nlc.hu
Ezo
Gyógyító angyalok bolygója

Gyógyító angyalok bolygója

Az angyal is lehet szomorú, pláne az ember! Dilemmáim közepette bizony jól jönne, ha lenne egy igazi segítõm, aki végre eligazít kicsit. Ezotéria-rajongó barátnõm az angyalokra esküszik.





Meggyőzően állította, hogy folyamatosan velünk vannak, csak mindig megfeledkezünk róluk. Utánaolvastam az ügynek. Az első mondat, amit kiszúrtam az egyik könyvből ez volt: „Mi állandóan szólunk hozzád. Megállás nélkül. Örömmel veszünk részt szórakozásaidban, és felvidítunk, amikor szomorú vagy.”


Angyalforgatag

Az angyalokról szóló önfejlesztő könyvekből, úgy látom, nincs hiány, szerintem lassan több lesz belőlük, mint ahány angyalról beszélnek bennük. A szerzők általában olyan személyek, akiken keresztül angyalok szólnak a vásárlókhoz: médiumok ők, akik az angyali küldöttek küldöttei, a közvetítők közvetítői őrjöngő, elidegenedett világunkban. Volt idő, amikor még ők sem hittek az angyalokban, ám a tapasztalatuk új irányba terelte őket. Feladatuk, hogy
vallomásaikkal, praktikáikkal, felsőbb hatalmak által diktált vagy hitelesített életbölcsességükkel visszavezessenek minket, embereket a transzcendencia világába. Boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet ígérnek. De kezdjük az elején.






Angyaltan

Az angyal jelentése az, hogy Isten követe, hírnök. Az angyalokat “Isten fiainak” hívták az Ótestamentumban, ahol több száz helyen felbukkannak, mint Isten legfőbb szolgálói. Az angyalok megtapasztalhatóságának hátterében tehát egy transzcendens valóság áll, amely az anyagi világhoz hasonlóan rendelkezik valamiféle erőtérrel, modernül szólva energiával. Ez a transzcendens valóság az öt érzékszervvel nem érzékelhető, ám a transzcendensre nyitott ember számára megtapasztalható. Az angyalok – mint mindenütt hangsúlyozzák – teremtett létezők, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel rendelkeznek. Rengetegféle és -fajta van belőlük: kerubok, szeráfok, trónusok, arkangyalok, angyalok, és szinte katonai hierarchiában élnek.








 Ha elmélyülnél a témában:
 
Egyre elterjedtebbek a lenyűgözően színpompás sors/angyal-kártyák (átlag 3-4 ezer forintért) is: ezekből az angyalok sugallta kártyákból bármelyik, de főként a depressziós napokon húzhatunk – önmegerősítés céljából. Kártyahúzás előtt lehunyt szemmel egy minket foglalkoztató kérdésre kell gondolni, majd a válaszul kapott rövid aforizmán elmélázni.

Az angyaltáborok és tanfolyamok, spirituális tréningek szintén ismertek mára. Mindegyik beavatásokon keresztüli testi-lelki tisztulást, gyógyulást ígér, angyalok segítségével. Fő technikájuk a meditáció. A fejlesztő tanfolyamok ára szintektől függően 6-10-70 ezer forint körül mozog.






Őrzőangyalok és démonok


Az angyalok tehát a teremtett mennyei világhoz tartoznak, Istennek szolgálnak, aki azért alkotta őket, hogy tanúskodjanak róla. Általuk Isten megközelíthető. Egyesek szerint mindenkinek van őrangyala, valaki szerint pedig csak a rá kiérdemesült embert segítik angyalok: elhárítják a közelgő veszélyt, elűzik a démonokat, testi betegségeket gyógyítanak, sőt a bűnt is megtorolják, esetleg beszámolnak rólunk a feljebbvalónak… Kozmikus hatalmukkal és emberfeletti tudásukkal segítenek bennünket életfeladatunk megtalálásában és megoldásában. Segítséget adnak abban is, hogy megértsük a bennünket ért szenvedések értelmét. Az angyalok szeretnek minket és gyógyítanak..

Még nem tudom az angyalom nevét, ha van, de barátnőm már figyelmeztetett is azóta, hogy legyek óvatos: az elköltözött emberek szellemeit és a démonokat nem szabad összekeverni az angyalokkal!





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top