetik fejlődésében ezek az elvont – és ráadásul sokszor téves – meghatározások, nem pedig előresegítik.
Ami pedig az összevonást illeti: van arra mód – a közoktatási törvény szerint –, hogy közös igazgatású oktatási intézmények jöjjenek létre (akár még a bölcsőde is odatartozhat), vagy éppen úgynevezett többcélú intézmények (amikor a közművelődési intézménynek van óvodája és iskolája is – ilyen az általános művelődési központ), de ugyanez a törvény garantálja az óvodák szakmai önállóságát is. Nem veheti át a közös, a többcélú intézmény vezetője az irányítást szakmai kérdésekben, nem mondhatja meg, mi történjen az óvodában. Ha ezt teszi: törvényt sért! A szülők meg az óvónők közös feladata, hogy szembeszegüljenek ezzel a törvénysértéssel, a gyerekek érdekében. (Félreérti a törvényt, aki azt hiszi, hogy az óvodásnak tanulmányi értelemben kell felkészíteni a gyereket az iskolai életre; a háromujjas ceruzafogásra pedig még a hat-hét éves gyerek keze sem érett, ennek erőltetése szakmai tudatlanság, rongálja a gyerek kibontakozó íráskészségét.)
És végül: igen, az igazgató teljesen félreértette a vizsgálatot, és maguknak, az óvónőknek van igazuk! Ez a felmérés nem minősítő felmérés volt, hanem diagnosztikus, azaz megállapító vizsgálódás, s a megállapítás célja éppen az volt, hogy bizonyítsák: a készségek és a képességek kialakításában semmiféle sietségnek nincs helye.
(Leveleik alapján meg fogom keresni az Oktatási Minisztérium illetékesét is, hogy fejtse ki a minisztérium álláspontját ezekben a kérdésekben, és egy későbbi számunkban remélhetőleg újra visszatérhetünk erre a kérdésre: mi történik – és minek kellene történnie – az óvodákban?)
