nlc.hu
Sztárok

Cannes-ba készülnek a sztárok

George Clooney, Brad Pitt vagy Robert De Niro visszajáró vendégeknek számítanak Cannes-ban. Európa egyik legrangosabb filmfesztiválján idén is felvonulnak a sztárok.

A 61. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalosan kihirdetett versenyprogramjának listáját újabb címekkel egészítették ki, így végül 22 alkotást – köztük egyetlen kelet-európaiként Mundruczó Kornél Deltáját – tartalmaz a hivatalos versenyprogram.

Az ítészek döntése értelmében három film, jelesül Fernando Meirelles Vakság, Laurent Cantet Entre Les Murs, valamint James Gray Two Lovers című alkotása is helyet kapott a kiválasztottak között.

A Vakság Jose Saramago azonos című regénye alapján készült: a történet szerint egy város lakóit titokzatos kór támadja meg, ami miatt lassan mindannyian megvakulnak. A fesztivál nyitófilmjének is megtett thriller főszereplői: Julianne Moore, Mark Ruffalo, Danny Glover és Gael Garcia Bernal.

A Two Lovers James Gray romantikus drámája, amelyben egy brooklyni férfit (Joaquin Phoenix) igyekszik a családja megházasítani. Neki azonban a szülők által kiszemelt hölgy helyett az új szomszéd lányon (Gwyneth Paltrow) akad meg a szeme.

A Coen fivérek kémfilmje nyitja a velencei mustrát, míg a 61. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 25-én Barry Levinson What Just Happened? című filmje zárja, amelynek főszereplője, Robert De Niro jelenti be, ki kapja idén az Arany Pálmát. (NLC)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top