nlc.hu
Otthon
Fák, cserjék a kiskertbe

Fák, cserjék a kiskertbe

Az õszi évszak kertápolási szempontból ideálisnak mondható. Nincs annyira meleg, hogy megizzadjunk munka közben, de nincs annyira is hideg, hogy kiskabátban munkálkodjunk. E heti ajánlatunk: fákat, cserjéket a kiskertbe!





Már most gondolkodjunk, tervezzünk, készítsük elő a talajt.

Ha el akarjuk kerülni a vitákat, általában a kifejlett fa koronaátmérőjének a fele az a távolság, amelyre a telekhatártól ültethetünk. A kis koronájú fáknak 3-4 méter távolságra van szükségük. Szomszédunk követelheti a telkünkről átnyúló ágak eltávolítását. Már a tervezésnél gondoljunk erre. Ha a gyümölcs netán kipottyan az utcára, akkor is a tulajdonost illeti meg, de ha valaki az el nem takarított gyümölcsön megcsúszik, és balesetet szenved, annak is a fa tulajdonos a felelőse.


Tudjuk, hogy mit akarunk!





Ha a házat nem akarjuk fával leárnyékolni, eltakarni, akkor ültessünk bokrokat. A cserjéknek sokféle szerepe lehet: csoportosan ültetve jellegzetessé varázsolják kertünket. De gondolhatunk térelválasztásra, kertünk tagolására is. Becsempészhetünk egy-egy színes levelű fajt is, de vigyázzunk, mert feltűnő színével nem hagyja érvényesülni kertünk teljes szépségét.

A tűlevelűekről elmondhatjuk, hogy kevésbé valók kiskertbe, mert túlságosan leárnyékolják a területet, és metszéssel sem ifjíthatók. A sok mindent kibíró tiszafa kivétel. Viszont, főleg ha kisgyerek, állat van a háznál, szem előtt kell tartanunk, hogy mérgező. Az évelőágyások hálás kísérője lehet a boróka, a törpefenyő.






Sövénytelepítés


A frissen vásárolt, nyalábba kötözött növényeket bontsuk ki és szedjük szét. Ezzel levegőhöz jutnak, megakadályozzuk a rothadást. A gyökereket takarjuk szénával, szalmával. Tárolásra a nyitott, rágcsálómentes helyek alkalmasak. Ne hagyjuk a növényeket kiszáradni, tartsuk őket mindig kicsit nedvesen.
Az edényben érkezett növényeket védett sarokban tárolhatjuk. Más tennivaló nincs velük. Még öntözést sem igényelnek. A megeredés sikere a talaj előkészítésétől függ. Szeptember a talaj előkészítés ideje. Ássunk 1 méter széles árkot úgy, hogy a legfelső 25 cm-es réteget elkülönítjük. A maradék földet lapátoljuk deszkára, forgassuk át ásóvillával, és minden méterre számoljunk egy vödörnyi kerti komposztot, amit beforgatunk a földbe. Ezt ássuk be, majd töltsük vissza a felső talajréteget, amit előzőleg szintén egy vödör komposzttal összekevertünk.





Ajánlott növények örökzöldek közül a buxus, a májusban virágzó, díszítő termésű magyal, lomblevelűek közül az ehető termésű húsos som (nyírott sövénynek is), ezüstös homoktövis, a csak díszítő termésű, márciusban pompásan virágzó díszbirs, galagonya, a májusban virágzó gyöngyvirágcserje, a júniusban virágzó rózsalonc, a júniusban, júliusban virágzó fagyal (nyírott sövénynek is). A júniusban virágzó korai nyáriorgona különösen falak mentén mutatós. Az ágak áthajlanak a falon. Hogy csak néhányat említsünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top