![]() |
Hosszas kutatómunka és kísérletezés után édesapja megépítette a sógépet, amelynek segítségével egy egyszerű szobában a sóbányák száraz mikroklímáját képes reprodukálni, annak minden pozitív élettani hatásával. A különleges ionizált sót a cigarettafüstnél is finomabbra darálja és fújja be az adott légtérbe, amelynek sűrűsége (főleg NaCl) 4-6 mg/m3.
A terápia eredményességét bizonyítva a tradicionális sóbányában szerzett tapasztalatok alapján az esetek 95%-ában elérhető a teljes tünetmentes gyógyulás. Ezt 25000 páciens statisztikai adata bizonyítja. A terápiát szigorú orvosi vizsgálat előzi meg, illetve folyamatos szakorvosi felügyelet mellett folyik.
Gyerekek a rendelőben
Az egykori kisfiú ma kiegyensúlyozott felnőtt, aki 14 éves kora óta egészséges embernek mondhatja magát. Felkerestük, hogy választ kapjunk kérdéseinkre, és személyesen is meggyőződhessünk, milyen érzés a mesterséges sóbányában üldögélni.
Mennyiben hasonlít a mesterséges sóbánya az eredetire?
A készülék ugyanazt a mikroklímát képes megteremteni, mint ami egy természetes sóbányákban van. Gyógyhatás tekintetében nincs különbség. A mesterséges sóbánya valójában egy teljesen hétköznapi szoba, amelyben a sógép teremti meg a bánya-adta száraz mikroklímát. Itt nincs hideg és sötét, ami a legtöbb emberre, kiváltképp a gyerekekre rossz hatással van. Sokan arcüreg vagy torokgyulladást kapnak a barlangokban, ráadásul az ott tenyésző penészgombákra is sokan érzékenyek.
| Amit a (só)bánya-klímaterápiáról tudni kell 100 %-ig természetes gyógymód, garantált tünetmentesség érhető el, nincs szükség gyógyszerekre, szórakoztató (gyermekeknek játékszoba), szakértelem, hozzáértés, orvosi felügyelet adott, a száraz, nagy diszperzitású aerosol lejut a legkisebb (0,5 mikron átmérőjű) hörgőcskékbe is, a különleges só a Szlatinai sóbányából származik. |
Kiknek ajánlják a terápiát?
Asztmásoknak, allergiásoknak, influenzásoknak, és mindenkinek, hiszen a városban, az utakon rengeteg port és szennyeződést lélegzünk be. Használ arcüreggyulladásra, szénanáthára, és mindenféle légúti eredetű allergiára, légcsőhurutra, hörghurutra. Fontos megemlíteni emellett az immunerősítő hatást, amely a statisztikák szerint negyedére csökkenti az éves betegnapok számát, hiszen a véráramba került só ellenállóbbá teszi a szervezet a bakteriális- és vírusfertőzésekkel szemben.
A sógép működése hasonlít a gyógyszertárakban kapható sópipákhoz?
Nem. A piacon forgalomban lévő készítmények és az úgynevezett sókamrák többnyire nedves alapúak, így csak párologtatják a sót, amely megtapad a felső légutakon, irritálja a nyálkahártyát, tehát nem jut le a legkisebb hörgőkig. Átmeneti kezelésként allergiás tünetekre használ valamennyit, de sokkal inkább a pszichés hatása érvényesül. Ezzel szemben a sóbánya-terápia száraz, nagyon apró szemű só belégzésével működik.
Milyen nagyságú só-szemcséket fúj a sógép a levegőbe?
A gép 0,5 mikron nagyságúra darálja össze a sót, amely a legkisebb hörgők átmérője a tüdőben, tehát 100 %-ig biztos, hogy lejut oda, ahova kell. A gép megszárítja a sót, amely ezután átmegy egy ionizációs folyamaton, majd a gép elporlasztja és a levegőbe fújja. A látványa hasonló a cigaretta fehér füstjéhez.
Mi történik a szervezetben a kezelés során?
A páciens belélegzi a száraz sópárát, amely azonnal eljut a legkisebb hörgőcskékbe, illetve az egyéb légjáratokba is. Ott elolvad, és magához vonzza a szennyeződéseket, amelyeket a beteg később felköhög, illetve a véráram metabolikus folyamatai során a szennyeződés elhagyja a szervezetet.. A harmadik, negyedik alkalomtól köhögést észlelhet, de előfordul, hogy hónapokba telik, mire az összes lerakódást fel tudja távozik. Nyilván ez attól is függ, ki milyen problémákkal és adottságokkal érkezik hozzánk.
![]() |
Egy egészséges embernek is van mit kiköhögnie?
Hogyne. Ha egy belvárosi ember (aki egyébként azt hiszi, hogy nincs semmi baja) elvégzi a kúrát, szénfekete váladékot köhög fel a kúra során.
Az asztma tulajdonképpen hörgőgörcs. Hogyan segít ezen a só?
A görcsöt a hörgők gyulladása okozza, a gyulladást pedig a hörgőkben lerakódott szennyeződés, amelynek kitisztításával megszűnik a görcs, illetve a gyulladás.
Mennyire végleges az eredmény? Tünetmentességről vagy végleges gyógyulásról beszélhetünk?
Egy közepes, illetve súlyos asztmában szenvedő betegnek 2 éven belül három alkalommal meg kell ismételni a kúrát, hogy tünetmentes legyen. Nemcsak a tüdőben lévő szennyeződés, de az ebből adódó irritáció, így a panasz is elmúlik.
Az eredmények miben különböznek gyermekek és felnőttek esetében?
Gyermekeknél 92-96%-os a gyógyulási arány. Ez a felnőttek esetében 88-90%. Számít, hogy milyen állapotban van a tüdeje egy embernek. A gyerekek – korukból adódóan – még sokkal tisztább, egészségesebb tüdővel rendelkeznek, mint az idősebb emberek, ezért gyorsabban is gyógyulnak.
Létezik nem kívánt mellékhatás?
Nem, még nem találkoztunk ilyen esettel. Mindenesetre a kezelések megkezdése előtt minden jelentkező szigorú orvosi vizsgálaton esik át, hogy az akut fertőzéseket kiszűrhessük.
Mennyi ideig tart egy kúra és mennyibe kerül?
A kezelés időtartalma 20 nap (egymást követő munkanapokon), amely alkalmanként 1 órát jelent. Gyermekeknek 29 900 Ft, felnőtteknek 37 990 Ft, amely tartalmazza a teljes kúrát, valamint az előzetes orvosi vizsgálatot. Magán egészségpénztárakon keresztül megoldható a finanszírozás.
Hány fős csoportokban zajlik a kezelés?
Külön szobában helyezzük el a felnőtteket és a gyerekeket. Utóbbiaknak kis székeket, színes asztalokat, játékokat tettünk be a szobába, így a játék közben a legtöbben nem is észlelik, hogy valójában már elkezdődött a kezelés. A felnőttek is olvashatnak, zenét hallgathatnak, beszélgethetnek.
![]() |
Kipróbáltuk!
Mivel párom a cikkben szereplő fiatalemberhez hasonlóan gyermekkora óta vissza-visszatérő asztmás rohamokkal küzd, úgy döntöttem, elviszem a barlangterápiára, és vele együtt kipróbálom a kúrát. A rendelő előtt izgatottan toporogtunk mindketten. Kedves, fiatal pár fogadott minket. A helyiség nem kifejezetten rendelőre emlékeztetett: bordó és fehér falak mindenütt, patyolat tisztaság, aranyhalak, és hangulatos reklámképek. Letettük táskáinkat, és elindultunk a „barlang” felé.
Nem fogja csípni a szemem? Mi lesz ha rosszul érzem magam? – kérdeztem felnőtthöz nem túl méltó módon, de Ádámék csak mosolyogtak.
– Nagyon jól fogod magad érezni! – mondták, és megpróbáltam hinni nekik.
A felnőtt szobába toppanva rozsdamentes acélból készült asztalokat és hófehér műanyag székeket pillantottam meg. És a szobát ellepő fehér – leginkább ködre emlékeztető – sót. Mindannyian leültünk, és a számban, torkomban, nyelőcsövemben éreztem a sós levegőt. Valóban nagyon kellemes érzés volt, hasonló a tengerparton tett sétákhoz – persze, a tenger morajlása nélkül. Nem csípte a szemem, sem a bőröm. Pár perc alatt annyira megszoktam a levegőt, hogy már bántam, hogy hamarosan letelik az egy óra. A kúra végén elköszöntünk, és csak másnap találkoztunk ugyanitt. Majd harmadnap, negyednap és így tovább.
A párom a kúra megkezdése óta nem volt rosszul, nem használja azokat a szteroidokat, amelyeket elvileg naponta szednie kellene. Mindketten köhécselünk, és olykor orrot fújunk, s a szervezetünk folyamatosan tisztul. A terápia valóban működik, mellékhatások nélkül és végre napok, hetek és remélhetőleg majd évek telnek el úgy, hogy páromnak és a kúra jövendőbeli résztvevőinek nem kell többé gyógyszerekhez nyúlnia.
További információ és jelentkezés a kezelésre
Tóth Mónika: 06-70-317-6959,
Cím: Újbudai Egészségközpont és Rendelőintézet, XI.ker. Fehérvári út 12.
www.individualteam.hu
info@individualteam.hu


