nlc.hu
Szépüljünk
Miért alakul ki a narancsbõr?

Miért alakul ki a narancsbõr?

Míg néhány évtizeddel ezelõtt még ismeretlen volt a narancsbõr, ma már a tizenéveseket is rettegésben tartja ez a szinte népbetegségszámba menõ jelenség. A nõk mintegy kilencven százalékát fenyegeti a cellulit, sõt a férfik is kezdenek "veszélyeztetetté" válni.





Mi a cellulit?

Bőrünk három rétegből épül fel. A felső, elszarusodó hámréteg alatt helyezkedik el az irha, amely erekkel, idegekkel, faggyú- és verejtékmirigyekkel átszőtt erős kötőszöveti rostokból áll, feladata a bőr táplálása, rugalmassá tétele. A legalsó réteg a bőralja, mely főként laza kötőszöveti rostokból és zsírsejtekből áll.
Ez a réteg a nőknél vastagabb, míg az irha vékonyabb és gyengébb. A kötőszöveti rostok idővel gyengülnek, a fokozott zsírlerakódás miatt pedig meglazulhatnak, és már nem képesek tartást adni a felfúvódott zsírsejteknek, így azok összecsomósodnak, és narancshéjszerű kidomborodást hoznak létre a külső hámrétegen.


Miért veszélyeztetettebbek a nők?

A férfiak kötőszöveti rostjainak szerkezete eltér a nőkétől – feszesebb kötést, nagyobb ellenállást biztosít, míg a női kötőszövet lazasága a természet előrelátó alkotása – lehetővé teszi, hogy terhesség idején a bőr erősen meg tudjon nyúlni. Egyben biztosítja azt is, hogy a női szervezet több energiatartalékot halmozhasson fel zsírszövet formájában. Így gondoskodik arról, hogy ha a terhes kismama valamiért nem jutna elég táplálékhoz, a baba akkor is fejlődhessen. A vészhelyzet esetén aktivizálandó zsírtartalékok elsődleges raktára a felsőcomb, a csípő és a fenék.






Fontos a megelőzés!


A narancsbőr kialakulásának megelőzése sokkal könnyebb, mint annak eltüntetése. A helyes táplálkozással, megfelelő életmóddal sokat tehetünk szépségünk megőrzéséért.


A kialakulásért felelős tényezők

1. Öröklődés
Genetikai adottságoktól függ, hogy a kötőszövetekben mennyi zsírsejt található. Sajnos a hajlam örökölhető, főként a hízásra hajlamosabb emberekre jellemző a narancsbőr.

2. Ösztrogén hormon
Ha a szervezetben megnő az ösztrogén mennyisége – például serdülőkorban, terhesség idején vagy fogamzásgátló tabletták szedése során -, akkor könnyebbé válik a zsír és a víz raktározása. A narancsbőr kialakulhat vékony, magas testalkatúaknál is, de elsősorban a nőiesebb típusokat sújtja, akiknél magasabb a női nemi jelleg kialakításáért felelős ösztrogén-hormonszint. Férfiaknál is kialakulhat a cellulit, ha a férfi-női hormon egyensúlya valamilyen oknál fogva felborul.





3. Nyirokkeringési zavar

A cellulit hátterében a nyirokrendszer elégtelen működése áll. A bőr feszességének csökkenése miatt nyirokpangás alakul ki, emiatt a zsírsejtekben lerakódnak az anyagcsere-salakanyagok. A salakanyagoktól felduzzadt zsírsejtek akadályozzák a szövetfolyadék útját, így a megfelelő anyagcsere, a méreganyagok kiválasztódása akadályozott.

4. Testsúlynövekedés
A túlsúllyal küzködőknél gyakoribb ez előbbi jelenség, mert zsírsejtjeik többszörös méretüknél fogva lassítják a nyirok- és vérkeringést, így a káros anyagcseretermékek könnyebben felhalmozódnak a szövetek közti térben.

5. Mozgáshiány
Az ülőmunka és a mozgásszegény életmód hatására nem megfelelő az altest nyirok- és vérkeringése, ezáltal az anyagcseréje, zsírégetése, vízlebontása lassú, amely fokozza a méreganyagok lerakódását, a zsírsejtek növekedését, ez pedig növeli a cellulit kialakulásának esélyét.





6. Helytelen táplálkozás
Ha a zsírraktározás egyensúlyban van a zsírégetéssel, nem jellemző a narancsbőr kialakulása. Ha azonban sok zsíros ételt fogyasztunk, az egyensúly felborul, és a túlzott raktározás lesz jellemző, melynek hatására százszoros (!) méretűre nőhetnek a zsírsejtek, látható elváltozást okozva a bőrön. Az élelmiszerekben található hormonok és egyéb adalékanyagok, a hús, a füstölt élelmiszerek, az édesség, az alkohol, a kávé és a kóla túlzott fogyasztása nagymértékben hozzájárulnak a salakosodáshoz.

7. Kevés folyadékfogyasztás
A folyadék meggyorsítja a nyirokkeringést, és elősegíti a salakanyagok gyorsabb kiürülését.

8. Stressz
A stressz, a túlhajszolt életritmus szintén hozzájárulhat az anyagcsere-folyamatok torzulásához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top