nlc.hu
Család
Sztárok és játékok

Sztárok és játékok

Mit jelent számodra a játék?





Pierrot:
A játék számomra egyenlő az eszképizmussal. Kimenekülni ebből a világból, hogy egy újat nyissunk, új szabályokkal, új renddel, más veszélyekkel, más feladatokkal. Még ha a kihívás adott esetben nagyobb is, mint a hétköznapok általános problémái esetében, üdítő ezekkel foglalkozni, más irányba állítani a gondolkodásunkat.




 


 


 






 Soma:
A játék létszükséglet. A játék a lélek kioldása. Aki nem játszott/játszik eleget, az begörcsöl, egy önmaga köré teremtett börtönben él, mint egy rab.


 


 


Mivel játszottál legszívesebben gyermekkorodban?






 Pierrot:
Alkotó típusú ember vagyok, leginkább építőjátékokkal játszottam egész kicsi gyerekként is. A klasszikus építőkockától a homokváron át minden érdekelt. Természetesen engem is megfogott a legtöbb szerepjáték, és indián voltam meg keresztes lovag, kalóz és híres popsztár. Később jó néhány kreatív játék foglalkoztatott: színházat építettem mágnessel vezérelhető színész-bábukkal, világítással, színes, cserélhető hátterekkel, vagy terepasztalt katonáknak, amelyen a sztori egyes mozzanatait fényképezőgéppel rögzítettem. Később ez egy albumban amolyan fotó-képregényként felidézte a sztorit a haverok számára is.



 


 


 



 






Soma:
Az én gyermekkoromban nem volt akkora választék, mint most, és nem is nagyon voltam elhalmozva játékokkal. Nekem a legfőbb játékszerem a természet és a fantáziám volt. Ugyanúgy, ahogy a lányom, megszemélyesítettem a dolgokat: a bokrokat herceggé, a virágokat hercegnővé. Ezen kívül bicikliztem, tollasoztam, babáztam, építőkockáztam, és a fából készült bababútorokkal is nagyon szerettem játszani.


 


 


 


 


Milyen játékot adsz/adnál gyermekeidnek?






Pierrot:
A világ működésének elvét legtöbbször bizonyos részfunkciókat bemutató modelleken tanuljuk meg. Ez történhet akár játékosan is. Ráadásul a gyerekek sokszor választanak olyan játékokat, amelyek utánozzák a felnőttek életének fontos mozzanatait. Így aztán a legjobbnak ezeket a modellező játékokat tartom, a babaháztól, a leegyszerűsített tudományos eszközökön át a számítógépes stratégiai játékokig.



 


 


 






Soma:
Nálunk most már kőkeményen a gyerekek választanak. Mi nagy lego pártiak vagyunk, a gyerekek is igényelték egészen pici koruktól. Az első építőjáték vásárlásnál meg kellett tapasztalnom, hogy az első fázis nem az építés, hanem a rombolás. Mára egy ládányi építőkockájuk van, amit még most is időnként a szőnyegre borítanak, és építenek mindenféle őrületet. Ami most leginkább játékként uralja az életüket, azok a különféle komputeres játékok. Amit én megrajzoltam, azt ők már a számítógépen jelenítik meg.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top