nlc.hu
Baba
Váratlan problémák

Váratlan problémák

A születés hete országos rendezvénysorozatához a koraszülött-találkozó ötletével csatlakozott a Semmelweis Egyetem Üllõi úti nõi klinikájának csapata.

Együtt izgultak, most együtt örülnek. A családok, orvosok, nővérek, apró és nagyobb gyerekek régi ismerősként üdvözlik egymást. Együtt töltöttek valamikor az elmúlt években néhány hetet vagy inkább hónapot, sokszor élet és halál, bizakodás és kétségek között vergődve. Akik ezen a forró májusi szombaton, a gyereknapon összegyűltek, mind a szerencsések közül valók, ők azok, akik életben maradtak a túl koraira sikerült start után. Persze nem egyformák: a többség futkos, vidáman ugrálóvárazik, de ott ülnek a közönség soraiban azok a kicsik is, akiket még évek múlva is vinni és etetni kell. Paulin Ferenc professzor és dr. Nobilis András, az intenzív újszülöttosztály vezetője már régen szeretett volna valami hasonló rendezvényt szervezni. Szeretnék felhívni a döntéshozók és a családok figyelmét a koraszülöttekre, a megelőzés fontosságára. Másfelől pedig alkalmat akartak teremetni arra, hogy a sorstársak találkozhassanak egymással és azokkal az egészségügyi dolgozókkal, akik a nehéz hónapokban mellettük álltak, és küzdöttek az apróságok egészségéért.

1. Angyalok vigyáztak rá
Babanévjegy
M. Regina, négyéves
Született a 25. héten
Születési súlya: 750 gramm
Hazabocsátás a kórházból: két hónapos korában, 1980 grammos súllyal






Ilonát is, mint a koraszülő anyák többségét, váratlanul érte, amikor várandóssága 25. hetében hirtelen erős és rendszeres fájások törtek rá. Azonnal bement a kórházba, értesítette választott orvosát. Sosem fogja elfelejteni a bizalmába fogadott orvos szavait, amelyeket az ultrahangvizsgálat után intézett hozzá:
– Nincs kedvem halott gyereket adminisztrálni. Átszállíttatom a II. Női Klinikára! – Amilyen kegyetlen és elfogadhatatlan volt ez a mondat, olyannyira helyes volt a döntés – ha nem is azért, hogy a kórház statisztikáját javítsa –, hiszen az életet jelentette az aprócska Regina számára. A méhen belüli szállítás gyakorlata azóta terjedt el szerte a világon, mióta számos vizsgálat igazolta, hogy a túlságosan korán születő kisbabák életben maradási esélyei nagymértékben függnek attól, hogy jól felszerelt, koraszülöttek ellátására szakosodott klinikán látják-e meg a napvilágot. Olyan törékenyek és esendőek, amikor világra jönnek, hogy még a legkorszerűbb mentőautóval végzett szállításnak is végzetes következményei lehetnek számukra. A 24-25. hét táján születő babák olyan aprók, hogy egy férfitenyérben elférnek!
Reginának tehát szerencséje volt, és olyan anyukája, aki jóformán el sem mozdult inkubátora mellől. Paulin Ferenc professzor, a II. Női Klinika vezetője úgy látja, olyan szeretet sugárzott az apróság felé, hogy a szakszerű orvosi ellátás mellett talán ez segíthette át a kislányt azon a keskeny mezsgyén, amely az élet és a halál közt húzódik.
– Olykor elaludtam az inkubátor mellett, de amikor ébren voltam, minden idegszálammal a kislányomra összpontosítottam. Kitaláltam neki egy dalocskát, s ezt dúdoltam neki sokszor: „Angyalok vigyáznak rád”. Az egyik nővérkét egyébként Angyalkának hívták, így kétszeresen is igaznak éreztem ezt a sort.
Reginát az első hónapban csak infúzióval lehetett táplálni. A második hónapban már kaphatott egy kis anyatejet, ám hamarosan ismét sötét fellegek gyülekeztek fölötte. Tüdőgyulladása lett a kislánynak.
– Ha a hétfőt megéri, akkor minden rendben! – ezekkel a szavakkal jellemezte a helyzetet az orvos. Hétfőre pedig csodák csodájára meggyógyult! Csaknem két hónapos volt Regina, amikor először szophatott. És sikerült neki! Az első egy-két év az anyatejes táplálás ellenére is sok betegeskedéssel járt. Ilona azóta is a klinika gyermekorvosaihoz fordul, ha kislánya beteg, nagyon bízik bennük, hiszen diagnózisaik mindig helytállóak voltak, a javasolt gyógymódok pedig gyors sikert hoztak. Dr. Nobilis András neonatológus főorvos tanácsát fogadták meg akkor is, amikor a sok hörghurut miatt a szennyezett levegőjű fővárosból vidékre, kertes házba költöztek. Akkor hároméves volt a kislány, azóta kutya baja!

2. Akár ikrek is lehetnének!
Babanévjegy
Szabó Norma (rózsaszín ruhában), öt és fél éves
Született a 30. héten
Születési súlya: 980 gramm
Hazabocsátás: három hónap kórházi ápolás után, 2250 gramm súllyal


Babanévjegy
Majláth Bettina (lila pólóban), öt és fél éves
Született a 32. héten
Születési súlya: 1600 gramm
Hazabocsátás: egy havi kórházi ápolás után 2000 gramm súllyal






Ahogy a két egyformán fésült, hasonlóan öltöztetett kislányt messziről figyeltem, biztos voltam abban, hogy ikreket látok. Csak azt latolgattam, vajon a két csinos nő közül melyikük lehet az anyuka. Rövidesen kiderült a meglepő igazság: a lányok még csak nem is testvérek, csupán ágyszomszédok voltak a klinikán, anyukáik pedig ugyanolyan probléma, a terhességi magasvérnyomás-betegség (korábbi nevén toxémia) miatt kerültek a klinikára.
Rozinay Tímea, Norma édesanyja zavartalan várandósság után hirtelen, minden előzmény nélkül lett rosszul. A terhességi magasvérnyomás-betegség ritka szövődménye, a HELLP-szindróma alakult ki nála. Erős hasi fájdalmak,



eszméletvesztés, a veseműködés leállása – nem volt más megoldás, azonnal a műtőbe tolták, és császármetszést végeztek. Így a gyors beavatkozásnak köszönhetően mindketten életben maradtak. A folytatás sem volt sokkal egyszerűbb. A kislányt agyvérzés érte, még az anyatejet is képtelen volt megemészteni, szívburka körül pedig vizesedés alakult ki. Sajnos a szoptatás sem sikerült, sőt a hazabocsátás után sem szakadt még vége a megpróbáltatásoknak. Mivel Normánál a légzésfigyelő monitor légzésleállást jelzett, újabb kórházi felvételre került sor. Most már szerencsére mindez a múlté. A kislány egészséges, és korának megfelelően fejlődik.
Majláth Editről, Bettina karcsú és elegáns édesanyjáról nehéz elhinni, hogy kereken százkilós volt, amikor a várandósság 32. hetében megszületett a kislánya. A 24. héten kezdődött az egyre elképesztőbb méreteket öltő vizesedés. Vérnyomása ingadozó volt, időként az egekbe szökkent. A diagnózis az ő esetében is terhességi magasvérnyomás-betegség volt. Miután



állapota egyre rosszabbra fordult, s ez már a magzat ellátását is veszélyeztette, az orvosa császármetszés mellett döntött. Editnek olyan injekciót adtak, amely serkentette a magzat tüdejének érési folyamatát. Azoknál a kisbabáknál, akiknek az édesanyja ilyen megelőző kezelésben részesült, kevesebb légzési nehézség várható a szülés után. Bettina ennek ellenére sem úszta meg a koraszülöttekre leselkedő betegségek és nehézségek zömét. Tüdőgyulladással kezelték, két sérvműtéten esett át, enyhe agyvérzése volt, emiatt és a méhen belül elszenvedett oxigénhiány következtében túlságosan kötött volt az izomzata teste fél oldalán. Ezen a Dévény Anna Alapítványnál tudtak segíteni, egy évig jártak tornázni. Ma már semmit sem lehet észlelni az egykori mozgáskorlátozottságból. Ennyi nehézség után talán meglepő, milyen ügyesen tudott szopni: már hatnaposan mellre lehetett tenni, és hat hónapos koráig anyatejen élt!
Most pedig itt ugrál a két kis copfos lány, s a sok szenvedés, megpróbáltatás már a múlté!





Hegyi Bálintka most négy és fél hónapos, és 3300 gramm. Mások ekkora súllyal születnek, de ő csak 800 grammal kezdett, és a kelleténél éppen tíz héttel rövidebb ideig lehetett édesanyja pocakjában. Andrea ugyancsak a terhességi magasvérnyomás-betegség áldozata lett. Nála is testszerte jelentkező vizesedés és magas vérnyomás utalt arra, hogy nem fogják megvárni a szülés várható időpontját. Bálintkát két hónapig ápolták a II. Női Klinikán, egy hónapig a Péterfy Sándor Utcai Kórház koraszülött-utógondozó részlegén. Születése után egyébként három hétig úgy tűnt, nincs semmi gond, zavartalanul alkalmazkodik a külvilághoz. Ekkor azonban súlyos fertőzést kapott, s egy hónapig is eltartott, mire meggyógyult

3. Volt benne küzdőszellem!
Babanévjegy
Borbála Anna, kétéves
Született a 29. héten
Születési súly: 1260 gramm
Hazabocsátás: közel kéthavi ápolás után 2000 grammos súllyal

Bori születése idő előtti fájásokkal indult, mint utóbb kiderült, egy teljesen tünetmentes fertőzés miatt. Dr. Filepkó Annamária várandóssága zavartalanul telt, semmi sem utalt arra, hogy aznap szülés várható. A Szent István Kórházban szerette volna világra hozni a babát, de az orvos az első vizsgálat során már



háromujjnyi méhszájat állapított meg, így rögtön átszállították őket a II. Női Klinikára. Császármetszést végeztek. A kislánynak csupán tizenkét órán át volt szüksége lélegeztetőgépre. Tíznaposan azonban fertőzést kapott. Hat hétig egyáltalán nem kaphatott anyatejet. Ahogy édesanyja meséli, ezt volt a legnehezebb feldolgozni: fejni rendszeresen, kitartóan, négyóránként, még éjszaka is, hogy el ne apadjon a tej – aztán kiönteni az egészet! A koraszülő anyák tején ugyanis bakteriológiai vizsgálatot végeznek, és a baba csak akkor kaphatja meg, ha a csíraszám a megállapított határérték alatt van. Hiába ügyelt kínosan a fejés tisztaságára, hat hétig tartott, mire eljutottak idáig. Akkor viszont végre megszoptathatta! És Bori rögtön tudta, mi a dolga! Nehéz volt az is, hogy csak az etetések idején lehetett a babával, férje pedig csak napi fél órát tölthetett velük.
Három nappal hazatérésük után már nem is volt szükségük cumisüvegre. Az anyatejtől felgyorsult a pici lány gyarapodása, és egészen a mai napig sosem volt beteg. Kórházba pedig csak kontrollra járnak. Némi ijedelemre csupán egy málna nagyságú hemangióma adott okot a kislány arcán. Most már múlófélben van. Bori nyolc hónapos korára teljesen behozta lemaradását, ma pedig már senki meg nem mondaná a kis kétévesről, hogy csaknem tizenegy héttel rövidebb időt töltött odabent. És még mindig szopik! Úgy látszik, nem győzi pótolni azt az első hat hetet…

Ő is itt kezdte




A koraszülött-találkozó egyik fénypontja Érdi Tamás nemzetközi hírű zongoraművész fellépése volt. 1979-ben ő is ezen a klinikán született, ám az inkubátorban akkor még sajnálatosan túladagolt oxigén miatt megvakult. Ez azonban nem akadályozhatta meg abban, hogy már kicsi gyerekként elkápráztassa szüleit és tanárait csodálatos zongorajátékával. A kétségek közt várakozó és aggódó szülőknek megnyugvást hozhat, ha az ő életútjára gondolnak, és hallgatják is, ahogy játszik. Minden gyerek csodálatos és egyedi, az ő pici, esendő koraszülöttjük is!

Bővebben is olvashatunk róla, és e-mailt írhatunk neki: www.erditamas.hu

W. Ungváry Renáta
Fotó: Rátkai Éva

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top