Kérdés: „Öt és fél éves kisfiam az óvodában félrevonult egy kislánnyal, és közelebbről megtekintette a kislány nemi szervét. Az ujjával is piszkálta, állítólag bugyin keresztül meg is nyalogatta. Nem tudja megmondani, miért tette ezt. Egyébként egy vidám, értelmes, mozgékony kisfiú. Van egy 7 és fél éves bátyja, ő is nyugodt, koránál jóval érettebb gondolkodású srác. Mi a férjemmel boldog párkapcsolatban élünk, televíziónk nincsen, ha a gyerekek a számítógépen nézhetnek mesét, akkor az Varázsceruza, Pampalini, Lolka és Bolka, szóval csupa olyan mese, amit mi is néztünk gyerekkorunkban.
A házaséletünket diszkréten oldjuk meg, érzésem szerint ezzel sem okozhattunk a fiunkban törést. Minden este mesélünk nekik, néha diát is vetítünk. Kora ellenére fiunk ír, olvas, így volt ez a bátyjánál is. A vezető óvónő pszichológiai tesztnek szeretné alávetni őt, amitől egy kicsit elbizonytalanodtam. Nem igazán félek tőle, mert nem látok problémát, ha viszont valamit kiszűrnek, annál jobb, változtatunk rajta a gyermek érdekében. De amit akartam kérdezni, hogy ez a tett valóban ennyire elítélendő? Emiatt nekem tényleg nap mint nap kényelmetlenül kellene éreznem magam az óvodában?”
Elítélendő?
Szokták az 5-5,5 éves kort az első erotikus korszaknak is nevezni a gyerekek életében, ami nem egészen pontos, mert ezt már bőven megelőzhetik, úgyszólván csecsemőkortól „erotikus” jelenségek, mozgások; láb közé szorított paplan, magamutogató meztelenkedés a második és harmadik életév között.
De mégis: az ötödik életév tájéka kitüntetetten erotikus korszak, még akkor is, ha sok gyereknél ez – legalábbis a külvilág számára érzékelhetően – elő sem bukkan. A „pisi, kaki” kis óvodásoknál gyakori vidám hangoztatása után most erőteljesebb érdeklődés, kíváncsiság ébred a pisilés és kakilás jelenségei iránt. A gyerek ámultan figyeli a környezetében levő vagy állatkertben látott állatokat ilyen tevékenységek közben, és esetleg önmagán is „kísérletezik”.
Azt is tudnunk kell, hogy ez az időszak egy viszonylag erőteljes szellemi érlelődést hoz magával, ami rendkívüli mértékben megnöveli a spontán kíváncsiságot, a kutató érdeklődést.
Ugyanakkor ez az a korszak, amikor viszonylag sértetlen családi struktúrában kialakul, vagy legalábbis feldereng az anya vagy apa iránti „szerelem” érzése („ha nagy leszek, anyukámat veszem feleségül / apukámhoz megyek feleségül”). Ennek természetesen nem kell szavakban megnyilvánulnia, de érzületben jelen van, mintegy kissé zavaró feszültségcsomó, ami abból is ered, hogy a lány az anyjára, a fiú az apjára szeretne hasonlítani, miközben éppen őrájuk „féltékeny”.
Régebben még minden óvónő is tudta, hogy ebben az időszakban bizony előfordul, hogy kisfiúk és kislányok bemásznak az asztal alá – amit esetleg lefedtek egy nagy pokróccal, „kunyhó” –, vagy esetleg éppenséggel „bezárkóznak” a szekrénybe. Vagy a kertben, az udvaron bokrok mögé bújnak, és ott egymást nézegetik.
Mindebből az következik, hogy nem, nem elítélendő a dolog, hanem az életkornak megfelelő, természetes.
Ahogyan az is természetes, hogy ha ez a felébredt kíváncsiság, kutakodás agresszióval párosul, akkor – de csakis akkor – közbe kell lépnünk. Nem tűrhető, hogy fiúk egy csoportja – általában ők az elkövetők ilyen esetekben – egy védtelenebb (esetleg „bugyutább”) kislányt például elvonszoljon a kert egyik rejtett zugába, és ott kollektív röhögések közepette lehúzzák a bugyiját, tapogassák, nézegessék. Vagy éppenséggel ugyanezt fiú társukkal tegyék.
A leírt esetben viszont nincs más dolga szülőnek, óvónőnek, ha közvetlenül látja az eseményeket, mint hogy – minden „leleplezés” nélkül – egyszerűen csak magukhoz szólítsák a gyerekeket és valamilyen másfajta tevékenységbe vonják be. Ezt se azért és úgy, hogy a gyerekeket elítéljék, hanem csak annak finom jelzéseként, hogy ezeket a dolgokat diszkréten illik csinálni, és ha másvalaki észreveszi, nem kell folytatni.
Érett, értelmes fiúról van szó, akinek a kíváncsisága és a fantáziája is erőteljesebb lehet az átlagosnál. Természetesen az is lehet, hogy hallott már, ha csak fél füllel is, akár óvodai társaitól „a punci” nyalogatásáról, ami akkor talán meg sem ragadta a figyelmét, talán tudatosan nem is emlékszik rá, és most ezt akarta kipróbálni.
Meggyőződésem, hogy semmiféle pszichológiai tesztre nincs szükség, egészen természetes, ami történt, sem a gyerek, sem a tett nem elítélendő, és magának nem kell kényelmetlenül éreznie magát miatta.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából: 
- A belső iránytű keresése egy pesti kávéházban
- Városok ünnepi fényversenyben
- Olvasunk, de mást és máshogyan
- Ő a fiunk, örökbe fogadtuk…
- Adventi koszorú házilag
- Tamással sülve-főve
- Dr. Vekerdy Tamás válaszol
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
