A homeopátia a beteg “típusát” veszi figyelembe. A gyógymód megtalálása a beteg belső tulajdonságainak, életmódjának, természetének megismerésén alapul, és ezeken kívül sok más, a beteg életére kiható tényezőt (pl. korábbi betegségek, hajlamok, stb.) is figyelembe vesz. Ennek megfelelően a terápia megtalálása nem gyors folyamat.
A homeopátiás kezelés során nem a betegséget, hanem annak tüneteit, illetve az egyes beteget egyénileg, annak testi-lelki-szellemi állapotának megfelelően kezelik. A tüneti, nem pedig az okozati kezelés magyarázata, hogy a homeopátia kialakulása idején – XIX. század elején – a ma ismert kórokozók nem voltak ismertek.
A homeopátia egyik-másik fő jellemvonása a hígítási sorok alkalmazása. Ennek során a kezelés elején elkezdett dózis koncentrátumát a kezelés során folyamatosan hígítják. A hígítás a homeopátia felfogása szerint nem jár hatásvesztéssel, mert a hígítás tulajdonképpen nem más, mint erősítés, ún. dinamizálás. Sőt, egyes növényeket a homeopátia így ruház fel gyógyhatással. Talán így már érthető a mérgező anyagok, mint a gyilkos galóca alkalmazása a terápiás eljárásban, hiszen a törzsanyagot olyan mértékben felhígítják, hogy az gyakran már nem is tartalmazza a hatóanyagot, vagy csak olyan kis mennyiségben, hogy annak bármiféle mérgező hatása kizárható.
A homeopátiában alkalmazott anyagok köre túlmutat a növényeken, felhasznál ásványt, állati, növényi eredetű terméket, gombát, kóros váladékot és néhány szerves vegyületet. Az anyagok sokfélesége mellett a növények alkotják a felhasznált termékek nagy részét.
A homeopátia előnyeként szokták emlegetni, azon túlmenően, hogy a betegeket egyénileg, sokféle szempontból vizsgálva kezeli, hogy a kezelés során mellékhatások nem lépnek fel, amely szintén a simulékony, kifinomult kezelésnek köszönhető.
